Ezt olvasta már?

0

Magyaroknak még nem sikerült. Dollármilliók a PokerStar-on!

A PokerStars Casino az utóbbi időben több dollármilliomost is kitermelt, három játékos is 1 millió dolláros nyerőgép jackpotnak örülhetett.

Egy finn, “pkr_rager” nicknevű pókerjátékos drasztikusan javította cash flow-ját, miután 1,4 millió dollárt nyert a PokerStars Casino exkluzív nyerőgépjátékán, a Millionaires Island-en. Ez volt a második alkalom, hogy a 27 éves, gazdasági tanulmányokat folytató diák – aki egyébként rendszeresen pókerezik a PokerStars termeiben – belépett a PokerStars kaszinójába. Egyáltalán nem számított rá, hogy egy nyerőgépjáték teszi őt milliomossá, ráadásul ilyen gyorsan.

Miután kétszer is megnézte az egyenlegét, hogy tényleg nyert-e 1,4 millió dollárt, bevallása szerint „Ideges voltam, a szívem iszonyúan kalapált.” Felhívta a feleségét, édesanyját és barátait a hírrel. „Mindenki ledöbbent, először azt hitték, viccelek, aztán, hogy ez nem lehet igaz, hogy biztos valami hiba történt, aztán mindenki azt mondogatta, hogy nyugodjak le…”

Az újdonsült dollármilliomos így írta le, hogy milyen érzés volt, mikor nyert: „Olyan volt, mint mikor gyerekként felébredtem karácsony reggelén. Boldog voltam, de ugyanakkor valószerűtlen volt az egész, mintha álmodnék.”

 

“pkr_rager”-t, aki részidőben egy étteremben dolgozik, az csábította el, hogy játsszon a Millionaires Islandon, mert ez a gép legalább 1 millió dollárt garantál jackpot esetén. Vélhetően ugyanez motiválta azt a másik egyetemistát is, aki szintén a PokerStars Casino Millionaires Island nyerőgépjátékának köszönhetően lett milliomos. Az uruguay-i „LuisCancelaU” 1 dollárt tett fel január végén a játékra, ezzel nyerte meg az 1,5 millió dolláros jackpotot.

A 'LuisCancelaU' nicknevű játékos három perce játszott a PokerStars Casino exkluzív nyerőgépjátékán, és még csupán 17-szer pörgetett, mikor a tárcsákon megjelent négy Millionaires Island szimbólum – már csak egy kellett a jackpothoz.

 

“Nem fog megjelenni, ilyen dolgok nem történnek a valóságban” – mint később elmesélte a PokerStars alkalmazottainak, ezt gondolta a valódi nevét titokban tartani kívánó játékos. Aztán mégis megjelent az ötödik szimbólum is, és a játékos máris ünnepelhette sorsfordító nyereményét.

 

“Odarohantam a testvéremhez - csak mi voltunk az egész házban. Elkezdtem kiabálni, megráztam, ő pedig totál zavartan nézett rám. Megmutattam neki a játékosi számlámat, hogy elhiggye. Megöleltük egymást, és sírtunk, nem a pénz miatt, hanem mert most valamennyit vissza tudunk adni a szüleinknek, akik annyira sokat gürcöltek, hogy mindenünk meglegyen.”

Csupán 29 nappal az első 2017. évi egymillió dolláros jackpot után, az orosz „Denis N777” 1,368 millió dollárt nyert a PokerStars online kaszinójának Genie Jackpots elnevezésű nyerőgépén, és ezzel az orosz játékos lett a PokerStars Casino idei harmadik dollármilliomosa.

A Millionaires Island az egyetlen olyan nyerőgépjáték, melynek brand exkluzív progresszív jackpotja minimum 1 millió dollár, tehát minden jackpot nyertes azonnal dollármilliomos lesz.

fortunaweb







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A korábbi magyar szövetségi kapitány kiosztotta Viníciust, a Real Madrid is kapott belőle

Vinícius remek formában várja a Bayern München elleni BL-negyeddöntőt.

