Megújul a Kaposfest
A nevét és a tartalmát tekintve is megújul a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál, az eseményt 2020. augusztus 13-tól már Kaposfest - Nemzetközi Zenei és Művészeti Fesztivál néven rendezik meg a somogyi megyeszékhelyen.
Magyarország egyik legjelentősebb kulturális fesztiváljának célja a rendezvény hazai és nemzetközi láthatóságának növelése, az oktatás, a nevelés és a társadalmi szerepvállalás erősítése - áll a szervezőknek az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyagában.
Hozzátették, hogy a Baráti Kristóf hegedű- és Várdai István csellóművész által vezetett esemény igazgatója 2020-tól Hornyák Balázs fuvolaművész, művészeti menedzser lesz.
A rendezők jövőre új helyszínekkel, innovatív összművészeti produkciókkal, világsztárokkal várják a közönséget - emelték ki. Jelezték, a műsoron a komolyzenei koncerteken kívül igényes dzsessz és könnyűzenei produkciók is helyet kapnak, lesznek képzőművészeti kiállítások, összművészeti performanszok, műhelybeszélgetések, mesterkurzusok, szakmai előadások, a kísérőprogramok erősen kapcsolódnak a koncertek, előadások tematikájához.
A fesztivál szervezői fontosnak tartják, hogy az egyhetes programsorozatban a fiatal korosztályhoz szóló gyermek- és családi rendezvények is helyet kapjanak. Szeretnék, ha a minőségi kultúra - a fesztivál törzsközönsége igényeinek figyelembe vétele mellett - szélesebb rétegekhez is eljutna.
A fellépőkről és a fesztivál új programjairól tavasztól szolgálnak részletes információkkal - jegyezték meg.
hírek innen, onnan
Itt van Orbán Viktor rendkívüli bejelentésének a részlete
A kamatcsökkentésekből adódó különbözetet az állam vállalja át.
Tilos a powerbankről tölteni a mobilt ennél a légitársaságnál
Október 1-jétől új biztonsági előírást vezet be az Emirates. Nem lehet saját eszközzel - úgynevezett powerbankról - tölteni a mobil...
Ha jót akarsz, erre sose használd a WD-40-et
A csodaszer valójában nem is az, sőt, van, amikor csak bajt okozunk vele.
Ezzel a módszerrel a legkényelmesebb a csekkek befizetése
Már az Erste George applikációjában is elérhető a Magyar Posta csekkbefizetési szolgáltatása.
Felfalt három kiló gumicukrot, egy hétre kórházba került a mohó férfi
Nem tudott az étvágyának parancsolni.
Klímával fűtenél télen? Lehet, hogy erről te sem tudtál, hatalmas pénzt spórolhatsz így
Magyarországon is egyre többen fontolgatják, hogy a hagyományos gázfűtést kiváltva klímaberendezések felszerelésével oldják meg...
Meglepő apróság, ami évekkel hosszabbíthatja meg az életed.
A több mint 22 ezer ember részvételével zajló nemzetközi tanulmány szerint azok, akik aktívnak, szervezettnek, szorgalmasnak vagy...
Hadházy: A mai Orbán-interjúnak nem az a legnagyobb hazugsága, amit Semjénről mondott
A független képviselő szerint súlyosabb az az „eszmefuttatás”, amely szerint „az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét...
Kisbusz méretű léghajót tesztel a NATO – mindent látni fog
Tengeri megfigyeléshez akarják használni azt a robotléghajót, amivel a hajóforgalmat szeretné folyamatos megfigyelés alatt tartani a NATO.
Szűcs Judith egyedül járta a kórházakat daganatos betegségével – Nehéz időszakáról vallott az énekesnő
Tizenhat év után véget ért a kapcsolata nyolc évvel fiatalabb párjával. Szűcs Judith nehéz időszakon van túl, most beszélt először...
„Neveket akartok hallani!” – visszatért a Facebookra Az ördög ügyvédje
Közel négy év telt el a legutóbbi bejegyzés óta.
Plusz pénzhez juthatnak a hazai kkv-k
Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint.
Sport
A Real Madrid húzása teljesen új irányba tereli Szoboszlai Dominik karrierjét
Az angol sajtó – jelentőségéhez képest – csak minimálisan foglalkozik a kérdéssel.
Új hírek érkeztek a magyar hegymászók-ról, Nagy Mártont kórházban vizsgálják
Klein Dávid a közösségi médiában üzent.
Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos
Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.
Percekkel becserélése után egyenlítő gólt szerzett a magyar válogatott csatár
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2) szereplő Eintracht Braunschweig magyar válogatott csatára, Szabó Levente csereként beállva szerzett egyenlítő gólt a Paderborn ellen elszenvedett 2–1-es
Elhunyt Kopeczky Lajos
A legendás sportriporter kilencven évet élt.
