Megérkezett a Gemencbe az első fekete gólya
Megérkezett az első fekete gólya a gemenci erdőbe, a fokozottan védett faj GPS-jeladóval ellátott példányát webkamerán át is figyelemmel lehet követni - közölte a gemenci erdőgazdaság vasárnap az MTI-vel. - Pécsi Napilap -
Tóbiás, a 18 éves hím vasárnap délelőtt 9 óra előtt néhány perccel szállt le a keselyűsi erdészet területén lévő, bekamerázott fészkében. A madár legkorábban 2014-ben, február 24-én érkezett meg a Gemencbe, tavaly március 25-én tűnt fel. A másik, GPS-jeladóval felszerelt fekete gólya, Zoltán is úton van, február 21-én Kartúmtól északra, a Nílus völgyében járt, azóta nem küldött adatot a jeladó - írta közleményében a Gemenc Zrt.
A most megérkezett fekete gólyát 1999-ben gyűrűzték Bogyiszló környékén, a mostani fészektől nem messze. 2000 januárjában Izraelben azonosították a gyűrűje alapján, majd kilenc évvel később szintén a Jordán folyónál találkoztak vele. Ez a madár 2013 óta erre a bekamerázott fészekre érkezik meg, ami azt jelenti, hogy a születési helyétől, tehát attól a fészektől, ahol kikelt a tojásból, körülbelül 5 kilométerre fészkel.
Tóbiás és párja életét 2013 óta lehet figyelemmel követni webkamerán keresztül a Gemenc Zrt. honlapján, a gemenczrt.hu/media/feketegolya-feszek/ címen. 2016-ban a fészekben három fióka kelt ki, ami rekordnak számított, mivel abban az évben a madarak 27 fészket foglaltak el, de a keselyűsin kívül mindegyikből csak egy fióka repült ki.
A fekete gólyák többsége március 15-e után érkezik meg, tipikus fészkelő helyük a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfái. Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át.
Magyarországon jelenlegi ismereteink szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük körülbelül 40 pár a Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb népsűrűségű feketególya-állománya.
hírek innen, onnan
Eltávolodott a 360 forintos szinttől az euró
Gyengült a hazai deviza a keddi napzárásra.
„Méltósággal viselt betegség után végleg elaludt” – így búcsúznak barátok, pályatársak, hírességek Scherer Pétertől
A hír megjelenése óta sorra búcsúznak tőle pályatársai, csodálói, illetve a színházak és alkotóműhelyek, melyeknél hosszú...
Beragadtak az itthoni árak, lábon adjuk el a sertést Romániába
Visszaesett a magyar sertéshús-export, miközben az élőállat-kivitel drasztikusan megugrott. A több mint 40%-os emelkedés nem véletlen.
A visegrádi együttműködés fontosságáról beszélt Magyar Péter Lengyelországban
Krakkóban kezdte lengyelországi látogatását Magyar Péter. A miniszterelnökkel tartott Orbán Anita külügyminiszter, Tarr Zoltán...
Gyereknap másképp: 5 program, amit imádni fog az egész család
Amikor gyereknapról esik szó, minden szülő fejében megfordul, hogy mélyebb jelentéssel ruházza fel azt az ünnepet, amely elsősorban a...
Trump Kínával és Oroszországgal közösen lépne fel a Nemzetközi Büntetőbíróság ellen
Az amerikai kormány korábban is éles hangvételű bírálatokkal illette az ICC-t.
Balhé a királyi családban: Katalin megszegte II. Erzsébet egyik legfontosabb szabályát
Erzsébet királyné forog a sírjában.
Közlést tett, rendkívülit Magyar Péter volt feleségéről, Varga Juditról. Mindenki nagyot néz, mert..
Ez az amire sokan egyáltalán nem gondoltak.
