Ezt olvasta már?

0

Megállapodtak az Európai Unió intézményei a szerzői jogi irányelv vitatott módosításáról

Megállapodtak a szerzői jogi szabályozás tervezett módosításáról szerdán az Európai Unió társjogalkotó intézményei. A kompromisszumos megoldást máris sokan bírálják, mondván, egyes rendelkezések veszélyeztetik az internet szabadságát.

Az Európai Parlament (EP) és a tagállamok kormányait tömörítő tanács képviselői egésznapos tárgyalás után hozták tető alá az előzetes egyezséget.

A tervezettel biztosítani kívánják, hogy az internetes vállalatok a jelenleginél többet fizessenek a felhasznált tartalmak után a művészeknek, a zenészeknek és a hírszolgáltatóknak. A kisebb platformokra és a startup cégekre enyhébb előírások vonatkoznának, mint például a Youtube-ra vagy a Google-re. A Wikipediához hasonló, nem kereskedelmi célú oldalak pedig automatikusan kívül esnének a szerzői jogi szabályzásnak alávetett tartalmak körén.

Egyelőre nem tudni, hogy a valamilyen formában szerzői jogi védelem alá eső tartalmak törlésére milyen előírásokat tartalmaz a megállapodás, a pontos részleteket a közeljövőben fogják nyilvánosságra hozni. Ez volt a korábbi tervezetek leginkább vitatott pontja, és noha az EP illetékes sajtóreferense arról tájékoztatta az MTI-t, hogy nincs szó kötelező előzetes szűrésről, a bírálók szerint a platformok valószínűleg így is algoritmusokat vezetnek majd be, hogy megfeleljenek az új szabályoknak.

A tisztségviselő elmondta, a frissített irányelv nem tér ki arra, hogy milyen eszközök szükségesek a jogsértő tartalmak eltávolítására, csupán meghatározza, hogy nem lehetnek illegálisan az internetes platformokon szerzői jogi védelem alá eső tartalmak. Ha mégis ez történik, a jogtulajdonosok pert indíthatnak.

Közleményében az Európai Bizottság üdvözölte a "minden fél számára előnyös" megállapodást, amelynek nyomán korszerűsíthető a 2001-ben életbe lépett, mára elavult közösségi irányelv.

"Nehéz volt a tárgyalás, de a lényeg, hogy tisztességes és kiegyensúlyozott megoldás született" - emelte ki Andrus Ansip, a brüsszeli testület digitális egységes piacért felelős alelnöke.

Axel Voss európai parlamenti jelentéstevő fontos lépésnek nevezte a módosítást a jelenlegi helyzet orvoslása érdekében, melyben "pár nagyvállalat óriási pénzeket keres az alkotók és újságírók ezreinek munkáján, azok megfelelő díjazása nélkül".

Hangsúlyozta: számos rendelkezést elfogadtak a világháló szabadságának garantálására, a bírálatokra reagálva minden korábbinál erősebb biztosítékok fogják védeni a véleménynyilvánítás szabadságát, ahogy például a mémeket és a gifeket is.

Az EP zöld frakciója szerint azonban az egyezmény "fenyegetést jelent a kis kiadók, a szerzők és a felhasználók számára, és azzal a veszély jár, hogy a ma ismert internet kizárólag a technológiai és médiaóriások kezébe kerül".

Kiemelték, a szűrők nem képesek különbséget tenni a szerzői jogok valódi megsértése és például a törvényeknek megfelelő paródiák között, még a legfejlettebb szoftverek is rendszeresen blokkolnak jogszerű tartalmakat.

Hosszú bénultság után a tagállamok múlt héten elfogadták a német és a francia kormány által kidolgozott kompromisszumot a még 2016 őszén kezdeményezett módosítás kapcsán, és így megkezdődhettek az intézményközi tárgyalások az EP-vel.

Az előzetes megállapodást még hivatalosan is meg kell erősíteniük az uniós társjogalkotó szerveknek, ez várhatóan a következő néhány hónapban megtörténik. Ezután a tagállamoknak két évük lesz átültetni az új szabályokat a nemzeti jogba.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

250 éves idén az amerikai demokrácia - A Függetlenségi Nyilatkozat mondta ki, Amerika nem angol gyarmat

Az USA, az Amerikai Egyesült államok világviszonylatban a fiatal nemzetek, országok közé tartozik a 250 éves történemével. Persze a...

Olyasvalamire készül az HBO, ami milliókat varázsolhat el

Az új HBO-sorozat részletesebben és következetesebben mutathatja be Harry varázserejét és a mágia szabályait.

Vesztegetés miatt vettek őrizetbe egy kormányhivatali osztályvezetőt

A megalapozott gyanú szerint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei vállalkozó közel egymilliárd forintos pályázatot nyújtott be egy...

Magyar Péter egyszerűen nem érti a Fidesz legújabb akcióját, Pócs Jánosék ezért támadták be a Tisza Párt iskolakezdési támogatását

Magyar Péter és az új kormányzat komoly ellenzéki sortűz alá került az őszi tanévkezdéshez kötődő...

Ez a jelenet mai napig ledöbbenti a nézőket a Netflixen, annyira hatásos

Eddie Munson Metallica-jelenete a Stranger Things negyedik évadából sokak szerint a Netflix legikonikusabb pillanata.

Leszámolás indult a közpénzekért: Vitézy Dávid felszólította Szentkirályi Alexandrát, hogy számoljon be az általa vezetett kekva pénzügyi helyzetéről

Vitézy Dávid ultimátumot küldött a vagyonkezelő alapítvány kuratóriumi elnökének a minisztériumból. A döntés elindít egy...

5 váratlan színész, akik feltűntek Arnold Schwarzenegger legendás filmjében

A Total Recall öt olyan színészt vonultat fel, akik a Star Trek-univerzumban is fontos szerepet kaptak.

Ha kisebb a nyugdíja, mint 262.100 Ft, akkor bajban van.

Sok magyar nyugdíjas számára meglepő lehet a legfrissebb hivatalos adat: az öregségi nyugdíj átlagos havi összege már meghaladja a 262...

A 6-os lottót feladtad már? Kár volt… A kukába is dobhatod a szelvényt…

Néhány száz forint, hat bejelölt szám, majd kezdődhet az álmodozás: családi ház, világ körüli utazás, gondtalan nyugdíjasévek és...

A kormány a minősített iratokat is feloldja — a hatóságok ezt az utasítást kapták az ügynökakták kötelező átadására

D. Kovács Ildikó beszámolója szerint a csütörtöki Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent az az átfogó...

Megtorpant a lakásárak emelkedése: fordulat látszik a magyar ingatlanpiacon?

Úgy tűnik, új szakaszba lépett a magyar lakáspiac.

Megvan a második afrikai továbbjutó, Egyiptom tizenegyesekkel intézte el Ausztráliát

Az ausztrálok kapust cseréltek a büntetőpárbaj előtt, hiába, az egyiptomiak négyből négyet bevertek.

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát

A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben

A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.

0