Ezt olvasta már?

0

Megújult a máltai szeretetszolgálat dél-dunántúli régiós központja Pécsen

Befejeződött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) dél-dunántúli régiós központjának 300 millió forintból megvalósuló, hét éven át tartó felújítása Pécsen.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a csütörtöki átadáson emlékeztetett arra, a magyar kormány 2010-ben döntött úgy, hogy segít a karitatív szervezetek munkájának összefogásában és gondoskodik kiemelt támogatásukról.

A kabinet célja az volt, hogy a segítségre szoruló emberek szervezettebb keretek között és gyorsabban, hatékonyabban kapjanak segítséget szerte az országban. Felidézte, a kormányzat az Európai Unióban példa nélkül álló módon támogatja karitatív szervezetek fejlesztéseit: hat nagy és három kisebb karitatív szervezet számára 4,5 milliárd forintnyi pályázati támogatást biztosított az elmúlt években. Ezzel a szervezetek infrastrukturális fejlődését segítik, egyúttal lehetőséget biztosítanak új raktárépületek építésére, új eszközök, felszerelések beszerzésére.

Az államtitkár elmondta, a pécsi belvárosi műemléki épület padlásterének beépítését, valamint az udvar rendezését és burkolását magában foglaló beruházás 62 millió forintos fejlesztési forrásból valósulhatott meg, ezt a szeretetszolgálat az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program 650 millió forintos keretösszegéből nyerte el.

Hozzátette: a szervezet a most átadott épületen kívül két másik helyszínen is beruházásokat hajt végre a megyeszékhelyen e forrásból, emellett az ország további hat pontján valósít meg projekteket.

Soltész Miklós hangsúlyozta: a fejlesztések nem történhetnének meg a kormányzat, a szervezetek és az önkormányzatok összefogása nélkül. Utóbbi kapcsán kitért arra: több településen "nem volt ilyen jó az együttműködés, mint Pécsen, s arra is volt példa, hogy máshová kellett vinni a beruházásokat".

Kiemelte: a baranyai megyeszékhelyen a polgármester és az önkormányzat együttműködő volt a karitatív szervezetek munkáját segítő intézkedések megvalósításában. Úgy fogalmazott, nem kérdés számára, hogy ez folytatódni fog, ha a pécsiek Vári Attilának, a Fidesz, a KDNP és az Összefogás Pécsért közös polgármesterjelöltjének szavaznak bizalmat a helyhatósági választásokon.

Páva Zsolt (Fidesz-KDNP), Pécs polgármestere azt emelte ki, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az önkormányzat együttműködésének egyik fontos eleme volt, amikor egy leszakadó városrészben évekkel ezelőtt egy ma is zajló, sikeres felzárkóztatási programot indítottak el. Emellett szociális segítséget nyújtanak a belvárosban élő elesetteknek is - tette hozzá.

Kozma Imre, a harmincéves MMSZ Egyesület alapító elnöke azt hangoztatta, hogy a szervezet a keresztény örökség birtokában a vallás értékeit újra megjelenítő "keresztény rendszerváltás" egyik megvalósítója. Úgy fogalmazott: ezen értékek segítségével tudnak "ebben a világban kapcsolatot teremteni az emberek egymással (.), s tudják, mi az a keresztény szabadság, azaz a szabadság a jóra".

Azt mondta, az MMSZ a maga missziós útját folytatva küldetéseket teljesít, tervez, keresztény értékeket hordozva, mert "ez a jövőnk".

Kozma Imre közölte: ma Magyarország keresztény értékrendet sugároz az egész világra, miközben az "kicsit áhítattal, kicsit irigykedve és csodálattal nézi ezt a magyar szerepvállalást, amelyben a máltaiak aktív szereplők, résztvevők".

"Nem csupán jót teszünk, hanem keresztény küldetést jelenítünk meg" - tette hozzá.







0
0
0

hírek innen, onnan

A 6-os lottót feladtad már? Kár volt… A kukába is dobhatod a szelvényt…

Néhány száz forint, hat bejelölt szám, majd kezdődhet az álmodozás: családi ház, világ körüli utazás, gondtalan nyugdíjasévek és...

A kormány a minősített iratokat is feloldja — a hatóságok ezt az utasítást kapták az ügynökakták kötelező átadására

D. Kovács Ildikó beszámolója szerint a csütörtöki Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent az az átfogó...

Megtorpant a lakásárak emelkedése: fordulat látszik a magyar ingatlanpiacon?

Úgy tűnik, új szakaszba lépett a magyar lakáspiac.

Megvan a második afrikai továbbjutó, Egyiptom tizenegyesekkel intézte el Ausztráliát

Az ausztrálok kapust cseréltek a büntetőpárbaj előtt, hiába, az egyiptomiak négyből négyet bevertek.

Magyar Péter hiába reménykedett, nincsenek már meg a régi megyetáblák

A Magyar Közút az RTL-nek mondta el, mi lett a 2023-ban a vármegyésítés miatt leszerelt táblákkal.

Ha így viszed haza a bevásárlást kánikulában, hamarabb megromolhat az étel, mint gondolnád

A nyári bevásárlásnál nemcsak az számít, mit teszünk a kosárba, hanem az is, mennyi idő alatt jut haza. Kánikulában a hús, a...

Ha ilyen lett a naptejed, ne kend magadra automatikusan: a hőség tönkreteheti

A naptej tipikusan az a nyári holmi, amely vándorol a strandtáska, az autó, az erkély és a fürdőszobapolc között. Csakhogy a hőség és...

Legyőzte Ausztráliát, nyolcaddöntőbe jutott az egyiptomi futballválogatott

Az egyiptomi labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlen után büntetőpárbajban 4-2-re legyőzte pénteken Ausztráliát Arlingtonban, ezzel...

Figyelem, november 30-a a határidő! Rengeteg autóst megbírságolnak utána

Több tízezer plug-in hibrid autósnak kell lecserélnie zöld rendszámát fehérre 2026. november 30-ig. Aki nem lép időben, decembertől...

Stratégiai jelentőségű város elfoglalását jelentette be Oroszország

A Kreml közlése szerint az orosz hadsereg elfoglalta a kelet-ukrajnai Kosztyantinivka városát, a kijevi erőknek a Donyec-medence még ukrán...

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását - közölték pénteken a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.

Kiderült Szilágyi Tibor halálának valódi oka, rosszul tudtuk eddig

Szilágyi Tibor, a hazai kulturális élet egyik legkiemelkedőbb alakja életének 83. évében, a családja körében...

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát

A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben

A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.

0