Ezt olvasta már?

0

Magyar Nagydíj - Hamilton 90. rajtelsőségét szerezte meg Mogyoródon

A címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését a Hungaroringen, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az első helyről.

A 35 éves pilótának ez pályafutása 90. pole pozíciója, az idén pedig a második. A mogyoródi pályán Hamilton karrierje során hetedik alkalommal startolhat az élről, a magyar GP-t pedig nyolcadszor nyerheti meg. A címvédő 1:13.447 perces pályarekordot jelentő köridőt ért el.

Hamilton mellől csapattársa, a világbajnoki pontversenyben vezető finn Valtteri Bottas rajtolhat, míg a harmadik pozícióban a kanadai Lance Stroll (Racing Point) zárta az időmérő edzést. A második sort "kibérelte" magának a Racing Point, Stroll mögött ugyanis márkatársa, a mexikói Sergio Pérez végzett a negyedik helyen.

Az első két osztrák futamhoz képest javultak a Ferrarik, a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel az ötödik, a monacói Charles Leclerc pedig a hatodik pozícióból kezdheti meg vasárnap a futamot.

Várakozáson alul szerepelt viszont az időmérőn a Red Bull: Max Verstappen csak hetedik, Alexander Albon pedig 13. lett.

Az Ausztriában mindkét hétvégén jól teljesítő McLaren versenyzői ezúttal kicsit elmaradtak az élmezőnytől, Lando Norris a nyolcadik, Carlos Sainz a kilencedik rajtkockát szerezte meg. Kiváló időmérőt teljesített ugyanakkor a szezon előtt a szakértők által a sereghajtó pozíciójába várt Williams: a brit George Russell a 12., a kanadai Nicholas Latifi a 15. helyről startolhat.

A 70 körös Magyar Nagydíj - zárt kapuk mögött - vasárnap 15.10 órakor kezdődik.

 

A teljes rajtsorrend:

---------------------

1. sor:

Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

2. sor:

Lance Stroll (kanadai, Racing Point)

Sergio Pérez (mexikói, Racing Point)

3. sor:

Sebastian Vettel (német, Ferrari)

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

4. sor:

Max Verstappen (holland, Red Bull)

Lando Norris (brit, McLaren)

5. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)

Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

6. sor:

Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)

George Russell (brit, Williams)

7. sor:

Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)

Esteban Ocon (francia, Renault)

8. sor:

Nicholas Latifi (kanadai, Williams)

Kevin Magnussen (dán, Haas)

9. sor:

Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri)

Romain Grosjean (francia, Haas)

10. sor:

Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Közzétették Putyin–Orbán teljes telefonbeszélgetését 2025 októberéből

A Bloomberg nyilvánosságra hozta Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin tavaly októberi telefonbeszélgetésének leiratát, ami bemutatja, hogyan...

Ha nem így használja az AI-t, érdemes tisztában lennie azzal, hogy mit kockáztat

Bár ígéretesek az adatbiztonság terén az olyan AI-alapú szolgáltatások, mint a ChatGPT, mivel felhőalapon működnek s így nem mentesek a...

Súlyos betegségéről vall Dióssy Klári – ezért tűnt el valójában a képernyőről

A népszerű műsorvezető a Duna csatornán futó Ridikülben fog először beszélni a nyilvánosság előtt a betegségéről. A tévés a...

Így várta Gáspár Evelin az amerikai alelnököt Szijjártó Péter oldalán a repülőtéren

Gáspár Evelin a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársaként jelent meg a Liszt Ferenc Repülőtéren. A sajtóreferens Szijjártó...

Magyar kutatás mutatja meg, hogyan hat agyunkra valójában a kannabisz

Az ELTE kutatói megvizsgálták milyen hatással van a kognitív képességekre a kannabiszhasználat.

Megindult a flotta és a légierő: példátlan katonai erőt vonultat fel egy európai ország a szövetségesek védelmében

Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma megerősítette, hogy a Királyi Légierő Typhoon vadászgépei és a Királyi Haditengerészet...

Megindult Amerika megtorlása: szintet lépett a háború

Iráni és más, közel-keleti források arról kezdtek el beszámolni, hogy Izrael és az Egyesült Államok elkezdte szétbombázni a mai nap...

Ezt miért kellett? - kérdezi mindenki, aki látta a Charlie angyalai szereplőit az 50 éves jubileumon

Az Angyalok mosolyogva pózoltak Los Angelesben. A nézők mégis inkább a plasztikai sebészek barbár munkájáról beszélgetnek.

Orbán megfenyegetéséről is kérdezték J. D. Vance-t a budapesti sajtótájékoztatón

A várakozásokkal ellentétben J. D. Vance amerikai alelnök nem tett bejelentést budapesti látogatása alkalmával, de mondott egy...

Moszkva megerősítette: 16 kameruni halt meg az ukrajnai harcokban

Azt egyelőre nem tudni, hogy a közép-afrikai ország állampolgárai hogyan kerültek Ukrajnába.

„Ma éjjel egy egész civilizáció fog kihalni” – Trump ismét megfenyegette Iránt

Kedden jár le az amerikaiak által adott ultimátum a Hormuzi-szoros megnyitására. Trump szerint „47 évnyi zsarolás, korrupció és...

Lewis Hamilton és Kim Kardashian egy Ferrari F40-essel robbantotta be a tokiói éjszakát

Itt a tökéletes autós bulvárhír receptje: vegyél egy legendás F1-es pilótát, ültess mellé egy szupercelebet, és küldd ki őket Tokió...

