Ezt olvasta már?

0

Megújult a kaposvári Színház park

Átadták a 244 millió forintból megújult Színház parkot Kaposváron csütörtökön.

A somogyi megyeszékhely vasútállomása és a 9 milliárd forintos rekonstrukciót követően tavaly átadott Csiky Gergely Színház által határolt területen új burkolatot kaptak a gyalogutak, a lépcsők, a kivitelezők felújították a szökőkutakat, több mint 50 új padot helyeztek ki, korszerűsítették a vízelvezetést, a világítást, s egyebek mellett kivágták a beteg, menthetetlen fákat, helyettük újakat ültettek. A parkban megépült Kaposvár első közterületi akadálymentes, úgynevezett befogadó játszótere a Szerencsejáték Zrt. 40 millió forintos támogatásából.

Szita Károly (Fidesz-KDNP), a város polgármestere az eseményen felidézte: a 20. század elején még a Búza tér, majd Rákóczi tér nevet viselő Színház park 1933-ban létesült. Itt kapott helyet a város első szökőkútja, a 41-es gyalogezred oroszlános emlékműve, Csík Ferenc olimpiai bajnok mellszobra, s az úszó a parkban ültette el a győzelme emlékére kapott tölgyfacsemetét.

A parkban állították fel 1938-ban az országzászlót, amelyet a második világháború után eltávolítottak, a helyét Marton László a Nő hárfával című szobra vette át - jegyezte meg a politikus. Hozzátette, a parkot díszíti Gera Katalin szobrászművész Tündérrózsa szökőkútja, Berkesi Gyula fafaragó Szent Anna Szűz Máriával című alkotása, továbbá Varga Imre Vörösmarty Mihály költőt ábrázoló mellszobra is.

Szita Károly közölte, a park megújításának még egy eleme, a rózsalugas kialakítása hátra van.

Czepek Gábor, a Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy a társaság eredményességének nemcsak a gazdasági mutatói, hanem az is fokmérője, miként tud a közjóhoz hozzájárulni.

Társadalmi felelősségvállalási programjuk zászlajára a fogyatékkal élők támogatását tűztük - mutatott rá. Kiemelte, a több mint 180 mozgáskorlátozottnak is munkát adó cég befogadó játszóterek létesítéséhez járul hozzá: eddig nyolc ilyen játszótér épült a közreműködésükkel Magyarországon, amit a kaposvárival együtt idén öt újabb átadása követ.

A vezérigazgató a koronavírus-járványról szólva kitért rá, hogy a pandémia első, tavaszi hulláma 30-40 százalékos árbevételkiesést okozott a Szerencsejáték Zrt.-nek, ám a társaság a leépítés helyett a munkavállalók megtartása és a beruházásösztönzés mellett tette le a voksát, s okkal remélheti, hogy a járvány ellenére a tavalyinál eredményesebb évet zár.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Vámháború, deglobalizáció, konfliktusok: meddig tarthat a káosz kora?

Évek óta a geopolitika az egyik legfontosabb téma a gazdaságban, a szereplőknek hozzá kellett szokniuk a kiszámíthatatlansághoz. A...

Látványos mérkőzést ígér a Chelsea és a Liverpool a Stamford Bridge-en

A Chelsea és a Liverpool október 4-én, 18:30-kor csap össze az angol Premier League hetedik fordulójának rangadóján a Stamford Bridge-en. A...

Botrány a forgatáson: Richard Gere-nek elborult az agya, tettlegességig fajult a vita Oscar-díjas kollégájával

Richard Gere pályafutása sohasem a botrányoktól volt hangos. A Pretty Woman egykori szívtiprója az 1970-es évek vége óta a buddhizmus...

Felismerhetetlenné vált a plasztikától a Knight Rider egykori szépsége

Rebecca Holdennel sajnos elszaladt a ló a plasztikai beavatkozásokkal az évek során, ennek következtében pedig ma már szinte alig lehet...

Zsebkendőt gyömöszölt saját szájába és kétszer szíven szúrta magát a KSH egykori elnöke

Több mint gyanús öngyilkossági hullám söpört végig a reformpárti politikusok között.

Újabb drónok a müncheni repülőtéren - nem nyitott ki ma hajnalban a légikikötő

Szombat reggel újabb drónokat észleltek a müncheni repülőtérnél, amely késleltette a légikikötő tervezett újranyitását. A...

