Ezt olvasta már?

0

Magyar kiállítás az ENSZ székházában a fenntarthatóságról

Az ENSZ New Yorki székházában nyílt kiállítás hétfőn Magyarország ENSZ Ifjúsági Küldöttjének kezdeményezésére a fenntarthatóságról és a hulladékgazdálkodásról.

Az installáció a szelektív hulladékgyűjtésre hívja fel a figyelmet újrahasznosított papírból készült szelektív hulladéktárolók formájában, amelyet magyar és izraeli fiatalok dekoráltak.

 

Kovács Domokos, Magyarország ENSZ Ifjúsági Küldötte az MTI-nek elmondta, hogy a művészet a kezdeményezésben egy eszköz a fenntarthatóságra, és környezetvédelemre való figyelemfelkeltésben, de a hulladékgyűjtő dobozok ott vannak az iskolákban is, a mindennapokban is használják ezeket.

Kovács Domokos hangsúlyozta, hogy 14 iskolában tartott előadást a folyók védelméről és fenntarthatóságról Tisza-menti településeken Kárpátalján és Magyarországon, célja volt, hogy bevonja a gyerekeket. Az a tény, hogy az ENSZ helyet ad ennek a kiállításnak elismeri azok munkáját, akik a kezdeményezés megvalósításán dolgoztak és így is hozzájáruljanak az ENSZ 2030-as Fenntarthatósági Célok eléréséhez - tette hozzá.

Maya Fadlon, Izrael ENSZ Ifjúsági Küldötte a megnyitón arra mutatott rá, azért fontos, hogy a fiatalok már gyerekkorban megismerkedjenek a szeletív hulladékgyűjtés gyakorlatával, mert amit fiatalon elsajátít valaki, az egész életére elkíséri.

A kezdeményezést támogatta az MCC Klímapolitikai Intézet, amelynek igazgatója a kiállítás megnyitóján arról beszélt, hogy az ilyen cselekvésre hívó programok segítenek becsatornázni azokat az indulatokat, amelyek sok fiatalban felgyülemlenek, amikor a klímaváltozás témája szóba kerül. Litkei Máté János hozzátette, azért álltak a kezdeményezés mellé, mert a művészeti tevékenység ebben a programban kiegészül a tudatosságra neveléssel. Válságos időket élünk, az elmúlt évekre visszagondolva, a koronavírus-járvány, majd az energiaválság és az időközben kitört orosz-ukrán háború mind olyan események, amelyek elvonhatják és elterelhetik a figyelmet azokról a hosszú távú célokról, amelyek évtizedes cselekvést kívánnak meg - hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézet vezetője.

A "Művészet és fenntarthatóság" tárlat megszervezésében partnerként közreműködött a Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint Magyarország ENSZ Állandó Képviselete. A kiállítás a hét végéig látható az ENSZ New Yorki székházában.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Amerikában nagyobb robothadihajót mutattak be, mint Mészáros Lőrinc luxusjachtja – videó

A HII amerikai hajóépítő vállalat bemutatta a Romulust, egy új, mesterséges intelligenciával felszerelt, emberi személyzet nélküli...

Köpött a rettegett Sinaloa-kartell egyik tagja, aki többek között gyilkolt is

Nem várt interjút adott a Sinaloa-kartell egyik tagja az amerikai kormány határpolitikája kapcsán.

Elképesztő helyen él Bódi Hunor, irigylésreméltó luxusotthonában tartott körbevezetést

A nézőknek fogalma sem volt, milyen meseszép környezetben él Bódi Hunor és szerelme, először mutatták meg csoda otthonukat.

15 éves lányt erőszakolt meg két elkövető, egyiküket nem is ítélték letöltendő szabadságvesztésre

Egy két évvel korábban történt esetben született ítélet, amikor is egy akkor mindössze 15 éves, tudatmódosult állapota miatt közel...

Testvérháború a palotában: Vilmos áll Harry és a kibékülés útjába

A brit királyi család körüli feszültségek továbbra sem enyhülnek. Vilmos és Harry még haragban vannak.

Nyugdíjasok figyelem. Egyetlen kérelem és 8 ezer forintos nyugdíjemelést kaphatsz

Érdemes sietni, mert nem marad mindenkinek és sok nyugdíjas jogosul rá!

Kétperces ebéd 500 forintból – így fogyott hat ruhaméretet egy nő

A mindennapi étkezési szokások apró változtatásai sokszor nagyobb hatással bírnak, mint a drasztikus diéták.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban egyre nagyobb figyelmet fordít arra, hogy felhívja a fiatal korosztály figyelmét a...

Az árulkodó jel, hogy elkaptuk a gyorsan terjedő új Covid-variánst

Az új Covid-variáns is terjedésnek indult, Európában is.

Erősödött a forint, a Bloomberg szerint a piac már Magyar Péter győzelmét árazza

Az év eleje óta látványosan javult a forint teljesítménye: míg januárban még 415 forintot kellett fizetni egy euróért, október elejére...

Tudja, mit jelent a mosógépen lévő pillangó?

A mosógépeken látható „pillangó” jelzés sokakat megzavar. Bár a készülékek számos programot kínálnak, a legtöbbet ritkán...

0

Sport

Megbocsáthatatlan, ami a Fradi meccsén történt, katasztrófáról írnak a belgák

A magyarokat makacsnak tartó Genk edzője rendkívül bosszús volt, egy súlyos sérülés miatt is aggódhat.

A Genk edzője Varga Barnabást méltatta: Hibáztunk, hiszen hagytuk őt fejelni

Thorsten Fink csapata, a Genk 1–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól az Európa-ligában. A német szakember a mérkőzés után megosztotta gondolatait a sajtó képviselőinek.

„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle

Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.

Elképesztő titok derült ki: Willi Orbán kiszökött a magyar válogatott bázisáról

A Lipcse alapembere Németországban adott interjút, amelyben a tavalyi Európa-bajnokság is szóba került.

Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos

Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.

Kerkezt is beleértve kidobott pénznek tűnik a Liverpool 450 milliós transzfercunamija

Persze még korai a szezon, de többen is csalódást okoznak.

Elhunyt Kopeczky Lajos

A legendás sportriporter kilencven évet élt.

„Sohasem láttam még ilyet” – felülmúlták Vécseit, az egész világ a Román nevet + videó

Az olasz csapat Európa-liga-mérkőzésének hajrájában elképesztő jelenetek játszódtak le.

Bejelentette visszavonulását az olimpikon magyar sportoló

Szilágyi Réka kényszerűségből hozta meg a döntést.

Percekkel becserélése után egyenlítő gólt szerzett a magyar válogatott csatár

A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2) szereplő Eintracht Braunschweig magyar válogatott csatára, Szabó Levente csereként beállva szerzett egyenlítő gólt a Paderborn ellen elszenvedett 2–1-es

Teljesen új arcát mutatta meg Szoboszlai Dominik

„Itt egy olyan énjét láthatjuk, amely a nemzetközi színtéren is sikeresen érvényesül”.

Bulvár

Szakértő leplezte le Orbán Viktor példátlan húzását, nem akármi folyik a háttérben

Ennek köszönheti a Fidesz a sikerét, Magyar Péternek esélye sincs?

Juhász Péter: Van egy rossz hírem „Zsolti bácsinak”, hamarosan kiderülhet a teljes neve

A volt politikus pénteken megy tanúkihallgatásra az Ügyészségre.

Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket

Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp

Ezért lehet egészségügyi áttörés a D-vitamin és a magnézium együttes szedése

A D-vitamin és a magnézium külön-külön is alapkövei az egészségnek, de együtt szedve még hatékonyabbak lehetnek: a kutatások szerint szinergiájuk kulcsszerepet játszhat az immunrendszer, a csontok és az idegrendsze

Angela Merkel: Orbán miniszterelnök úrnál furcsa játék zajlott

Eddig nem hallott történeteket mesélt el a volt kancellár Budapesten.

Novák Katalin fia állíthatja helyre anyja becsületét, üzent Orbán Vikornak?

Novák Katalint és családját nagyon megviselte a kegyelmi ügy, most fia törte meg a csendet.

Szokatlan történet terjed Mészáros Lőrincről, Felcsúton különös eset történt

Egy ismert magyar tévés mesélte el a megdöbbentő történetet, ami Felcsúton történt vele, miután egy fekete autó kezdte el követni.

Bochkor Gábor és párja közös fotón: ez a kép kering róluk a neten

Bochkor Gábor féltve óvja párját a nyilvánosságtól, közös fotójuk azonban kikerült a Redditre.

Vészjósló adatok jöttek minden 55 évnél idősebbnek, ez már elkerülhetetlen

Az állami nyugdíj kérdése egyre nagyobb figyelmet kap, különösen az 55 év feletti generáció körében. A demográfiai változások, az infláció és a megtakarítási hajlandóság hiánya mind azt jelzik, hogy az álla

0