Magyarics Tamás: az Egyesült Államok nem hanyagolja el Közép-Európát
Magyarics Tamás, a Magyar Külügyi Intézet (MKI) igazgatója szerint a transzatlanti hét eseményei cáfolatot adtak azokra a korábbi aggodalmakra, hogy az Egyesült Államok elhanyagolja Közép-Európát.
A Külügyminisztérium háttérintézményeként működő MKI igazgatója szerint az amerikai diplomáciai nagyhét annak elismerése is volt, hogy a térségben megállapodott demokráciák vannak. A transzatlanti diplomáciai nagyhét értékeléséről rendezett hétfői beszélgetésen Magyarics Tamás idézte Hillary Clinton külügyminisztert, aki budapesti látogatása során megjegyezte: egy ország addig demokráciának tekinthető, amíg a kormány demokratikus választásokon leváltható.
Az MKI igazgatója azzal kapcsolatban, hogyan illik bele a transzatlanti hét a magyar külpolitikai stratégiába, elmondta: Magyarország és az Egyesült Államok Európáról vallott víziója megegyezik egymással, mindkettő erős, egységes és szabad Európát akar látni. Azt is hangsúlyozta, hogy a magyar külpolitikában a transzatlanti kapcsolat egyenrangú az EU-kapcsolatrendszerrel, a kettő egymást kiegészíti, az egyik a másik nélkül nem képzelhető el.
Arra is kitért, hogy Washington az európai szövetségesekre egyre inkább mint partnerekre tekint. Megjegyezte, a nemzetközi életben jelentős, egyelőre elsősorban gazdasági átrendeződések figyelhetők meg, amelyek előbb-utóbb más területeken is átrendeződéseket fognak előidézni.
Kereszty Gabriella miniszteri főtanácsadó azt hangsúlyozta, hogy a szabadság eszméjét középpontba állító transzatlanti hét - két fő eseményével, a Reagan-szobor avatásával és a Tom Lantos Intézet megnyitásával - egyértelműen mutatja Magyarország elkötelezettségét a transzatlanti kapcsolatok, s azon belül a magyar-amerikai kapcsolatok fontossága iránt.
A Külügyminisztérium szakértője rámutatott: a hét eseményein történt magas szintű amerikai részvétel - Budapestre érkezett az Egyesült Államok jelenlegi és volt külügyminisztere, illetve egykori igazságügy-minisztere, továbbá két kongresszusi delegáció - arra utal, hogy az Egyesült Államok továbbra is érdeklődik a térség iránt, fontosnak tartja Közép-Kelet-Európát.
A főtanácsadó azt mondta, nem véletlen, hogy az EU-elnökség végén rendezték meg a transzatlanti hetet, és elmondta, hogy a magyar elnökség igyekezett előmozdítani a legfontosabb transzatlanti dossziékat Brüsszelben. Hozzátette, hogy a transzatlanti közösség nemcsak érdek-, hanem értékalapú köteléket jelent, és utalt arra: Ronald Reagan volt amerikai elnök és Tom Lantos egykori magyar származású kongresszusi képviselő is kiállt a demokrácia, az emberi jogok eszméje mellett.
Fehér Zoltán, a Magyarországi Ronald Reagan Emlékbizottság titkára elmondta, húsz éve nem fordult elő, hogy ilyen magas rangú amerikai diplomaták, politikusok, kongresszusi küldöttségek érkeztek egyszerre Budapestre, szerinte ezzel Magyarország iránt nagy szimpátia nyilvánult meg. Fontosnak mondta, hogy nemcsak a kormányon levő demokratákkal, hanem az ellenzéki republikánusokkal is erősíteni kell a kapcsolatokat.
Kifejtette, a transzatlanti hetet féléves előkészítés előzte meg, a szervezők úgy érezték, a Reagan-szobor avatása, a Lantos-intézet megnyitása, valamint a transzatlanti törvényhozók dialógusa egymást erősítő elemek.
hírek innen, onnan
Villámgyors, csokis puding – glutén-, cukor- és tejmentes és mindössze 100 kcal
Ez a krémes, csokis puding igazi diétamentő desszert: mindössze 100 kcal, glutén-, cukor- és tejmentes, ráadásul hidegen és melegen is...
Túladagolta anyja fogyókúrás gyógyszereit egy kislány, majdnem belehalt a hatalmas dózisba
Majdnem tragédia lett a vége
Börtönben marad Gyárfás Tamás, elutasította a Kúria az indítványát
Tárgyaláson kívüli tanácsülésen döntött róla a Kúria.
Újra divat a megosztó ruhadarab, ami sokakat kiakaszt – Így viseld, hogy ne kínos, hanem sikkes legyen
Sokak szerint ciki és tiltólistás, idén mégis divatos a leggings. Mutatjuk, mivel kombináld, hogy a végeredmény sikkes legyen, ne kínos.
Egy rémisztő, ám lehetséges forgatókönyv: mi van, ha Putyin megnyeri a háborút?
