Megjelent a dal, amit 37 magyar szerző közösen írt
Ez a dal mindenkié címmel megjelent az a dal, amely 37 ismert magyar dalszerző közös munkája. Soha ennyien nem írtak még együtt dalt Magyarországon, a szerzemény a dalszerzők napja alkalmából az Artisjus felkérésére készült.
A széleskörű összefogás és a dalszöveg arra hívja fel a figyelmet, hogy a dalok képesek összekötni az embereket és segítenek megérteni egymást. A dalszerzők napján minden évben a zenék alkotóit ünnepeljük október 8-án - közölte az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület szerdán az MTI-vel.
Az Ez az dal mindenkié elkészítésében különböző zenei stílusokból érkező szerzők vettek részt és több korosztály dolgozott együtt, köztük az idén európai könnyűzenei díjjal kitüntetett 22 éves Deva és a 76 éves Bródy János. Az alkotói folyamatot Müller Péter Sziámi dalszövegíró és Sebestyén Áron, a projekt producere fogta össze, több alkotó külföldről, Gerendás Dani Los Angelesből, Jónás Vera Berlinből, Hien pedig Vietnámból, majd New Yorkból csatlakozott a közös munkához.
"Megírtam a kezdő sort meg a refrént, hogy miként épül fel a dal struktúrája és nagyjából definiáltam a tartalmat is. Így kezdtek el dolgozni a zeneszerzők, elsőként Áron írt egy zenei alapot, majd az ő vezetésével a többiek megírták és feldúdolták az egyes sorokat. Ezekre a dallamokra a szövegíróktól kaptam sorokat, Bródy János írta az utolsót" - idézte Müller Péter Sziámit a kommüniké.
Sebestyén Áron producer felidézte, hogy kiindulásként elektromos zongoraalapot készített, a dal zeneszerzőinek erre kellett dolgozniuk. "Mindenki csak az előző sort ismerhette meg, ahhoz kellett hozzáadnia a sajátját. Amikor a dal zenei része elkészült, a szövegírók Sziámi vezetésével hasonló építkezős módon dolgoztak tovább".
Zeneszerzők: Delov Jávor, Dorozsmai Gergő, Füstös Bálint, Gerendás Dani, Hangácsi Márton, Heilig Tomi, Hien, Iván Szandra, Johnny K. Palmer, Jónás Vera, Kádár-Szabó Bence, Kozma Kata, Sebestyén Áron, Sena Dagadu, Szebényi Dani, Szécsi Böbe, Szeder-Szabó Krisztina, Szigeti Zsófia "Solére", Takács Dorina "Deva", Tarján Zsófia, Vavra Bence, Zentai Márk.
Dalszövegírók: Bárdos Deák Ágnes, Bérczesi Róbert, Bródy János, Dorogi Péter, Egressy Zoltán, Frenk, Karáth Anita, Kovács Antal, Lombos Marci, Major Eszter, Müller Péter Sziámi, Pajor Tamás, Szabó Ági, Tariska Szabolcs, Volkova Krisztina.
A dal összeköt - így szól az idei dalszerzők napja üzenete, amelyhez október 8-án a közönség is csatlakozhat: a #dalszerzőknapja és a #adalösszeköt hashtagekkel ellátott közösségi média bejegyzésekben lehet közzétenni a kedvenc közös dalokat és a kapcsolódó történeteket.
Az Artisjus statisztikáiból kiderül, hogy az elmúlt öt évben született és már jogdíjat is termelt dalok között egyre többnek van legalább három szerzője - az arány 25-ről 30 százalékra növekedett. Eközben az egyszerzős és jogdíjat is termelő szerzemények aránya 10 százalékkal csökkent.
A dal és a hozzá készült werk videóklip a https://youtu.be/9FDdAxy5kx4-en található.
A dalszerzők napját 2018-ban az Artisjus Egyesület hívta életre azzal a céllal, hogy felhívja a közönség figyelmét a zenei produkciók mögött zajló alkotómunkára és alkotókra. A dátum azért október, mert 1965-ben a Bosch klubban ekkoriban játszották először közönség előtt az első magyar nyelvű rockdalt, Bródy János és Szörényi Levente Óh, mondd című dalát az Illés-együttes előadásában.
Magyarországon jelenleg tizenhatezer zeneszerző, dalszerző és szövegíró kap szerzői jogdíjat művei után. Munkájuknak köszönhetően évente huszonegyezer új dal születik, az Artisjus adatbázisában jelenleg 548 ezer magyar mű szerepel.
hírek innen, onnan
Kifullad a lépcsőn? Az orvosok elmagyarázzák, mitől van ez
Szinte mindenki tapasztalta már, hogy lépcsőzés után elakad a lélegzete, és ez az érzés kortól és fizikai állapottól függetlenül...
Mi legyen a vendégmunkásokkal? Túl szigorúak lehetnek a kormány tervei
A szakmai szervezet is aggodalmát fejezte ki.
Lattmann Tamás úgy tudja, Sulyok Tamástól nem áll távol a lemondás gondolata
A nemzetközi jogász szerint a köztársasági elnök helyzete politikailag tarthatatlanná vált, arra számít, hogy a május végi határidőig...
Orbán Viktornak mintha földgömbfétise lenne, csak mindig túltolja
Soha nem az volt a probléma Orbán Viktor sokat emlegetett irodai glóbuszával, hogy óriási, épp ellenkezőleg: a volt miniszterelnök...
Kiszivárgott a jelentés: titkos alagutakból ássa elő rakétáit Amerika legnagyobb ellensége, készülnek a háború folytatására
Irán arra használta az elmúlt hetek fegyvernyugvását, hogy kiássa föld alá temetett rakétáit, drónjait és felkészítse ezeket a...
Hogyan sütsünk tökéletes tükörtojást? Itt egy pofonegyszerű trükk, amit kevesen ismernek
Így lesz a tükörtojásunk pont olyan szép, mint a szakácskönyvek képein.
Palvin Barbara terhesen szebb, mint valaha: új szintre emelte a kismama divatot
A magyar modell szettjei ellopták a showt a filmfesztiválon.
Kijózanító büntetéscunamit kapott az ittas teslás, aki eszméletlenül hajtott
Sem a rendőrautó szirénájára, sem a dudálásra nem reagált, a finn rendőrök mégis megoldották, hogy ne okozzon nagyobb bajt az utakon.
Sosem ég le többé, ha ezt a gyümölcsöt nassolja
Jön a nyár, mit együnk, hogy védve legyen a bőrünk?
Csendben alakította át hazai árait az internetszolgáltató: kemény árat kérnek a korlátlanságért
A korábbi 17 ezer forintos normál csomag helyébe a Residential Max lépett.
Évfordulók ünneplése: ajándékok, amik szívhez szólnak
Évforduló. Egy szó, ami az idő múlására és az együtt töltött pillanatok értékére emlékeztet. Az ilyen jeles alkalmak gyakran...
Változó világrend: így alakítják stratégiájukat a vezérigazgatók
A geopolitikai kockázatok és a makrogazdasági bizonytalanság ellenére a vállalatvezetők továbbra is elkötelezettek a hosszú távú...
Sport
Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja
Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.
Nincs kegyelem, beleálltak a legendák az elbukott válogatottba
A magyar kézilabda válságban van, hiszen így az olimpiai szereplés is messze került.
Szalah bombája szétszakíthatja a Liverpoolt
Szoboszlainak a BL-kiesés utáni szavai most nyernek valódi értelmet.
Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan
Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.
Arne Slot takarít: 51-szeres válogatott klasszist küld el a Liverpool FC
A szélső a kevés játéklehetőség miatt új klubot keres, a Liverpool pedig nyitott az eladására a nyári átigazolási időszakban.
„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”
Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.
29 évesen visszavonult a Fradi és az MTK korábbi támadója
Utolsó profi mérkőzését játszotta a hétvégén Korozmán Kevin.
Az Arsenal megtette a magáét, Tóth Alexék dönthetik el a bajnoki cím sorsát
A már biztos kieső Burnley nem jelentett akadályt az Ágyúsoknak.
Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I és BL körül, indul a Vb, itt a megújult Meccsbox
Régen minden egyszerűbb volt, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még könnyű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté... Rengeteg sportcsatorna osztozik az egyre növekvő meccsszámon, a közvetítési jogok dara
A magyar futball új sztárjának megható története: szülei a házukról is lemondtak karrierje miatt
Az ETO csapatkapitánya, Vitális Milán 24 évesen lett magyar bajnok a győriekkel.
Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon
Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.
Történelmi összeomlás Szoboszlai korábbi csapatánál: 61 éve nem láttak ilyet
61 éve nem látott csoda történt a szomszédban.
Bulvár
Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?
Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.
Gáspár Evelin máris túllépett a Fidesz bukásán, Szijjártó Péter egykori jobbkeze nem szűkölködik
Gáspár Evelin újra megjelent a nyilvánosság előtt.
Nem alaptalanul rettegtek a végrehajtók, de a közjegyzők is elvesztik kiváltságukat
A mai kormányülést követő sajtótájékoztatón kiderült, hogy a végrehajtók legrosszabb rémálmát valósítja meg a kormány, de nem csak az ő kivételezett státuszukat szüntetik meg. A felszámolók, sőt a közjegy
Tömegesen pusztul a magyarok közkedvelt fája, végleg eltűnhet az országból
A szárazság és a magas hőmérséklet elérte azt a szintet, amelyet a lucfenyő már nem tud elviselni, teljesen eltűnhet Magyarországról.
Megszólalt a negyedik emeletről kizuhant Vanda édesanyja: "A lányom gyilkosa örökre kerüljön börtönbe!"
A lány párja sokat féltékenykedett.
Súlyos betegségeket okozhat: Óriási veszélynek teszed ki magad, ha alufóliát használsz a grillezéshez
A szabadtéri sütögetések elengedhetetlen kellékeként tekintünk az alufóliára és az alumínium tálcákra, ám a legfrissebb egészségügyi figyelmeztetések szerint ezzel a megszokott módszerrel komoly veszélybe sodor
Közel 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a fővárosi agglomerációban „működő” bűnözői csoport
A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói újabb összehangolt akciót szerveztek, a főként fővárosi agglomerációhoz köthető bűnözői csoport elfogása érdekében.
Ennyibe került Mága Zoltán garázsa, újabb adatok derültek ki a luxus mértékéről
Ingatlanszakértő fedte fel a titkot.
Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut
Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.
Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek
A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.
Összeomlott, a földön fekve zokogott Varga Miklós lánya: megrázó videó került ki róla
Két éve kezdődött Varga Vivien megrázó kálváriája.
Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól
A volt sajtós szerint ő mindig korrekt, szakmai munkát végzett.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


