Ezt olvasta már?

0

Magyarországon fogták el a Németországban erőszakoló iraki férfit

Elfogták, majd kiadatási őrizetbe vették a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság járőrei azt az iraki férfit, aki a gyanú szerint 2016 novemberében Németországban megerőszakolt egy 13 éves kislányt - közölte kedden a police.hu oldalon az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK). - Pécsi Napilap -

A tájékoztatás szerint a német rendőrség 2017 januárjában kereste meg a magyar hatóságot azzal, hogy segítsen beazonosítani egy iraki állampolgárt és tartózkodási helyét. A férfi a gyanú szerint 2016. november 13-án Hamburgban megerőszakolt egy 13 éves lányt, majd ismeretlen helyre távozott, ezért európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene. A nemzetközi és a hazai adategyeztetéseknek köszönhetően a Nemzeti Nyomozó Iroda rendőrei megállapították, hogy a férfi Németországban álnevet használt, de a róla készült fényképfelvételek és ujjnyomatlapok azonosságot mutattak a Magyarországon 2016. november 18-án nyilvántartásba vett 29 éves C. Ali D-vel.

A férfi a bűncselekmény elkövetése után 2016. november 17-én vonaton érkezett Magyarországra - elmondása szerint - azért, mert Németországban nem bírálták el megfelelő gyorsasággal az ügyét. Mivel személyazonossága és egyéb körülményei tisztázatlanok voltak, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) a férfi menekültügyi őrizetét rendelte el. A BMH munkatársai tájékoztatták a nyomozókat, hogy a körözött személyt a Kiskunhalasi Menekültügyi Befogadó Központban helyezték el. Az iraki férfit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság járőrei február 17-én elfogták, majd kiadatási őrizetbe vették, Németországnak történő átadásáról a későbbiekben születik döntés.

 

Forrás: Blikk







0
0
0

hírek innen, onnan

Megkéseltek egy újságírót – Nagyon durva sejtése van a hatóságoknak a megrendelők kilétéről

Az ügyészség szerint az iráni állam nevében eljáró harmadik fél rendelhette meg annak a londoni késes támadásnak az elkövetését,...

Gyászol a rendőrség: meghalt Várpalota rendőrkapitánya

54 éves korában elhunyt Linczmayer László várpalotai rendőrkapitány, aki csaknem 34 éven át szolgálta a Magyar Rendőrséget. A vezető...

Elképesztő nyitóhétvége jön Siófokon – íme, a részletek

Neves magyar és külföldi előadók koncertjeit kínálja az érdeklődőknek a siófoki Plázs, amelynek szezonnyitója a hétvégén lesz.

Elon Musk elbukta az OpenAI elleni 150 milliárd dolláros pert – De mit jelent nekünk ez a döntés?

A techvilág történetének egyik legjelentősebb és leghevesebb bírósági drámája ért véget a kaliforniai Oaklandben. A kilenctagú...

Újabb mozaikdarabok kerültek a helyükre a kegyelmi ügyben, de még mindig sok a kérdés

Magyar Péter miniszterelnök egyik első intézkedéseként kedden nyilvánosságra hozta a kegyelmi botrány elérhető iratait. Ezekből nemcsak...

3 napos előrejelzés: Átveszi a főszerepet a napsütés, közeleg a nyár

A gomolyfelhőkből délutáni frissítő záporok alakulhatnak ki, miközben a szél több tájegységben is megélénkül.

Kajdi Csaba üzent Magyar Péternek: „A kampánynak Péter vége, nem kell neked leállni ordítani”

Kajdi Csaba élesen bírálta Magyar Péter nyilvános szerepléseit legújabb videójában. Az influenszer szerint a miniszterelnöknek ideje...

Szakértők ordítják! Csak egy kanállal tegyél ebből a kávédba és azonnal beindul a fogyás

A kávé nemcsak energialöketet adhat a nap elején, hanem megfelelően fogyasztva az anyagcserére is kedvező hatással lehet. A szakértők...

Súlyos balesettel indult a szerda – azonnali közleményt adott ki a Katasztrófavédelem

Gázolásos baleset történt szerda hajnalban Kaposváron.

A klub, ami többször nyerte meg a BEK-et, mint a saját országa bajnokságát

A Nottingham Forrest csodát tett: újoncként lett bajnok Angliában, majd rögtön BEK-győztes, és még meg is védte a címet. A hazai bajnoki...

Öt év alatt 291 szerződést kötött az állampapírok kibocsátója Balásy Gyula cégeivel

Az AKK több mint 15 milliárd forint értékben rendelt meg szolgáltatásokat a Lounge-tól és a New Land-től.

A vagyonadó bevezetésével együtt a gazdagok egyik legális adóelkerülési kiskapuját is bezárná a Tisza-kormány

A hazai vagyonosok előszeretettel alkalmazták a bizalmi vagyonkezelést olyan dolgokra is, amik biztosan nem voltak benne az eredeti jogalkotói...

0

Sport

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan

Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.

„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”

Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.

Robbie Keane megnyomta a vészcsengőt, elmenekülhetnek a Fradi-játékosok

A Ferencváros vezetőedzője aggódik a csapat jövője miatt. Összeszedtük, kikre gondolhatott.

Mohamed Szalah búcsúzóul még kirúgatja Arne Slotot a Liverpooltól

A holland edző jövője erősen kérdésessé vált az Anfielden.

Felrobbant az angol sajtó: Pep Guardiola mellett egy világsztár is otthagyja a Manchester Cityt

Josko Gvardiol jövője is bizonytalanná vált, a Bayern München érdeklődik iránta.

Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon

Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.

Úgy lett 22 év után újra Premier League-bajnok az Arsenal, hogy nem is játszott

Története során 14. alkalommal lett angol bajnok az Arsenal.

Sokkoló kizárás Angliában, robbant a Guardiola-bomba Manchesterben - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Kiütéssel megnyerte a legfontosabb meccsét a vb-n a magyar hokiválogatott

A bennmaradás szempontjából nagyon fontos meccset játszott és nyert meg a magyar válogatott.

Bulvár

Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?

Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.

Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek

A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.

Bejelentés érkezett a Karmelitáról – minden magyart érint

Újabb hétvégén nyílik meg a látogatók előtt a Karmelita és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete, miután az első alkalommal rendkívül nagy érdeklődés övezte a programot.

Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut

Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.

Scherer Péter már beszélt a haláláról Mucsi Zoltánnak, és anno ezt jelentette ki

Scherer Péter tudta jól, hogy egyszer el fog jönni ez a pillanat, és azt is érezte, hogy ezt miképp fogja jelezni Mucsi Zoltánnak.

Öt nagyon fontos tény, amit talán nem tudtál a hantavírusról

Lássuk, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai járványügyi és közegészségügyi hatóság (CDC) összegzései alapján mit érdemes tudni a a fertőzésről.

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

Magyar Péter megoldja: bedöntheti a magyar gyárakat a miniszterelnök ígérete 13 nap múlva a munkaadók szerint

Magyar Péter szilveszteri beszédében jelentette be: 2026. június 1-jétől "nulla, azaz nulla" harmadik országbeli vendégmunkás érkezhet Magyarországra. A VOSZ kedden öt alapelvet és három azonnali döntést kért a mi

Kiderült, mi okozhatta Scherer Péter halálát: megszólalt Mucsi Zoltán

Scherer Péter régi barátja és pályatársa azt írta búcsúposztjában, hogy 'Pepe' hosszú, súlyos betgség végén ment el ma délelőtt.

Hagyd a rizst, a bulgurt és a quinoát: ez a köret csökkenti a hasi zsírt és a puffadást, sokan mégsem hallottak róla még soha

Van egy olyan gabona, amit Ázsiában már régóta fogyasztanak, Európában viszont még mindig ritkaságnak számít: enyhén diós íze van, és sokan emésztéskönnyítő, vízhajtó hatást tulajdonítanak neki, ami a fogy

A nap képe: nem gyalog indult Varsóba Magyar Péter

És természetesen nem is egyedül.

0