Hihetetlen, mire lehet képes ez a vitamin: a kutatók szerint az öregedésre is hatással lehet
Egyre több kutatás foglalkozik azzal, hogyan lehet lassítani az öregedés folyamatait, és most a B12-vitamin került a figyelem...
Többé nem törik le a körmöd – Ezektől lehet elképesztően erős 40 felett
A köröm egy idő után már nem lesz annyira ellenálló, de ezen tudsz segíteni.
Megszűnik a győri médiacentrum, több mint 40 munkatárs marad állás nélkül
A Győr Plusz Média több kiadványa is érintett.
Ezek a konyhaszínek 2026-ban már öregítik a teret – a kis konyháknál különösen látványos a hatás
Lehet, hogy a konyhád első pillantásra modernnek tűnik – közben a színei már most öregítik az egész teret. Különösen a kisebb...
Sport
Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja
Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.
Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan
Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.
„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”
Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.
Robbie Keane megnyomta a vészcsengőt, elmenekülhetnek a Fradi-játékosok
A Ferencváros vezetőedzője aggódik a csapat jövője miatt. Összeszedtük, kikre gondolhatott.
Az Arsenal megtette a magáét, Tóth Alexék dönthetik el a bajnoki cím sorsát
A már biztos kieső Burnley nem jelentett akadályt az Ágyúsoknak.
Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon
Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.
Felrobbant az angol sajtó: Pep Guardiola mellett egy világsztár is otthagyja a Manchester Cityt
Josko Gvardiol jövője is bizonytalanná vált, a Bayern München érdeklődik iránta.
A magyar futball új sztárjának megható története: szülei a házukról is lemondtak karrierje miatt
Az ETO csapatkapitánya, Vitális Milán 24 évesen lett magyar bajnok a győriekkel.
Történelmi összeomlás Szoboszlai korábbi csapatánál: 61 éve nem láttak ilyet
61 éve nem látott csoda történt a szomszédban.
Csapás a spanyoloknak, a Barcelona egyik legjobbja lemarad a vb-ről; olasz szövetségi kapitányt neveztek ki az ukránok - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Erre várt mindenki: nagy bejelentést tettek Szoboszlaiék
Visszatér egy ikonikus mintázat.
Bekövetkezett az, amire senki sem számított, megverték a verhetetlent
Ez történik, ha földre száll egy UFO.
Bulvár
Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?
Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.
Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek
A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.
Ennyibe került Mága Zoltán garázsa, újabb adatok derültek ki a luxus mértékéről
Ingatlanszakértő fedte fel a titkot.
Megszólalt a negyedik emeletről kizuhant Vanda édesanyja: "A lányom gyilkosa örökre kerüljön börtönbe!"
A lány párja sokat féltékenykedett.
Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut
Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.
Öt nagyon fontos tény, amit talán nem tudtál a hantavírusról
Lássuk, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai járványügyi és közegészségügyi hatóság (CDC) összegzései alapján mit érdemes tudni a a fertőzésről.
Bejelentés érkezett a Karmelitáról – minden magyart érint
Újabb hétvégén nyílik meg a látogatók előtt a Karmelita és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete, miután az első alkalommal rendkívül nagy érdeklődés övezte a programot.
Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja
Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.
Összeomlott, a földön fekve zokogott Varga Miklós lánya: megrázó videó került ki róla
Két éve kezdődött Varga Vivien megrázó kálváriája.
A nap képe: nem gyalog indult Varsóba Magyar Péter
És természetesen nem is egyedül.
Bejelentették: kevesebbet fizet az állam a pénzünkre
Nagyot csökkennek a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatai. Az Államadósság Kezelő Központ közleménye szerint péntektől egységesen 0,5 százalékponttal fizetnek kevesebbet ezek a megtakarítások. Addig azo
Nem a puli: ez a legszebb magyar kutyafajta, ritka génnel született - Külföldön is felkapott lett
Mindegyik valódi egyéniség, különleges megjelenéssel és egyedi természettel!

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


