Ezt olvasta már?

0

Már tavasz van, és még semmit sem valósítottál meg a terveidből?

Úgy, ahogy az átlagemberek, a vállalkozók is gyakran fogadnak meg különféle dolgokat az új esztendő kezdetén. Talán te magad is így vagy ezzel?

A lendület megvan, az elhatározás ki is tart az első meetingig, ahol nagy lelkesen vázolod a víziódat, hogy mit szeretnél megvalósítani 2023-ban, aztán jönnek a dolgos hétköznapok, és szépen elsikkadnak a feladatok.

Eltelnek a hónapok, hiszen már március van, néhanapján még eszedbe jut, hogy mit is nem csináltál meg, de aztán gyorsan eltereled a gondolataidat? Akkor olvass csak bátran tovább, segítünk megadni a löketet.

 

Az alapok legyenek meg!

 

Az első és legfontosabb, hogy tudd, hogy ki a célcsoportod: kinek akarsz eladni, milyen megoldást tudsz kínálni a problémájukra, és mennyit tudsz arra költeni, hogy elérd őket. Tervezd meg konkrétan, hány leadre lesz szükséged. Eztán vedd igénybe a Klikkmarketing honlap audit szolgáltatását, mert egy stabil és jól felépített honlap lesz az alapja mindennek.

 

A teljes marketingedet erre építed majd, hiszen ide csalogatod a látogatókat, itt szerzel tőlük információkat, és itt tarthatod őket olyan tartalmakkal, amelyek valóban hasznosak, és megismerhetnek belőle téged és a vállalkozásodat.

 

Mérj!

 

A legtöbb vállalkozó a mérésnél vérzik el, hiszen ha nem tudod, hogy honnan, mennyi látogató érkezik, hogyan tudnád, melyik a hatékony, melyikre érdemes költeni, vagy éppen melyik platform a felejtős?

 

A számok alapján ki tudod deríteni, hol a gond: túl kevés a látogató, túl sokan fordulnak vissza? Sőt akár a méréssel is lehetnek gondok, de szerencsére a Klikkmarketing szakértői ebben is tudnak segítséget nyújtani számodra.

 

Fontos azonban, hogy nyomon kövesd az eseményeket, rögzítsd, hogy vissza tudj térni, mikor, milyen állapotok uralkodtak az online marketingedben!

 

Ne tétlenkedj!

 

Számtalan opció van arra, hogy hogyan terelhetsz még több látogatót az oldaladra, illetve ha már ott vannak, akkor a konverzióoptimalizálást sem hagyhatod ki a bokros teendőid közül. A megfelelő ajánlatok, a jól felépített landing oldalak, a pop-up ablakok és a listaépítés éppen arra lesz jó, hogy minél több vásárlót generálj az érdeklődőkből.

 

Nem mehetünk el szó nélkül a releváns és értékes tartalmak gyártása, a közösségi oldalaid rendbetétele és a hírlevelküldés mellett sem, hiszen ez a triumvirátus lesz az, ami igazán döntő szereppel bír majd.

 

Gyárts értékes tartalmakat, videókat, tanulmányokat, amelyeket akár csak zárt platformon teszel közzé, mondjuk hírlevél formájában. Így máris megéri feliratkozni a hírleveledre, te pedig az e-mail marketingezéssel el tudod vezetni a leadet a konverzióig.

 

Mivel ma már mindenki rákeres a cégekre a közösségi médiában is, ezért fontos, hogy rendben legyenek az oldalaid, aktuális tartalmakkal. Hidd el, sokkal jobb heti kétszer posztolni, mint egyszer sem.

 

Építsd fel a rendszered!

 

Láthatod hát, hogy akad bőven teendő, de ne akarj mindent egy hét alatt megcsinálni, mert bele fog törni a bicskád. Haladj lépésről lépésre, és ahogy mész előre, úgy jönnek majd az eredmények is!







0
0
0

hírek innen, onnan

Képtelenség megunni ezt a sci-fit, még mindig az egyik legjobb

A Mentőexpedíció már streamelhető a Prime Videón, közvetlenül a Project Hail Mary premierje után.

Most dől el a szőlő sorsa: a júliusi lisztharmat-nyomás ellen így védheted meg a fürtöket

A júliusi fülledtség és meleg kedvez a lisztharmat terjedésének. Ismerd meg a megelőzés és a kénes–szódabikarbónás védekezés...

Újra tarol a Netflixen a 880 millió dolláros Pókember-film a folytatás előtt

A 2017-es Pókember: Hazatérés ismét a legnézettebb filmek között szerepel a Netflixen és a Disney+-on.

Elfogadták a törvényt. A 13. és a 14. havi nyugdíj így jár

Tizenharmadik és tizennegyedik havi nyugdíj: mutatjuk, ki jogosult a két pluszjuttatásra.

Gázóra leolvasás és fizetés - így fizetsz ha diktálsz, vagy ha havi átalányban vagy

A gázszámla összegét nemcsak az határozza meg, hogy mennyi földgázt használunk el. Legalább ennyire fontos, hogy havi diktálás,...

A rendkívül alattomos futballt bemutató Paraguay Franciaország ellen már nem tudott meglepetést okozni

A favorit az utolsó percekig nem lehetett nyugodt, de megtette azt, amire Németország nem volt képes.

Nyert a DVTK, a Videoton és a Kazincbarcika is - NB II-es felkészülés

A DVTK a Mezőkövesdet verte, a Videotont a BVSC-Zuglót, míg a Kazincbarcika a Cigánd ellen aratott győzelmet.