Megérkezett J. D. Vance Budapestre – az amerikai alelnök látogatása percről percre

Az amerikai alelnök az amerikai–magyar kapcsolatokról és Ukrajna ügyéről is tárgyal majd a magyar miniszterelnökkel. Kövesse velünk az...

Konyhafelújítás fillérekből: egy TikTok-trükk, ami megváltoztatja a bútort!

A konyha felújítása sokak számára rémálom: időigényes, költséges, és gyakran úgy tűnik, hogy a végeredmény sosem lesz olyan, mint a...

Baleset történt J. D. Vance amerikai alelnök budapesti útvonalán

Autóbusz és személygépkocsi ütközött össze kedd délelőtt a XII. kerületben, az Orbánhegyi út és a Stromfeld Aurél utca...

Most derült ki, hogy a Föld megnyerte a kozmikus lottóötöst: miért van élet itt, és maradt élettelen a legtöbb bolygó?

Eddig azt hittük, a víz jelenléte a legfontosabb szempont a földönkívüli élet keresésekor. Az ETH Zürich kutatóinak legfrissebb...

Keressük Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert, hogy kérdéseket tegyünk fel neki a Magyar Honvédség helyzetéről

A miniszter eddig csak Facebookon reagált Pálinkás Szilveszter százados állításaira, nyilvános fórumon nem jelent meg, ahol újságírók...

Hiába próbálta titkolni Oroszország, kiderült az igazság az Ukrajnában harcoló zsoldosokról

Kamerun először ismerte el hivatalosan, hogy állampolgárai is harcolnak az orosz–ukrán háborúban. Az afrikai ország...

„A fiunk néha még mindig sírdogál” – megszólalt a fogászati altatás közben elhunyt mérnök özvegye

Új nyomozást indított az ügyészség a debreceni magánklinikán altatásban meghalt férfi ügyében. Az 54 éves építőmérnök felesége...

A honvédségről kitálaló százados szerint a miniszter három ajánlatot is tett neki azért, hogy ne nyilatkozzon

Pálinkás Szilveszter újabb interjút adott, amelyben többek közt arról beszélt, hogyan próbálták megakadályozni az első...

Letagadta, most büszke rá: Arnold Schwarzenegger törvénytelen fia ebben is követi az apját

A 28 éves Joseph Baena megállíthatatlan a naturál testépítők között. A márciusi győzelmei után most az INBA Iron Gladiator verseny...

Rajongókkal fotózkodott, pillanatok múlva rálőttek a híres rapperre

Cardi B gyermekeinek apja jelenleg is kórházban fekszik.

0

Sport

Súlyos büntetés fenyegeti Dárdaiékat az óriási botrány után

A Német Labdarúgó-szövetség vizsgálatot indított az ügyben, a Hertha megütheti a bokáját.

Továbbra is kritikus az állapota, mesterséges kómában tartják a legendás futballedzőt

Folyamatos tájékoztatást ígérnek az állapotával kapcsolatosan.

A végén jött a dráma Görögországban, győzelemmel kezdett a magyar vízilabda-válogatott

A mieink kedden a hollandokkal, szerdán az olimpiai és Európa-bajnok szerbekkel találkoznak.

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Az Atlético Madrid elleni meccsen villant a Barcelona sztárja.

"Micsoda védés!" Angliában is ámulnak Tóth Balázs elképesztő bravúrján - videó

Egyetlen védés is elég volt, hogy Tóth Balázs ismét felhívja magára a figyelmet, miután kulcsfontosságú pillanatban hárított a West Brom ellen.

Az utolsó perc döntött a magyar válogatott fordulatokkal teli világkupa-rangadóján

Varga Zsolt együttese a házigazda ellen, négy újonccal is a keretben kezdte meg a világverseny csoportkörét.

Sallai Roland érdekes csereüzlet részeként kerülhet a Liverpoolhoz - sajtóhír

A Galatasaray csereügylet keretében próbálhatja megszerezni a Liverpool két sztárját, Mohamed Salah-t és Virgil van Dijkot.

Ez várhat a magyar futballra a választások után - Csányi előre megmondta

A klubok büdzséjének meghatározó részét teszi ki az MLSZ által kiosztott úgynevezett központi költségvetési bevételek, melyekre a klubok jó ideje biztosan számíthatnak - egyelőre azonban nincsenek aláírt szerz

Előrehozott BL-döntő? Az idényét mentegető Real újra kiszúrna a csúcstartó Bayernnel

Gyökeres Viktor visszatéréséről a Sporting és az Arsenal vezetőedzője is megszólalt.

Bulvár

Hadházy Ákos szerint a Debreceni Egyetem bőrgyógyászatán 70 ezer forint ellenében fél év helyett csak öt nap a várólista

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán posztolt arról, hogy a Debreceni Egyetem bőrgyógyászatán 70 ezer forintért fél év helyett öt nap a várólista egy anyajegy eltávolításhoz.

Magyar Péter: Rogán már napok óta tudta, hogy megtámadják a vezetéket, ez Arany Málna-díj

Magyar Péter szerint Orbán Viktor hétfői szereplése politikai színjáték volt, amely egy előre ismert provokációra épült, és a hatalom megtartását szolgálja.

Medián: A fideszesek közel fele a Tiszától, a teljes népesség viszont a Fidesztől számít választási csalásra

A megkérdezettek nagyobb része külföldi beavatkozást Moszkva irányából valószínűsít, nem Kijevből vagy az Európai Unióból.

Csendes reflux: alattomos betegség meglepő tünetekkel

A savas reflux tünetei jól ismertek: savas ízű felböfögés, a mellkas középső részén, a szegycsont mögött érzett égő, szúró jellegű fájdalom vagy nyomásérzés, mely általában evés után vagy lefekvéskor j

Eddig a háborútól tartottak az arab államok, most már azt követelik, hogy vigyék végig

Ha a háború félbe marad, az amerikaiak hazamennek, ők meg ott maradnak egyedül Iránnal.

Rogán Antal a Bayer showban: A választás után meg fognak minket támadni

Rogán Antal és Bayer Zsolt a HírTV műsorában beszélték meg, hogy szerintük a választások után a Fidesz győzelme esetén polgárháborúra számítanak a felhergelt tiszásoktól.

Kevesen ismerik a szabályt, pedig börtön jár érte: tilos húsvét után ezt tenni

A szakemberek szerint még mindig sokan vásárolnak nyulat húsvétra. Ha mégis úgy döntöttünk, hogy mi is hazaviszünk egyet, nem árt tudni, miként lehet felelősen gondoskodni róla. Elengedni tilos, állatkínzásnak mi

Valami nagyon nincs rendben? – Az EU betiltja, amit mindenki használ, bár részben joggal nyírják ki ezeket a csalós és kreált képeket

Az Európai Unió új irányelve értelmében a jövőben nem használhatók teljes egészében mesterséges intelligencia által generált képek és videók az uniós intézmények hivatalos kommunikációjában – erről besz

Megszólaltak a szocialista nagyöregek: nem szabad kockáztatni a Tisza Párt sikerét

Sajátjaik lőnék lábon a még versenyben maradt baloldali egyéni jelölteket. A nyílt levél aláírói között ott van Lamperth Mónika, Bárándy Péter, Göncz Kinga, illetve Lendvai Ildikó is.

Szinte teljesen megszűnt az állami fogászati ellátás

Az állami fogászati alapellátás a statisztika szintjén stabilnak tűnik. Ez azonban egyáltalán nem jelent működési biztonságot. Az egész terület meglehetősen sok sebből vérzik. Például az asszisztens foglalkoztat

0