Megújult a Duna-Dráva Nemzeti Park három állattartó telepe
Befejeződik a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság területkezelési tevékenységének fejlesztését célzó projekt megvalósítása.
A projekt keretében korszerűsítésre került az Igazgatóság három állattartó telepe, melyek Barcs-Drávaszentesen, Nagybajom-Homokpusztán és Nagydorogon találhatóak, ezen kívül a területkezelési feladatok ellátásához szükséges eszközállomány fejlesztésére is sor került. A projekt megvalósításához biztosított Európai Uniós vissza nem térítendő támogatás összege a Környezeti- és Energiahatékonysági Operatív Programból 461.899.680.- Ft.
„A természetvédelmi területkezelési infrastruktúra fejlesztése a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság működési területén” című projekt keretében három állattartó telepen a meglévő infrastruktúra felújítása mellett új épületek kivitelezésére is sor került, továbbá eszközbeszerzések történtek az állattartás feltételeinek javítása, illetve a gyepeken és a legelőkön megvalósuló területkezelési munka hatékony elvégzése érdekében.
A fejlesztéssel mintegy 580 ha kiterjedésű, legeltetéssel és kaszálással hasznosított rét és legelő fenntartása valósul meg. A kitűzött célok elérésével várhatóan javul a régió természeti területeinek és a közösségi jelentőségű élőhelyeinek természeti állapota, továbbá lehetőség nyílik a biológiai sokféleség, a veszélyeztetett és ritka növény- és állatfajok, illetve életközösségek fenntartására, megóvására.
2019.06.04-én kerül sor a projekt záró rendezvényére Nagybajom-Homokpusztán, a projekt 2019.06.30-án zárul.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében, a KEHOP-4.1.0 - Élőhelyek és fajok természetvédelmi helyzetének javítása, a természetvédelmi kezelés és bemutatás infrastruktúrájának fejlesztése című konstrukció keretein belül valósul meg, 461.899.680.- Ft támogatással.
hírek innen, onnan
Klublegenda mutatta be a PSG új mezét
A Paris Saint-Germain korábbi csatára Pedro Pauleta Vitinhával, João Nevessel és Gonçalo Ramosszal együtt mutatta be a Bajnokok...
Aki innen jár a fővárosba dolgozni, az most jó hírt kapott
Szeptember elsejétől újabb mérföldkőhöz érkezik a Budapest-Pusztaszabolcs vonal fejlesztése, melynek keretében még kényelmesebb lesz az...
Szomszédja folyton ellopta a csomagjait, mókásan állt bosszút egy nő
A nőnek elege lett a pofátlan tolvajból.
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A...
Három életvezetési tanács, amit minden tini lánynak tanítani kellene
Az iskolák számos fontos ismeretet közvetítenek, ám bizonyos dolgok, amelyek életünk minőségét és boldogságát nagyban befolyásolják,...
Orbán Viktor: Európa már a macskaasztalnál sem ülhet
Azt állította, hogy Ukrajnával az értelmes együttműködést keresik.
Láttál már Batmobil inspirálta Mini fagyiskocsit?
Elvileg az Adam West-féle Batmobil inspirálta a külsejét, szerintem olyan, mint egy rózsaszín, szomorú cica.
Orbán Viktor: Európa már a macskaasztalhoz sem ülhet
Levélben üzent Orbán Viktor miniszterelnök a Digitális Polgári Köröknek vasárnap reggel. A kormányfő kijelentette, hogy a héten 500 új...
Eltűnt egy 13 éves lány Budapesten
A Kálvin téren látták utoljára.
A kínai bürokraták fegyvere, ami még Trumpot is meghátrálásra kényszeríti
Unalmasnak tűnő, de annál félelmetesebb fegyver: a kínai exportkorlátozási lista már a világ nagyhatalmait is megszorongatja. Az ázsiai...
Megkérdeztük az AI-t, miként hajtaná végre a magyar nyugdíjreformot
Több AI-rendszertől is tanulmányt kértünk a magyar nyugdíjrendszer reformjáról. A legpontosabb kutatást a Gemini 2.5 Flash, Deep Research...
Gyászol az egész filmvilág! Örök álomra hunyta a szemét a legendás színész
Rengetegen rajongtak érte a képernyők előtt, és a valós életben is!
Sport
Keane keményen reagált a Fradi vere-ségére, Hornyák még bele is rúgott az FTC-be
A Ferencváros edzője nem érti, mi történt a csapatával a Puskás Akadémia elleni NB I-es rangadón.
A legyőzhetetlen Farkas agyonverte a UFC-világbajnokot
Hamzat Csimaev totális dominanciát bemutatva megnyerte a világbajnoki övet.
Kubatov reagált az FTC vereségére, a DVTK edzője megvédte a kapusát, Keane frappáns választ adott
Szombaton két meccset rendeztek az NB I-ben: a Diósgyőr eltüntette a kétgólos hátrányát a Kazincbarcika ellen, míg a Puskás Akadémia […] A Kubatov reagált az FTC vereségére, a DVTK edzője megvédte a kapusát, Ke
„Beszélgetni fogok vele" – Szoboszlai arról, hogy Szalah nem passzolt neki
Mint ismert, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság nyitómérkőzésén a címvédő Liverpool hazai pályán 4–2-es győzelmet aratott a Bournemouth ellen. A párharc után Szoboszlai Dominik az Arena 4 stábjának nyila
Kubatov Gábor videóüzenetben értékelte a Felcsút elleni vereséget
A Puskás Akadémia ellen elszenvedett 2–1-es bajnoki vereség után a Ferencváros elnöke a közösségi oldalán üzent.
Ronnie O’Sullivan elvesztette a 137 milliót érő frémet
Fordulatos döntőt hozott a szaúd-arábiai torna a két világbajnok között.
Záporoztak a pofonok a Hősök terén, de az se bánta, aki kapta
Kokótól Madárig mindenki szorítóba lépett, aki csak számít a magyar bokszban.
Semenyo a rasszista inzultusok után: „Soha nem felejtem el az anfieldi estét”
A ghánai csatár hálás a csapattársainak és a szurkolóknak, hogy támogatták őt az eset után.
A 90. percig vezett, végül pont nélkül maradt a magyar válogatott kapus csapata
Elképesztő drámát hozott a meccs végjátéka.
Olimpiai bajnokunk edzője is belekeveredett az úszóháborúba
Itthon Hosszú Katinka, Amerikában Michael Phelps esett neki a szövetségnek. Kós Hubert edzője sem maradt ki a balhéból.
Keane szerint a játék alapján nem érdemelt vereséget a Fradi: „Akár három nullra vezethettünk volna”
Robbie Keane, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője kiemelte, hogy nem szabad magukba roskadniuk a Puskás Akadémia elleni vereség után.
Extázis Szolnokon: pokoli hőségben vágott vissza Romániának a magyar válogatott
A nemzeti csapat a második félidőben esélyt sem hagyott riválisának.
Bulvár
„A férjem mindig tönkreteszi a nyaralást” 10 sztori, amiben sokan a párjukra ismernek
A közös nyaralás sokszor ugyanannyira stresszes, mint amennyire élvezetes, ahogy az alábbi történetekből is kiderül.
A paradicsomfogyasztás hatásai - Mit mondanak a kutatók?
A paradicsomot nemcsak a hagyományos magyar konyha része, hanem számos speciális étrend, például a mediterrán diéta is előszeretettel használja. Mivel egészséggel kapcsolatos hatásai a széles körű kutatás ellené
Lassan csődbe mennek a szülők: egyre több fiatal dönt a Kipper életmód mellett
A jelenség egyre ismertebb: felnőtt gyerekek, akik még mindig a szülők pénzére támaszkodnak. A Kipper életmód sokaknál nemcsak kényelmi, hanem kényszerű döntés.
Amit soha nem kérdez meg az orvosod – pedig alapvető lenne
Amikor orvoshoz megyünk, a legtöbben azt várjuk, hogy teljes körű figyelmet kapunk, és minden apró részletre kiterjedő figyelemmel vizsgálják meg egészségünket. Azonban előfordulhat, hogy nem kérdeznek rá bizonyos
Pirosban az ország közepe, ezek a vármegyékre csap le az eső estére - Időjárás-előrejelzés
Viharos zivatargócok szüntetik meg a kánikulát, több vármegyénk is elázhat.
35 évesen itta halálra magát a gyönyörű színésznő: magányosan, méltatlanul hunyt el
Gail Russell könnyen válhatott volna Hollywood egyik legnagyobb ikonjává, ám saját démonjai végül felülkerekedtek rajta, ő pedig tragikusan fiatalon és rendkívül szomorú körülmények között távozott az élők s
Elmegyünk nyaralni és fele napot a szálláson töltjük. Ez tehet róla
Nyaralás közben talán alig van annál izgalmasabb gondolat, mint elmerülni a meleg tenger hívogató hullámaiban. A kristálytiszta víz, ahogyan lágyan ringat, az égbolt, ami sosem látott kékben pompázik, és a napfény
Egy 16 éves fiú megerőszakolt egy 13 éves lányt, belehalt a tini
Nem ez volt az első eset.
Kirobbant a botrány augusztus 20. kapcsán: erre nincsenek szavak
Megjelent a közösségi média oldalakon a közlemény.
Ez az ember áll Putyin mögött, végre sikerült levideózni és ez sok mindent megmagyaráz
Jól sikerült Putyin orosz elnök alaszkai útja, elégedetten dőlhet hátra az elért eredmények kapcsán. Egy nagy rejtély is megoldódott ugyanakkor vele kapcsolatban.
Óriási felháborodást váltott ki az új Balaton szelet
Nagy visszhangot váltott ki a közösségi médiában a Balaton szelet legújabb ízének bemutatása.
Tolmácsok mögé bújva mindenkit átvert Vlagyimir Putyin az angolnyelv-tudásával
A diplomáciai találkozókon úgy tesz, mintha meg sem értené az angolt, máskor viszont vígan dalolja a nyelvet.
blogmorzsák
Forgószárnyas Ünnep Szolnokon - Alakulat nap 2025
Augusztus 15-én Alakulatnapot tartottak a Légierő Napján Szolnokon.
Deadly Prey
Én kérek elnézést ezért a filmért.
Minek van szaga, és minek illata?
Lehet-e "illatolni", vagy csak szagolni? A szag és az illat szinonimák? Régen hogy használták őket?
„Sosem volt cicám… most meg tíz van”
Olvasóink megható történetei örökbefogadott macskáikról.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál