Ezt olvasta már?

0

Megszavazta a főispán és vármegye elnevezéseket az Országgyűlés – Lázár nemmel voksolt

Nem ért egyet az átnevezésekkel, de az Alaptörvény módosítását „kötelessége” volt megszavazni - közölte a miniszter.

 

 

 

 

A jövőben ugyanazon a napon tartják az európai parlamenti (EP-) és az önkormányzati választást Magyarországon - döntött kedden az Országgyűlés, amely a megye elnevezést vármegyére változtatta a magyar közigazgatásban.

A képviselők a kormánypártok kezdeményezésére 140 igen, 36 nem szavazattal, kétharmados többséggel fogadták el Magyarország Alaptörvényének tizenegyedik módosítását.

A döntés értelmében a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választását az előző önkormányzati választást követő ötödik év április, május, június vagy július hónapjában, az európai parlamenti képviselők választásával egyidejűleg kell megtartani.

A 2019 októberében mandátumot szerzett képviselők és polgármesterek megbízatása 2024. október 1-jéig tart. A két választás közös eljárásban történő lebonyolítását a költségek csökkentésével indokolták a Fidesz és a KDNP képviselői.

A történelmi hagyományokra hivatkozva változik a megyék elnevezése vármegyékre január elsejétől azzal a megkötéssel, hogy a megye elnevezés használható mindaddig, amíg a vármegye kifejezés használatára való áttérés "a felelős gazdálkodás elvei szerint meg nem valósítható". (Például táblákon továbbra is használható a megye.)

Az indoklásban emlékeztettek arra, hogy az államalapítástól kezdődően egészen 1949-ig voltak a vármegyék a magyar közigazgatás alapvető területi egységei. "A vármegye kifejezés használatával jobban hangsúlyozható, hogy a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megvédése" - fogalmaztak.

A 2023-as büdzsé megalapozását tartalmazó törvénycsomag elfogadásával azt is megszavazták a képviselők, hogy


a kormánymegbízottakat ezentúl főispánnak fogják hívni.

Lázár János fideszes országgyűlési képviselő, építési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán közölte, hogy ahogy korábban sem támogatta a megyék átnevezését, úgy most is nemmel szavazott ebben a kérdésben.

"Az álláspontom az elmúlt években világos volt, és nem változott: sem a kormánymegbízott, sem a megye átnevezésével nem értek egyet. Az előbbit nem szavazom meg, az Alaptörvény módosítását viszont, fenntartásaimmal együtt, kötelességem megszavazni"

- írta bejegyzésében.







0
0
0

hírek innen, onnan

A kormány a minősített iratokat is feloldja — a hatóságok ezt az utasítást kapták az ügynökakták kötelező átadására

D. Kovács Ildikó beszámolója szerint a csütörtöki Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent az az átfogó...

Megtorpant a lakásárak emelkedése: fordulat látszik a magyar ingatlanpiacon?

Úgy tűnik, új szakaszba lépett a magyar lakáspiac.

Megvan a második afrikai továbbjutó, Egyiptom tizenegyesekkel intézte el Ausztráliát

Az ausztrálok kapust cseréltek a büntetőpárbaj előtt, hiába, az egyiptomiak négyből négyet bevertek.

Magyar Péter hiába reménykedett, nincsenek már meg a régi megyetáblák

A Magyar Közút az RTL-nek mondta el, mi lett a 2023-ban a vármegyésítés miatt leszerelt táblákkal.

Ha így viszed haza a bevásárlást kánikulában, hamarabb megromolhat az étel, mint gondolnád

A nyári bevásárlásnál nemcsak az számít, mit teszünk a kosárba, hanem az is, mennyi idő alatt jut haza. Kánikulában a hús, a...

Ha ilyen lett a naptejed, ne kend magadra automatikusan: a hőség tönkreteheti

A naptej tipikusan az a nyári holmi, amely vándorol a strandtáska, az autó, az erkély és a fürdőszobapolc között. Csakhogy a hőség és...

Legyőzte Ausztráliát, nyolcaddöntőbe jutott az egyiptomi futballválogatott

Az egyiptomi labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlen után büntetőpárbajban 4-2-re legyőzte pénteken Ausztráliát Arlingtonban, ezzel...

Figyelem, november 30-a a határidő! Rengeteg autóst megbírságolnak utána

Több tízezer plug-in hibrid autósnak kell lecserélnie zöld rendszámát fehérre 2026. november 30-ig. Aki nem lép időben, decembertől...

Stratégiai jelentőségű város elfoglalását jelentette be Oroszország

A Kreml közlése szerint az orosz hadsereg elfoglalta a kelet-ukrajnai Kosztyantinivka városát, a kijevi erőknek a Donyec-medence még ukrán...

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását - közölték pénteken a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.

Kiderült Szilágyi Tibor halálának valódi oka, rosszul tudtuk eddig

Szilágyi Tibor, a hazai kulturális élet egyik legkiemelkedőbb alakja életének 83. évében, a családja körében...

Osztalékfizetésről döntött az egyik leggazdagabb magyar cége

A hetedik leggazdagabb magyar vállalata majdnem 4 milliárd forintos profitot ért el tavaly, és majdnem ekkora értékben fizetett is...

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát

A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben

A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.

0