Ezt olvasta már?

0

Martin Luther Kingre emlékeztek - idén lett volna 88 éves

Martin Luther Kingre, a polgárjogi mozgalom meggyilkolt vezetőjére emlékeztek hétfőn szerte az Egyesült Államokban. - Pécsi Napilap -

A faji megkülönböztetés ellen és az amerikai feketék jogaiért harcoló amerikai polgárjogi mozgalom vezetőjének a születésnapja szövetségi ünnep az Egyesült Államokban. Az 1968-ban meggyilkolt politikus vasárnap lett volna 88 éves, és hétfőn szerte az országban megemlékeztek róla.

Mintegy kétezren vettek részt a King egykori atlantai baptista templomában rendezett megemlékezésen, ahol Bernice King, a meggyilkolt politikus legkisebb gyermeke és Bernie Sanders vermonti szenátor mondott beszédet.

Bernice King arra bátorította az amerikaiakat, hogy "függetlenül attól, hogy ki van a Fehér Házban", folytassák a küzdelmet mindazért, amiért édesapja is harcolt: a szeretet és az igazságosság érvényesüléséért. Bár közvetlenül nem bírálta Donald Trump megválasztott elnököt, de hangsúlyozta: "a Donald Trumpok jönnek, mennek, de nekünk változatlanul meg kell találnunk azt az utat, amellyel megteremthetjük szeretett közösségünket".

A templom lelkipásztora, Raphael Warnock és a templomban szintén beszédet mondó atlantai polgármester, Kasim Reed bírálta Donald Trumpot, elsősorban azért, mert válaszolt John Lewis demokrata párti képviselő, polgárjogi harcos kijelentésére, aki úgy nyilatkozott, hogy Trumpot nem tekinti legitim elnöknek, mert szerinte "az oroszok választották meg".

John Lewis képviselő egyébként egy Miamiban rendezett King-emlékünnepségen vett részt és mondott beszédet.

Kommunikációs vezetőjének tájékoztatása szerint Donald Trump hétfőn találkozik Martin Luther King legidősebb fiával, ifjabb Martin Luther Kinggel. Korábbi tervek szerint Trump ellátogatott volna a nemrégiben megnyílt washingtoni afroamerikai múzeumba, de ezt a vizitet más programjai miatt elnapolta. A megválasztott elnök Twitter-bejegyzésben emlékezett meg a polgári jogok hőséről. "Ünnepeljünk a Martin Luther King-napot és mindazt a sok csodálatos dolgot, amelyért kiállt. Ünnepeljük őt, mert nagyszerű ember volt" - olvasható Donald Trump üzenetében.







0
0
0

hírek innen, onnan

Rendkívüli döntés született az USA-ban, egyszerűen nem tehettek mást

A 43–46 fokos hőérzet miatt biztonsági okokból elmarad az idei washingtoni felvonulás.

Milyen nagyszülő lennél? A születésed napja többet elárulhat, mint hinnéd

A nagyszülővé válás különleges szerep az életben, amelyet a numerológia szerint a születési dátumunk is befolyásolhat. Nézd meg,...

Hasfájással indul a halálos kórság: évekig tünetmentesen lappang

Két gócpontja is van hazánkban egy olyan halálos kimenetelű betegségnek, ami akár 10-15 éven keresztül láthatatlanul pusztítja...

Magyar Péter leült sakkozni Polgár Judittal, hamar véget ért a parti

Magyar Péter Polgár Judit ellen sakkozott egy nemzetközi eseményen az Egyesült Államok alapításának 250. évfordulóján. A...

Rendörökkel a nyomában állt az árokba mint a gerely Hajdúhadházon

Csúnya vége lett egy rendőrségi üldözésnek Hajdúhadházon. A bukás után a sofőr futva menekült és elbújt a bokorban. Hiba volt.

Íme Zséda ritkán látott, jóképű párja: a válása után egy kollégájával jött össze

Zséda kivételt tett és elmesélte megismerkedésük történetét párjával, Moldovai Márkkal.

Miért fakulnak olyan gyorsan a fehér törölközők – és hogyan tarthatjuk meg ragyogó fehérségüket?

A fehér törölköző frissen mosva olyan, mint egy kis otthoni spa-élmény. Csakhogy néhány hét vagy hónap után könnyen sárgásszürke,...

A velünk élő azbeszt

Nem rettegni kell a természettől, hanem tanulni a mostani azbesztproblémából is, mondják a geológusok, és minden tudományos kérdésre...

Hatalmas belháború robbant ki a Legfőbb Ügyészségen az aranykonvoj miatt, Nagy Gábor Bálint ezért a kíméletlen leszámolásért fizethet a székével

Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészt az április 12-ei választások óta egyre intenzívebb belső támadások érik...

Veszélyes baktériumok vannak a kedvelt magyar strandon, gyorsan be is zárták

A Szelidi-tó strandjának víze átmenetileg veszélyes lett a fürdőzőkre. A nagy meleg utat engedett a fertőzésnek.

Foci-vb: Szalah panenkázott, tizenegyesekkel aratott történelmi győzelmet Egyiptom Ausztrália ellen

Egyiptom 1-1 után tizenegyesekkel győzte le Ausztráliát a vb-n, és története során először jutott a legjobb 16 közé. A párbajt Mohamed...

0

Sport

Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja

Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

Újabb tizenegyespárbaj a vb-n, Egyiptom történelmet írt, és bejutott a legjobb 16 közé

Soha nem nyert még meccset egyenes kieséses szakaszban meccset az afrikai csapat – eddig.

Bulvár

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.

Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!

Török Gábor: Ami a választás óta a Fideszben történt, az ellenzéki párt számára majdnem annyira tragikus, mint a választási eredmény

Szerinte ha 2026 végén a választók ugyanazt látják, mint ma, akkor esélytelen lesz a Fidesz arra, hogy növelje a táborát.

Nem szabad megenni a csirke ezen részeit - Sokan még mindig hozzáadják a leveshez.

Mi kerüljön a fazékba, és mit érdemes inkább kihagyni a csirkelevesből? Ezek a csirkehúsfogyasztás legfontosabb kulisszatitkai.

0