Ezt olvasta már?

0

Már kaphatók a 2023-as éves és megyei autópálya-matricák

Csütörtöktől kaphatók a 2023-ra érvényes éves országos és megyei autópálya-matricák a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) megújult honlapján, ügyfélszolgálati irodáiban és viszonteladó partnereinél - közölte a NÚSZ Zrt. csütörtökön az MTI-vel.

Kiemelték, a jövő évre érvényes vignetták január elsejétől lesznek használhatók.

Az éves országos és megyei autópálya-matricák decemberi elővásárlására 2016 óta van lehetőség minden évben. A többletszolgáltatás célja, hogy a közlekedők időben, az értékesítőhelyeken januárban jellemző sorban állást elkerülve vehessék meg e-matricájukat. Továbbá úthasználati jogosultságot nemcsak saját részre, hanem más járművére is lehet venni, így egy országos vagy megyei vignetta akár hasznos ajándék is lehet a közelgő ünnepekre - írta közleményében a társaság.

Hozzátették, az elővásárlás keretében megváltott éves e-matricák 13 hónapon át használhatók Magyarország több mint 1600 kilométer hosszú díjköteles gyorsforgalmi úthálózatán: az érvényességi idejük 2023. január 1-én 0 órakor kezdődik és 2024. január 31-én éjfélig tart.

A NÚSZ Zrt. arra is felhívja a figyelmet, hogy e-matrica vásárlásakor minden esetben még a fizetés előtt ellenőrizzék a vevők az általuk megadott adatokat, így például a rendszámot, a felségjelzést, a díjkategóriát és megyei matrica vásárlásánál a megyét.

A 2023-ra érvényes éves országos és megyei autópálya-matricák elővásárlásához a NÚSZ Zrt. a megújult hivatalos honlapját, a nemzetiutdij.hu oldalt ajánlja, amelyen regisztráció nélkül is lehet vásárolni, valamint akadálymentesített és használható nemcsak számítógépen, hanem mobiltelefonon, táblagépen is.

Rámutattak, hogy a társaság hivatalos oldala, a nemzetiutdij.hu az egyetlen olyan online felület, ahol nincs a vignetta árán felül további költsége a vásárlónak, így az e-matrica annyiba kerül, mintha azt benzinkúton vásárolná meg, viszont nem kell megőriznie két évig az ellenőrző szelvényt.

Arra is kitértek, hogy az éves érvényességű autópálya-matricákat egyre több járműre veszik meg a közlekedők az érvényességi idő kezdete előtt, az elővásárlás keretében. Míg 2018 decemberében csaknem 120 ezer, 2019 és 2020 utolsó hónapjában mintegy 143 ezer, 2021 decemberében pedig 162 ezer darab éves e-matrica talált gazdára. Az elővásárlási időszakban elkelt vignettáknak általában nagyjából 40 százaléka országos és 60 százaléka megyei érvényességű.

A 2022-re váltott éves országos és megyei matricák 2023. január 31-ig biztosítanak úthasználati jogosultságot a magyarországi díjköteles gyorsforgalmi utakon - olvasható a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közleményében.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Az amerikai hadsereg csapásokat mért Iránra

Az Egyesült Államok a helikoptere kilövését torolja meg.

Diákmunka 2026: a legfontosabb tudnivalók

Nem mindegy, hogy milyen formában dolgoznak nyáron a diákok. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka...

Új fejezet jön a bérlakásszektorban?

A PwC Magyarország és az Óbuda Group közös konferenciáján szociológiai, műszaki, pénzügyi és jogi nézőpontból vizsgálták meg, hogy...

Elképesztő dolog történt a magyar boltok polcain

Ilyenre évek óta nem volt példa.

Nyomoznia kell a BRFK-nak a Mol-vezetők bennfentes kereskedelemre emlékeztető ügyletei miatt

A rendőrség korábban elutasította a nyomozás megindítását, most az ügyészség felülírta a döntésüket.

Megindult a megtorlás: Trump parancsára csapott le az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok hadserege kedden újabb csapásokat mért Iránra, miután Donald Trump elnök megtorlást ígért egy amerikai Apache harci...

Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon

A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági...

Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben

A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós...

A bazsalikom ettől marad bokros és intenzíven illatos egész nyáron

Szeretnéd, hogy a bazsalikomod egész nyáron bokros, dús és intenzíven illatos legyen? Fedezd fel a visszacsípés és a megfelelő fény...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat

Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.

0