Magyar sérültje is van a barcelonai támadásnak
an egy magyar sérültje a csütörtöki barcelonai támadásnak, egy nő könnyebben megsérült, de már el is hagyhatta a kórházat - mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára pénteki sajtótájékoztatóján.
Közölte, szerencsére a halálos áldozatok között nincs magyar.
A sérült nő kartörést szenvedett, a barcelonai főkonzulátus munkatársai személyesen is felvették vele a kapcsolatot, de konzuli segítséget nem kért - közölte.
Az államtitkár kiemelte: a főkonzulátus folyamatos ügyeletet biztosít, a külképviselet a +34 629745593-as számon érhető el.
Megjegyezte: jelenleg mintegy háromezer magyar tartózkodik Katalóniában.
Emlékeztetett: Magyarország a leghatározottabban elítéli a támadást, amely már a sokadik ilyen eset az elmúlt másfél évben Európában. Ezúttal egy olyan országot ért támadás, amely az elmúlt időben viszonylagos nyugalomban és békében élt, és ez azt jelenti, hogy a terror bárhol és bármikor lesújthat - mutatott rá. Hozzátette: Magyarországot azonban eddig sikerült megőrizni "ettől a rémálomszerű őrülettől", amely Nyugat-Európát sújtja, és a kormány határozott szándéka, hogy ez így maradjon a továbbiakban is.
Magyar Levente hangsúlyozta: állandó megfeszített munka folyik a biztonság megőrzéséért. Egyértelmű az összefüggés az illegális migráció és az európai terrorveszély között, a támadások és aközött, hogy Európába ellenőrizetlenül áramolhattak be ismeretlen hátterű emberek - magyarázta.
Úgy látja, csak kevesen reagálnak minderre cselekvéssel, de a magyar kormány ezen kevesek közé tartozik. "Cselekvést szeretnénk látni", és Magyarország kész folytatni azt a politikáját, amely a hasonló események elkerülésének egyfajta garanciája lehet - jelentette ki.
Az államtitkár azt mondta, tenni akarunk, hogy ilyen többé ne forduljon elő Európában, és Magyarországot soha ne érjék el a hasonló események. Ezért Magyarország kész további erőforrásokat mozgósítani ezen események megelőzésére, mert ezek nem szükségszerűek, el lehet hárítani a terrorveszélyt Európából.
Magyar Levente megjegyezte: az éjszaka során Cambrils-ban is terrortámadás történt, itt hét sérült volt, magyar érintettségről eddig nem kaptak hivatalos tájékoztatást, és mivel nem érdeklődött senki a történtek miatt a KKM-nél, erős a remény, hogy valóban nincs magyar érintett ebben az esetben.
Az államtitkár kérdésre kitért a Bulgáriában tengerbe fulladt magyar nő esetére is. Mint mondta, hivatalos értesítést kaptak, hogy csütörtökön éjszakai fürdőzés közben tengerbe fulladt egy magyar nő Bulgáriában, és a diplomaták megtették a szükséges intézkedéseket.
hírek innen, onnan
Lízingszövetség: jól startolt 2026-ban a lízingpiac
Az idei első negyedévben tovább bővült a hazai lízingpiac: az új finanszírozások volumene és a szerződések száma egyaránt emelkedett....
A magyar nyugdíjrendszer története - ezért ennyi a nyugdíjad
A magyar nyugdíjrendszer története valójában nem csupán pénzügyi vagy jogi kérdés. Sokkal inkább annak lenyomata, hogyan gondolkodott az...
Volt szerb miniszter: ha nem sikerül megállapodni a Mollal, Szerbia is ajánlatot tehet a NIS-re
Amennyiben nem sikerül megállapodni a Mollal a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének átvételéről, Szerbia is...
Ezt nézd meg először, ha apró marad a földi eper.
Kicsik maradnak a földi epreid, pedig mindent megteszel értük? Ne aggódj, összeszedtük, milyen hibák állhatnak a háttérben, és mikor...
Luxi Maxi és az iktatott akták
Magyarék Lengyelbe', a kegyelmi dosszié, Havasi visszatérése, a moszkvaiak háborúja és az angol foci fordulatai a 444 napindító...
A Honda motorok választéka az Msx125 Grom modellel válik teljessé
Az idei év nagy bejelentéseinek sorát az Msx125 Grom frissítésével kapcsolatos információk közzétételével zárta a Honda. Az...
Nem ájultak el a kritikusok az új Star Wars-filmtől
A mandalóri és Grogu 63 százalékos értékeléssel indított a Rotten Tomatoes oldalán.
Ez a brutális uszály szállítja a NASA űrrakétáit
Nem minden űreszköz a kilövőálláson kezdi pályafutását. A NASA Hold-rakétájának egyik legfontosabb darabja napokig hajózik egy bárka...
Látványos erőpróba Budapesten: fejszével és fűrésszel versenyeznek a világ legkeményebb sportfavágói
Június 5-6-án Budapest ad otthont júniusban a Stihl Timbersports® World Trophy-nak, amely a sportfavágás egyik legkeményebb és...
Előre szóltak a meteorológusok: Pokoli nyár jön, 3 hónapig tart majd a kínlódás
Három hónapon át eltérhet a megszokottól az időjárás: komoly változás jöhet néhány héten belül.
Nem láthatta Szapporót, csodagólja még a Nemzetközi Jégkorong-szövetséget is megihlette
A Bartalis István helyére beugrott Nagy Krisztián, valamint Terbócs István is duplázott.
Mindenki a kukába dobja, pedig a gyűjtők kedvence ez az Ikeás szatyor: akár 10 ezer forintot is érhet
Nézd át az otthoni kacatokat: a régi Ikea-táskád akár több ezer forintot is érhet!
Sport
Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja
Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.
Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan
Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.
„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”
Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.
Robbie Keane megnyomta a vészcsengőt, elmenekülhetnek a Fradi-játékosok
A Ferencváros vezetőedzője aggódik a csapat jövője miatt. Összeszedtük, kikre gondolhatott.
Mohamed Szalah búcsúzóul még kirúgatja Arne Slotot a Liverpooltól
A holland edző jövője erősen kérdésessé vált az Anfielden.
Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon
Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.
Felrobbant az angol sajtó: Pep Guardiola mellett egy világsztár is otthagyja a Manchester Cityt
Josko Gvardiol jövője is bizonytalanná vált, a Bayern München érdeklődik iránta.
A magyar futball új sztárjának megható története: szülei a házukról is lemondtak karrierje miatt
Az ETO csapatkapitánya, Vitális Milán 24 évesen lett magyar bajnok a győriekkel.
Úgy lett 22 év után újra Premier League-bajnok az Arsenal, hogy nem is játszott
Története során 14. alkalommal lett angol bajnok az Arsenal.
Történelmi összeomlás Szoboszlai korábbi csapatánál: 61 éve nem láttak ilyet
61 éve nem látott csoda történt a szomszédban.
Erre várt mindenki: nagy bejelentést tettek Szoboszlaiék
Visszatér egy ikonikus mintázat.
Sokkoló kizárás Angliában, robbant a Guardiola-bomba Manchesterben - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?
Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.
Ennyibe került Mága Zoltán garázsa, újabb adatok derültek ki a luxus mértékéről
Ingatlanszakértő fedte fel a titkot.
Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek
A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.
Bejelentés érkezett a Karmelitáról – minden magyart érint
Újabb hétvégén nyílik meg a látogatók előtt a Karmelita és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete, miután az első alkalommal rendkívül nagy érdeklődés övezte a programot.
Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut
Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.
Öt nagyon fontos tény, amit talán nem tudtál a hantavírusról
Lássuk, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai járványügyi és közegészségügyi hatóság (CDC) összegzései alapján mit érdemes tudni a a fertőzésről.
Scherer Péter már beszélt a haláláról Mucsi Zoltánnak, és anno ezt jelentette ki
Scherer Péter tudta jól, hogy egyszer el fog jönni ez a pillanat, és azt is érezte, hogy ezt miképp fogja jelezni Mucsi Zoltánnak.
Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja
Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.
Magyar Péter megoldja: bedöntheti a magyar gyárakat a miniszterelnök ígérete 13 nap múlva a munkaadók szerint
Magyar Péter szilveszteri beszédében jelentette be: 2026. június 1-jétől "nulla, azaz nulla" harmadik országbeli vendégmunkás érkezhet Magyarországra. A VOSZ kedden öt alapelvet és három azonnali döntést kért a mi
Hagyd a rizst, a bulgurt és a quinoát: ez a köret csökkenti a hasi zsírt és a puffadást, sokan mégsem hallottak róla még soha
Van egy olyan gabona, amit Ázsiában már régóta fogyasztanak, Európában viszont még mindig ritkaságnak számít: enyhén diós íze van, és sokan emésztéskönnyítő, vízhajtó hatást tulajdonítanak neki, ami a fogy
A nap képe: nem gyalog indult Varsóba Magyar Péter
És természetesen nem is egyedül.
Kiderült, mi okozhatta Scherer Péter halálát: megszólalt Mucsi Zoltán
Scherer Péter régi barátja és pályatársa azt írta búcsúposztjában, hogy 'Pepe' hosszú, súlyos betgség végén ment el ma délelőtt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