A katonai forgatókönyvek tervezői még soha nem néztek szembe ilyen nehéz feladattal, mint most. Rögtön az év első hónapjában Donald...
Megegyeztek: nem bénul le az amerikai kormány, de Trump így is dühönghet
A megállapodás szinte nem terjed ki egy Trump számára nagyon fontos szervezetre.
Orbán Viktor döntött Kósa Lajos rokonának megrogyott agrárcégéről
Bár még nyoma sincs a Bászna Gabona Zrt. felszámolási eljárásnak, a miniszterelnök stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette azt.
Paris Hilton kitálalt: Ilyen Meghan Markle a kulisszák mögött
Dolgoztak már együtt.
Elkészült a felmérés, a magyarok kevésbé félnek a háborútól és a migrációtól az uniós átlagnál
A migráció miatti aggodalom jelentősen az uniós átlag alatt van, de a magyarok valamiért derűlátóbbak is a jövőjüket illetően –...
Egyre több kisgyerek kerül kórházba - gyorsul, és még nem tetőzött az influenzajárvány
Hivatalosan is közepes intenzitású influenzajárvány zajlik Magyarországon, amely továbbra is a felszálló szakaszában van, a tetőzés...
Liptai Claudia: "A lányom most válik igazán felnőtté"
Igazi felnőtt nővé érett a színész-műsorvezető lánya, aki most már a televízióban is elkezdte bontogatni a szárnyait. Liptai Claudia...
Gyászba borult az ország: elhunyt a legendás műsorvezető
A hőn szeretett bemondó 75 éves volt.
Sport
Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán
Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.
Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?
Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.
Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe
A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.
Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak
Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.
Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?
A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.
Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott
Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.
Nehéz, de nem halsz bele – Itt az új fitneszőrület, ami lenyomja a futást
A hobbisportolók számára is egyre jobban kitolódnak a határok. Tíz éve a maraton volt a menő, majd az ultramaraton és az egyre nagyobb, őrültebb távok, de mi van akkor, ha valakinek a futás túlságosan egyoldalú, é
Molnár Attila szenzációs Európa-csúcsa után méltatlan, ami vele történt + videó
A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.
Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett
A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.
Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják
Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.
Igazságtalanságról beszélt a magyar szövetségi kapitány, bosszút forral az Eb-döntőben
Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.
A görögöknek fújtak a bírók, de a magyar cserekapus lett a hős az Eb-elődöntőben
Golopencza Szonja az új sztár, a magyar női vízilabda-válogatott tíz év után játszik újra Európa-bajnoki döntőt.
Bulvár
Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele
Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.
Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára
Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.
Óraátállítás: A kormány ezt az időzónát választaná, ha jön az eltörlés
Abból is volt vita, hogy Magyarország a téli, vagy nyári időszámításhoz csatlakozzon, azonban a kormánynak van egy elképzelése.
Bombát robbantott Pintér Bence: 1,7 milliárd forint eltűnésére hivatkozva a győri közgyűlés feloszlatását kezdeményezi
Kedden közzétett videójában a győri polgármester az önkormányzati tulajdonban lévő Győr-Szol Zrt.-ről azt állította, hogy a közszolgáltató cég számlájáról eltűnt 1,7 milliárd forint, emiatt feljelentés tes
Ne szállj autóba. Órákon belül megbénul a közlekedés ezekben a megyékben
Veszélyre figyelmeztetnek a szakértők.
Gyászol Jeszenszky Zsolt, szívszorító beszédet mondott a műsorvezető
Megható üzenetet tett közzé a műsorvezető.
Ez Kim Dzsongun titkos hobbija: a diktátor megszállottsága egészen beteges
A világ egyik legzártabb országának vezetője körül évek óta keringenek olyan történetek, amelyek messze túlmutatnak a politikán, és sokkal inkább egy bizarr, zárt világ belső logikáját tárják fel.
Nagyon lebukott Szijjártó Péter, az irodájában furcsa nevet szúrtak ki, már nem tagadhatja le
Szijjártó Péter irodáját is megnézhettük.
Szakértő: Dermesztő és törvénysértő, hogy a Fidesz kampánycélra használja a gyöngyösi roma tüntetők állítólagos bűnlajstromát
Jogász szakértők szerint érthetetlen, hogyan kerülhettek a Fidesz kezébe különösen érzékeny személyes adatok. Jogszerűen aligha.
Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak
Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte
Epstein botrány: lekurvázták Palvin Barbit és Mihalik Enikőt a magyarok
Napok óta Jeffrey Epstein botrányától hangos a nagyvilág és a hazi sajtó. Mint ismert, a felső tízezer szégyentelen milliárdos kerítője, drogdílere, a pedofil Jeffrey Epstein kiskorúakat is futtatott. Az egy milli
Melania akkorát virított, hogy Trump is csak nézett
Az Amazon Melania Trump életéről szóló dokumentumfilmje 7 millió dolláros amerikai nyitóbevételt ért el, ami több mint egy évtizede a legerősebb dokumentumfilmes rajt, miközben a produkció rendkívül magas költsé

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