Trump: Netanjahu tudja, hogy ki a főnök

Az amerikai elnök pár héten belül először találkozhat az izraeli kormányfővel az iráni háború megkezdése óta.

Minden, amit eddig tudni lehet Taylor Swift és Travis Kelce titkos gigaesküvőjéről

A sztárpár péntek este mondta ki az igent a Madison Square Gardenben, ahol Adam Sandler vezette a ceremóniát. Swift ruháját a Dior...

Magyar Péter sarokba szorította a Fideszt, Török Gábor szerint így vethetnek véget az abszolút filmszínháznak

Török Gábor elemzése alapjaiban forgatja fel a parlamenti erőviszonyokat az őszi ülésszak kezdete előtt a...

Magyar Péter: szigorúbb szabályok fognak vonatkozni az alkotmányos intézmények vezetőire

Az alkotmánymódosítás véleményezésének javaslatait figyelembe véve a kormány szigorúbb szabályokat alkotott az alkotmányos...

0

Sport

Hatalmas csapás érte a vb-nyolcad-döntőre készülő francia válogatottat

Az utolsó edzésen megsérült a legutóbbi két világbajnokságon döntős gárda alapembere.

A mexikóiak visszaadták a több mint 300 milliót érő ajándék luxusórákat

A kapitány elmondása szerint a játékosok közös elhatározása volt.

Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja

Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Messi újra csodát tett, ez a nyolc meccs következik a világbajnokságon

Lionel Messi újabb rekordot ért el a Zöld-foki szigetek ellen, ő a vb hőse egyelőre.

Közel volt az újabb zöld-foki csoda, ám Messiék drámai hosszabbításban megmenekültek

Az afrikaiak kétszer is egyenlítettek, harmadszor mrá nem sikerült.

A franciák győzelmével továbbjutott a magyar válogatott a világbajnoki selejtezőkön

A második csoportkörből hárman jutnak ki a 2027-es vb-re.

Itt vannak Lionel Messi éjjel megdöntött vb-rekordjai: minél tovább olvasod, annál őrültebbnek tűnik az egész

A Zöld-foki Köztársaság elleni szenvedős mérkőzésen újabb történelmi estét rakott össze.

Ezek a meccsek jönnek a foci-vb-n a 16 között – A vb teljes ágrajza

Mutatjuk a nyolcaddöntők párosításait és programját.

A Barcelona óriási pénzért lemondott róla, így a Real Madridnál lett a történelem egyik legnagyobbja

Ötször nyerte meg a legnagyobb klubsorozatot, 396 meccsen 308 gólt szerzett a királyi gárdában.

Bulvár

„Kíváncsi voltam, hogy igaz-e a mondás, miszerint nagy láb, nagy szerszám.” – Miért mentél bele a szexbe az első randin?

Néha az ember lánya már az első randin ágyba viszi a partnerét. Az alábbi történetek különböző okokat mutatnak be, miért is dönthetünk így.

„Célkeresztet raktak a hátukra. Elsőként Bodacz Balázs” – Pikó András emlékeztet, hogy a közmédia leendő szakmai vezetője fideszes lejárató anyagot készített a lányáról 13 év...

Bodacz Balázs 2013 márciusában a Hír TV-nek készített anyagában aggatta a „Bajnai Gárda” megnevezést tiltakozó fiatalokra, köztük Pikó akkor kiskorú lányára is.

Putyin és Zelenszkij sokkoló konfliktusa, drámai NATO üzenet, és halálozási adatok

A szomszédban zajló brutális konfliktus egyre nagyobb méreteket ölt. Putyin és Zelenszkij csapatai nem kímélik egymást, és ezért Mark Rutte NATO-főtitkár is a hangját hallatta.

Az egyik Kormányhivatal 24 millió forintért vett egy pickupot, kiderült, hogy mire használhatják

Ételszállításra vették, de úgy tűnik, teljesen más funkciót tölt be.

Bezárták a népszerű magyar strandot: semmiképp ne indulj el ide!

Baktérium terjedése miatt döntöttek így.

Monique Covet volt hazánk top felnőttfilmes színésznője: ma így él osztrák párjával

Monique Covet visszaült az iskolapadba, jelenleg Bécsben tanul, ez lesz a végzettsége.

Fordulat a Zsolti bácsi-ügyben: Tordai Bence és Szabó Tímea is a vádlottak „padján”

Semjén Zsolt jogi eljárást indított politikai ellenfeleivel szemben a rágalmazási ügyben. A pedofilbotrány szálai a...

Nyugdíjáról vallott a legendás rádiós, Bochkor Gábor: elárulta, mennyi az annyi

Bochkor Gábor több ingatlant is vásárolt Spanyolországban, ahol a jövőben a nyugdíjas éveit tervezi tölteni.

Itt a MÁV azonnali bejelentése a Keleti pályaudvaron történt hajnali fennakadásról

A szombat hajnali órákban rendkívüli esemény miatt módosult több, a Keleti pályaudvart érintő járat közlekedése.

Kitért a válasz elől Magyar Péter – Ennek a 12 pontnak a teljesítésére kérik az Lmbtq-szervezetek

Magyar Pétert már a parlamentben is kérdezték a javaslatokról. Mutatjuk, milyen 12 pontos követeléslistát tettek le a kormánya elé az Lmbtq-szervezetek.

0