George Russell: Nem vagyok biztos benne, mi történt pontosan

A Mercedes brit pilótája nem tudott pontos magyarázatot adni a tegnapi második szabadedzésen, a Szingapúri Nagydíj előtt történt...

Ledobta felsőjét a twerkelő rúdugró, Alysha Newman

Alysha Newman történelmet írt Párizsban, twerkelős ünneplése vírusszerűen terjedt az interneten, most pedig a Maxim címlapján szerepel,...

A színpadon éri majd a végzet, mégis fellép az énekesnő

Marcellina elárulta, mikor fog meghalni.

Budáról még a hódító törökök is menekülni akartak

Buda hatalmas trófea volt az Oszmán Birodalom számára, a vágyott „piros alma” azonban mérgezettnek bizonyult.

Itt a fordulat: igent mondott a Hamász Donald Trumpnak, Izrael leáll

Donald Trump felszólította Izraelt a gázai katonai műveletek azonnali leállítására, mivel a Hamász elfogadta békejavaslatának nagy...

0

Sport

A Real Madrid húzása teljesen új irányba tereli Szoboszlai Dominik karrierjét

Az angol sajtó – jelentőségéhez képest – csak minimálisan foglalkozik a kérdéssel.

„A Genk beleesett a Ferencváros csapdájába” – belga lapszemle

Gyenge védekezésről, s meglepő vereségről írtak a belga lapok, miután a Genk 1–0-ra kikapott a Ferencvárostól az Európa-ligában.

Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos

Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.

Elhunyt Kopeczky Lajos

A legendás sportriporter kilencven évet élt.

Percekkel becserélése után egyenlítő gólt szerzett a magyar válogatott csatár

A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2) szereplő Eintracht Braunschweig magyar válogatott csatára, Szabó Levente csereként beállva szerzett egyenlítő gólt a Paderborn ellen elszenvedett 2–1-es

A magyar szurkolók reagáltak a szigorításokra és üzentek az MLSZ-nek

Nagy múltú magyar klubok szurkolói a Magyar Labdarúgó Szövetség új szabályait bírálták. A Carpathian Brigade péntek esti közleményében kritikus pontokba foglalták az ellenérzést kiváltó változtatásokat, szú

Teljesen új arcát mutatta meg Szoboszlai Dominik

„Itt egy olyan énjét láthatjuk, amely a nemzetközi színtéren is sikeresen érvényesül”.

Thomas Frank: Holnap azzal kezdünk, hogy 1–0-ra vezetünk

A Tottenham dán menedzserét lenyűgözte, hogy csapata a legutóbbi mérkőzéseken hátrányból fel tudott állni, de jobban szeretné, ha inkább ők vezetnének az eredményjelzőn a mérkőzéseken.

Bejelentette visszavonulását az olimpikon magyar sportoló

Szilágyi Réka kényszerűségből hozta meg a döntést.

Felcsúton kapott ki a tavalyi döntős, továbbjutott a Ferencváros

A Simple Női Kupa 4. fordulójában a Ferencváros 2–1-re nyert Szegeden a St. Mihály ellen, ugyanilyen arányban szenvedett vereséget az MTK, az előző kiírás ezüstérmesét a Puskás Akadémia búcsúztatta.

Varga Barnabás megszólalt a kihagyott büntetőjéről, Dibusz Dénes elárulta a győzelem titkát

A Ferencváros vezetőedzője úgy véli: a második félidőben kiválóan futballozott csapata.

Bulvár

Szakértő leplezte le Orbán Viktor példátlan húzását, nem akármi folyik a háttérben

Ennek köszönheti a Fidesz a sikerét, Magyar Péternek esélye sincs?

Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket

Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp

Novák Katalin fia állíthatja helyre anyja becsületét, üzent Orbán Vikornak?

Novák Katalint és családját nagyon megviselte a kegyelmi ügy, most fia törte meg a csendet.

A vékonybélrák és tünetei

A vékonybélből kiinduló rosszindulatú daganatok ritkák, az összes rosszindulatú emésztőszervi daganat kevesebb mint 5 százalékát teszik ki. A vékonybélrák több daganatfajtát jelölhet, a beteg kilátásait a szö

A hideg futkos mindenki hátán: kemény üzenetet küldött Putyin, küszöbön a totális háború?

Putyin gyors válaszlépéseket ígér Európa katonai megerősödésére, miközben tagadja, hogy Oroszország NATO-tagállamokat támadna meg

0