0

Sport

Továbbra is kritikus az állapota, mesterséges kómában tartják a legendás futballedzőt

Folyamatos tájékoztatást ígérnek az állapotával kapcsolatosan.

A végén jött a dráma Görögországban, győzelemmel kezdett a magyar vízilabda-válogatott

A mieink kedden a hollandokkal, szerdán az olimpiai és Európa-bajnok szerbekkel találkoznak.

"Micsoda védés!" Angliában is ámulnak Tóth Balázs elképesztő bravúrján - videó

Egyetlen védés is elég volt, hogy Tóth Balázs ismét felhívja magára a figyelmet, miután kulcsfontosságú pillanatban hárított a West Brom ellen.

Ez várhat a magyar futballra a választások után - Csányi előre megmondta

A klubok büdzséjének meghatározó részét teszi ki az MLSZ által kiosztott úgynevezett központi költségvetési bevételek, melyekre a klubok jó ideje biztosan számíthatnak - egyelőre azonban nincsenek aláírt szerz

Sallai Roland érdekes csereüzlet részeként kerülhet a Liverpoolhoz - sajtóhír

A Galatasaray csereügylet keretében próbálhatja megszerezni a Liverpool két sztárját, Mohamed Salah-t és Virgil van Dijkot.

Az utolsó perc döntött a magyar válogatott fordulatokkal teli világkupa-rangadóján

Varga Zsolt együttese a házigazda ellen, négy újonccal is a keretben kezdte meg a világverseny csoportkörét.

Détári a Szoboszlai-lázról: "Ha valaki 150 centi magas, akkor ne írjuk azt, hogy 220!"

Détári megérti a Szoboszlai körüli felhajtást, de sokszor nem ért vele egyet. A korábbi klasszis arról is beszélt, kik vezették félre Mezeyt Mexikó előtt.

Előrehozott BL-döntő? Az idényét mentegető Real újra kiszúrna a csúcstartó Bayernnel

Gyökeres Viktor visszatéréséről a Sporting és az Arsenal vezetőedzője is megszólalt.

Détári Lajos ítéletet mondott Szoboszlai Dominikról

Az 1986-os világbajnokságon elkövetett legnagyobb hibájukról is beszélt.

Egy gól és egy gólpassz: Közel 335 milliót kasszírozott a ZTE-légiós korábbi klubja

Costa Rica-i sajtóhírek szerint Joseth Peraza eladásáért korábbi klubja mintegy 335 millió forintot kapott a játékos után.

Ismét a mezőny legjobbja a magyar válogatott kapusa, a szezon védésével

Tóth Balázs öt meccs óta nem kap gólt, menekül a kieséstől a csapata.

Bulvár

Medián: A fideszesek közel fele a Tiszától, a teljes népesség viszont a Fidesztől számít választási csalásra

A megkérdezettek nagyobb része külföldi beavatkozást Moszkva irányából valószínűsít, nem Kijevből vagy az Európai Unióból.

Magyar Péter: Rogán már napok óta tudta, hogy megtámadják a vezetéket, ez Arany Málna-díj

Magyar Péter szerint Orbán Viktor hétfői szereplése politikai színjáték volt, amely egy előre ismert provokációra épült, és a hatalom megtartását szolgálja.

Csendes reflux: alattomos betegség meglepő tünetekkel

A savas reflux tünetei jól ismertek: savas ízű felböfögés, a mellkas középső részén, a szegycsont mögött érzett égő, szúró jellegű fájdalom vagy nyomásérzés, mely általában evés után vagy lefekvéskor j

Eddig a háborútól tartottak az arab államok, most már azt követelik, hogy vigyék végig

Ha a háború félbe marad, az amerikaiak hazamennek, ők meg ott maradnak egyedül Iránnal.

Fiala János: Miért fogadjuk papucsban az amerikai alelnököt?

J.D. Vance amerikai alelnök Budapestre érkezése miatt jelentős forgalomkorlátozásokra lehet számítani a fővárosban, és az internetes portálok hosszan sorolják a biztonsági intézkedéseket is, de az okok sorában egy

Valami nagyon nincs rendben? – Az EU betiltja, amit mindenki használ, bár részben joggal nyírják ki ezeket a csalós és kreált képeket

Az Európai Unió új irányelve értelmében a jövőben nem használhatók teljes egészében mesterséges intelligencia által generált képek és videók az uniós intézmények hivatalos kommunikációjában – erről besz

Kevesen ismerik a szabályt, pedig börtön jár érte: tilos húsvét után ezt tenni

A szakemberek szerint még mindig sokan vásárolnak nyulat húsvétra. Ha mégis úgy döntöttünk, hogy mi is hazaviszünk egyet, nem árt tudni, miként lehet felelősen gondoskodni róla. Elengedni tilos, állatkínzásnak mi

Szinte teljesen megszűnt az állami fogászati ellátás

Az állami fogászati alapellátás a statisztika szintjén stabilnak tűnik. Ez azonban egyáltalán nem jelent működési biztonságot. Az egész terület meglehetősen sok sebből vérzik. Például az asszisztens foglalkoztat

Olyan baki történt a Tisza országjárásán, hogy Magyar Péterbe azonnal belefagyott a szó

Teljesen lefagyott Magyar Péter, amikor ez megtörtént a beszéde közben.

0