Ezt olvasta már?

0

Megkezdődött Balatonföldváron a Laser Radial Ifjúsági Európa-bajnokság

Összesen 31 országból 214 sportoló nevezett a Laser Radial Ifjúsági Európa-bajnokságra, amely az első nemzetközi verseny 2018-ban a Balatonon. 14 magyar indulónak is szurkolhatunk a balatonföldvári világversenyen.

A vitorlázás olimpiai számainak legrangosabb utánpótlásversenyét hozta el a Balatonra a Spartacus Vitorlás Egylet. A Magyar Vitorlás Szövetség által is támogatott versenyen hatalmas mezőny gyűlt össze: a nevezési lista alapján a Laser Radial Ifjúsági Európa-bajnokságra összesen 31 országból 214 hajó érkezett. Európai országok mellett dél-afrikai, kanadai és bermudai versenyzők is indulnak a Trophy futamokon. A legnagyobb csapat Olaszországból érkezik, összesen 53 hajóval a mezőny negyedét teszik ki, Lengyelországból 25 versenyző, míg Horvátországból és Magyarországról is 14 fiatal laseres fut ki minden nap a balatonföldvári vizekre.

Gereben Mátyás a Spartacus Vitorlás Egylet elnökségi tagja, a verseny főszervezője elmondta, szimbolikus, hogy Európa-bajnoksággal indul a balatoni vitorlás idény. Bebizonyosodott ugyanis, hogy a magyar tenger alkalmas a legmagasabb szintű nemzetközi vitorlásversenyek megrendezésére és a tó körül már jónéhány olyan vitorlásklub működik, amely megfelelő technikai és személyi feltételekkel rendelkezik ennek a feladatnak a végrehajtására. Évről évre erről tanúskodnak a résztvevőktől érkezett visszajelzések is.

Hétfőtől szombatig délelőtt 11 órára tervezik az aznapi futamok első rajtját, ez azonban a szélviszonyoktól függően változhat. A 214 sportolót három csoportba osztják a rendezők, a napirendben először rajtol a hölgyek csoportja, majd a két fiú csoport. Az első négy futam után arany- és ezüst csoportban folytatják a fiúk a versengést. A rendezők 50 perces futamokat szeretnének, ennek megfelelően alakítják a pálya méretét. A versenyzőknek olimpiai trapéz pályát kell teljesíteni a futamokon.

Fluck Bence főrendező a vasárnapi próbafutam előtti eligazításon elmondta, hogy minden vízen lévőnek kötelező a mentőmellény viselése, ezt a 10 fok alatti vízhőmérséklet most kiemelten indokolja. A versenyt a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata biztosítja.

Az európa-bajnoki érmek sorsa szombaton a dupla pontszámmal számító éremfutamon dől el, várhatóan a délelőtti órákban.

Részletes program:

Április 7.: 9:00 - 12:00 / 13:00 - 18:00 regisztráció, felszerelés ellenőrzése
Április 8. 9:00 - 12:00 / 13:00 - 14:00 regisztráció, felszerelés ellenőrzése
15:00 Próbafutam
17:00 Megnyitó (a próbafutam lezárásától függően ez változhat)
Április 9-14. napi 2 futam a 3 csoportnak az előző napi kiírás alapján
Április 14. utolsó futamot követően díjkiosztó







0
0
0

hírek innen, onnan

Az Egyesült Államok több mint százmillió dolláros fegyvereladást hagyott jóvá

Az Egyesült Államok több mint százmillió dollár értékű fegyvereladást hagyott jóvá Ukrajna számára - közölte az amerikai...

Törvényi döntés a 13. havi nyugdíjról és a 14. havi nyugdíjról

Egyetlen paragrafus, amely sok nyugdíjas pénztárcáját érintheti.

Újra mindenki ezt a 46 éves Star Wars-filmet nézi, és nem véletlenül

A 46 éves Star Wars-klasszikus ismét a legnézettebb filmek között szerepel világszerte.

Robbantott a Mercedes Montreálban is, miközben a Red Bull megint látványosan szenvedett

A Kanadai Nagydíj sprintkvalifikációján is folytatódott a Mercedes elképesztő formája.

Visszaváltotta a már visszaváltott visszaváltható palackokat, börtönbe zárnák

Keresett egy kis mellékest a bolti alkalmazott, várhatóan a korábbi büntetéseit is le kell majd ülnie.

Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén

A Mercedeseknek a jelek szerint bejöttek a fejlesztéseik, Hamilton remeklésébe egy utolsó körös hiba rondított bele.

Vízdiéta: A japán nők titka az örök karcsúsághoz!

Hihetetlen titok látott napvilágot, ami örökre megváltoztatja a zsírégetésről alkotott elképzeléseinket!

Eltűnhet egy népszerű termékkategória az Aldiból – sok vásárló nem örül majd neki

Látványos változás kezdődhet a diszkontáruházak kínálatában, és úgy tűnik, az Aldi sem kivétel.

Magyar Péter feltételeket szabott Ukrajna EU-tagságához: előbb vegyék fel a Balkánt, és záruljon le a konfliktus

"Először engedjék be az EU-ba azokat a jelölteket, akik hosszú évek óta készülődnek, teljesítették kötelezettségeiket és számos...

Ezért nem lesz illatos a fűszernövény – és így hozhatod helyre

Ha a fűszernövényeid elvesztették jellegzetes illatukat, ne ess kétségbe! Megmutatjuk, mi okozhatja a problémát, hogyan ismerd fel, és...

A választás után sem módosított Magyarország adósságbesorolásán a Moody's

A hitelminősítő szerint az új kormány alatt várhatóan javul a viszonyrendszer az Európai Unióval.

Meglepő dolgokat jósolnak a csillagok május utolsó hetére

Asztrológiai előrejelzés hétre: szerelem, egészség és siker jelenhet meg a csillagjegyek életében

0

Sport

„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra

A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.

Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál

Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.

Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől

Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.

Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

Hivatalos bejelentés még nem született.

Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is

A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.

Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is

Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.

„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról

A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.

Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír

Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.

A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is

Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.

Elindult a lavina? Három szezon után távozik a bajnoki ezüstérmes Ferencváros támadója

A zöld-fehér klubtól sajtóhírek szerint Robbie Keane vezetőedző is elköszönt.

ETO: Megvan a bajnokcsapat első távozója - hivatalos

Három szezont követően távozik az ETO román védője.

Bulvár

Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését

Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.

Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota

Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?

Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek

Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.

Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak

Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.

Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt

A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.

Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását

Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.

Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst

Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.

0