A magyar szurkolók reagáltak a szigorításokra és üzentek az MLSZ-nek
Nagy múltú magyar klubok szurkolói a Magyar Labdarúgó Szövetség új szabályait bírálták. A Carpathian Brigade péntek esti közleményében kritikus pontokba foglalták az ellenérzést kiváltó változtatásokat, szú
Thomas Frank: Holnap azzal kezdünk, hogy 1–0-ra vezetünk
A Tottenham dán menedzserét lenyűgözte, hogy csapata a legutóbbi mérkőzéseken hátrányból fel tudott állni, de jobban szeretné, ha inkább ők vezetnének az eredményjelzőn a mérkőzéseken.
Teljesen új arcát mutatta meg Szoboszlai Dominik
„Itt egy olyan énjét láthatjuk, amely a nemzetközi színtéren is sikeresen érvényesül”.
Felcsúton kapott ki a tavalyi döntős, továbbjutott a Ferencváros
A Simple Női Kupa 4. fordulójában a Ferencváros 2–1-re nyert Szegeden a St. Mihály ellen, ugyanilyen arányban szenvedett vereséget az MTK, az előző kiírás ezüstérmesét a Puskás Akadémia búcsúztatta.
Megint duplázott és a Premier League második helyére repítette csapatát a Bournemouth gólvágója
A Bournemouth hazai pályán hátrányból fordítva 3–1-re nyert a Fulham ellen a Premier League 7. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén. Andoni Iraola együttese hat mérkőzés óta veretlen az angol élvonalban,
Pazar góllal bizonyított a magyar csatár, akit Rossi nem hajlandó Varga helyett játszatni
Hiába játszik rendszeresen, Rossi előbb felfedezte, majd elfelejtette a péntek este is eredményes támadót.
Meglepetés? Az Újpest után az MTK-t is simán elintézte az újonc
A Fizz Liga 9. fordulójának nyitómérkőzésén a Kazincbarcika 3–1-re verte az MTK csapatát és megszakította a budapesti kék-fehérek remek veretleségi sorozatát.
Bulvár
Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket
Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp
Elhunyt Magyarország legkülönlegesebb és talán legokosabb riportere
Kilencvenéves korában elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter – tájékoztatott a Magyar Sportújságírók Szövetsége. Kopeczky nemcsak sporthoz értett, hanem építészmérnökként egyrészt "reá
Megszólalt a rendőrség Schmuck Andor halálával kapcsolatban
A baloldali politikus 54 éves korában halt meg.
Zsebkendőt gyömöszölt saját szájába és kétszer szíven szúrta magát a KSH egykori elnöke
Több mint gyanús öngyilkossági hullám söpört végig a reformpárti politikusok között.
Tízezernyi magyar bukhatja el a vagyonát még idén: őrület ami történik, ezzel sokan nem számolnak
Ügyvédi szakértő segítségével jártunk utána, hogy milyen kiadásokra kell számítani, és hogyan lehet minimalizálni a költségeket.
Orbán: Magyarország nem akar a NATO vagy az EU tagja lenni, ha Ukrajna csatlakozik
A magyar miniszterelnök erről az informális EU-csúcs második napján beszélt Koppenhágában, újságírók előtt.
Véletlenül egy MMA-harcos házába tört be a 31 éves srác - így néz ki a rendőrség képén
Balszerencse, vagy az év lúzere már meg is van? Egy 31 éves srác úgy gondolta, jó ötlet betörni egy MMA-harcos házába, mert ott biztos van mit találni. Igen, egy MMA-harcost.
Ruszin-Szendi Romulusz a sorkatonaságról: Ha baj van, akkor berántunk mindenkit azonnal
A Tisza Párt politikusa visszahozná a sorkötelezettséget.
A hideg futkos mindenki hátán: kemény üzenetet küldött Putyin, küszöbön a totális háború?
Putyin gyors válaszlépéseket ígér Európa katonai megerősödésére, miközben tagadja, hogy Oroszország NATO-tagállamokat támadna meg
Mégsem annyira egészségesek ezek a kenyerek, mint hittük – A barna kenyér sem mindig az, aminek látszik
A kenyeret imádja a magyar ember, és egyre többféle van belőle a boltban. Azonban sok egészségesnek hitt kenyér nem is annyira az.
Rogán Antal olyan rendkívülit tett Magyar Péterrel, amit még soha senki a politikában
Ilyet még nem csináltak a Tisza Párt vezérével.
Orbánék volt vezető egészségpolitikusa is csatlakozott a Tiszához
Gilly Gyula Magyar Péter elődje volt a Diákhitel Központ élén, de az Emberi Erőforrások Minisztériumában a felsőoktatásért felelős államtitkár politikai főtanácsadójaként is dolgozott.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál