Merkel továbbra is ellenőrzött, ütemezett bevándorlást akar
Angela Merkel német kancellár továbbra is ellenőrzött, ütemezett bevándorlást szeretne az ellenőrzés nélküli, tömeges bevándorlás helyett, csak tudja, hogy most nem lenne népszerű ezzel - mondta Kiszelly Zoltán politológus az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
A Századvég vezető oktatóját a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választással kapcsolatban kérdezték, amelyre készülve a kancellár vezette Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) 40 százalékos a népszerűsége.
Kiszelly Zoltán azt mondta: Németországnak továbbra is nagy szüksége van munkaerőre, főként a szolgáltatási és a szociális szektorban, a bevándorlók tömegei viszont már nem a szakképzett középosztályból kerülnek ki, hanem akár még a saját nyelvén is analfabéta rétegből, amely nehezen integrálható. A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) azt javasolta, hogy kanadai és ausztrál mintára alkossanak olyan bevándorlási törvényt, amely szerint a hiányszakma, a német nyelvtudás, a gyerek és az integrálódási szándék több pontot érne, és aki elér egy bizonyos ponthatárt, azt befogadnák, aki nem, azt nem. De ez a Merkel-féle politikával teljes szembefordulás lenne - tette hozzá.
A választással kapcsolatban Kiszelly Zoltán azt mondta: úgy tűnik, Merkel elsődleges terve, hogy a jelenleg 7-8 százalékon álló Zöldekkel alakít kormányt. Bár a liberális FDP 2013-as kiesése után újra bejuthat a parlamentbe, a szintén 7-8 százalékos népszerűségű párthoz valószínűleg csak másodsorban fordulna a kancellár a kormányalakítás érdekében - vélekedett. Rajtuk kívül még az Alternatíva Németországnak (AfD) juthat be a parlamentbe, amely most, hogy Németországban éppen lecsengőben van a menekültkérdés, 5-8 százalékon áll - fűzte hozzá.
hírek innen, onnan
Baromfipiac: mutatjuk, melyik tartási móddal lehet most a legtöbbet keresni
Így változtak a tojásárak és a csirkehúspiac nemzetközi trendjei, friss jelentés.
Megrázó hír jött Sydney van den Boschról
Sajnos hiába várják a nézők.
Stohl András váratlan beismerése rengeteg embert meglepett
Szakított Stohl András és Kiss Kriszta! A színész még nincs túl az exén, Vicán, a Nagy Ő győztesét pedig nyomasztotta az ismertség.
Millie Bobby Brown véletlenül elárulhatta a kislánya nevét, a rajongók a bikinis fotóján szúrták ki az apró részletet
Millie Bobby Brown tavaly augusztusban lett édesanya, amikor férjével, Jake Bongiovival közösen örökbefogadtak egy kislányt. A kicsi nevét...
Lázasan készülnek a BL-döntőre, a fizetések is megváltoznak
Folyamatosan terjednek a digitális fizetési megoldások, a BKK Pay&Go is egyre népszerűbb, emellett a BL-döntőre is készül a Mastercard.
Ráskó Eszter idézett Sebestyén Balázs könyvéből: elég kellemetlen helyzetbe hozta élő adásban a műsorvezetőt – videó
A dunaújvárosi élő adás jól példázza a Balázsék című műsor sikerének egyik kulcsát: a házigazdák közötti őszinte, baráti...
Palvin Barbi meseszép ruhákban pózolt kismamaként Cannes-ban - fotók
Palvin Barbara a 2026-os Cannes-i Filmfesztiválon mutatta meg először nyilvánosan terhespocakját, amivel teljesen magára vonta a figyelmet...
Buszmegállóban tombolt egy férfi Miskolcon, egy milliós értékű automatát is szétvert – videó
Egy miskolci férfi ellen emelt vádat a Miskolci Járási Ügyészség rongálás bűntette miatt, miután a vád szerint szándékosan...
Utasítást adott ki Magyarországgal kapcsolatban Zelenszkij: mire készülhet az ukrán elnök?
Az ukrán elnök azt szeretné, ha mihamarabb rendbe jönnánek a két ország között fennálló diplomáciai kapcsolatok.
Durván mást mutat a pénztárcájuk a magyar fiataloknak: köszönőviszonyban sincs az érzetük a hivatalos inflációval
A huszonéves fiatalok átlagosan 16 százalékos éves inflációt érzékeltek idén februárban, a mediánérték pedig 13 százalék volt,
Vészhelyzetet hirdetett a világszervezet a rettegett vírus miatt: nincs ellenszer, egyre csak nő a halottak száma
Több mint 130 halálos áldozatot követelt eddig az a gyorsan terjedő, ritka ebolajárvány a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén.
Sport
Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja
Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.
Nincs kegyelem, beleálltak a legendák az elbukott válogatottba
A magyar kézilabda válságban van, hiszen így az olimpiai szereplés is messze került.
Szalah bombája szétszakíthatja a Liverpoolt
Szoboszlainak a BL-kiesés utáni szavai most nyernek valódi értelmet.
Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan
Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.
Arne Slot takarít: 51-szeres válogatott klasszist küld el a Liverpool FC
A szélső a kevés játéklehetőség miatt új klubot keres, a Liverpool pedig nyitott az eladására a nyári átigazolási időszakban.
„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”
Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.
29 évesen visszavonult a Fradi és az MTK korábbi támadója
Utolsó profi mérkőzését játszotta a hétvégén Korozmán Kevin.
Az Arsenal megtette a magáét, Tóth Alexék dönthetik el a bajnoki cím sorsát
A már biztos kieső Burnley nem jelentett akadályt az Ágyúsoknak.
Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I és BL körül, indul a Vb, itt a megújult Meccsbox
Régen minden egyszerűbb volt, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még könnyű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté... Rengeteg sportcsatorna osztozik az egyre növekvő meccsszámon, a közvetítési jogok dara
A magyar futball új sztárjának megható története: szülei a házukról is lemondtak karrierje miatt
Az ETO csapatkapitánya, Vitális Milán 24 évesen lett magyar bajnok a győriekkel.
Robbie Keane megnyomta a vészcsengőt, elmenekülhetnek a Fradi-játékosok
A Ferencváros vezetőedzője aggódik a csapat jövője miatt. Összeszedtük, kikre gondolhatott.
Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon
Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.
Bulvár
Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?
Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.
Gáspár Evelin máris túllépett a Fidesz bukásán, Szijjártó Péter egykori jobbkeze nem szűkölködik
Gáspár Evelin újra megjelent a nyilvánosság előtt.
Nem alaptalanul rettegtek a végrehajtók, de a közjegyzők is elvesztik kiváltságukat
A mai kormányülést követő sajtótájékoztatón kiderült, hogy a végrehajtók legrosszabb rémálmát valósítja meg a kormány, de nem csak az ő kivételezett státuszukat szüntetik meg. A felszámolók, sőt a közjegy
Megszólalt a negyedik emeletről kizuhant Vanda édesanyja: "A lányom gyilkosa örökre kerüljön börtönbe!"
A lány párja sokat féltékenykedett.
Súlyos betegségeket okozhat: Óriási veszélynek teszed ki magad, ha alufóliát használsz a grillezéshez
A szabadtéri sütögetések elengedhetetlen kellékeként tekintünk az alufóliára és az alumínium tálcákra, ám a legfrissebb egészségügyi figyelmeztetések szerint ezzel a megszokott módszerrel komoly veszélybe sodor
Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek
A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.
Közel 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a fővárosi agglomerációban „működő” bűnözői csoport
A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóságának pénzügyi nyomozói újabb összehangolt akciót szerveztek, a főként fővárosi agglomerációhoz köthető bűnözői csoport elfogása érdekében.
Ennyibe került Mága Zoltán garázsa, újabb adatok derültek ki a luxus mértékéről
Ingatlanszakértő fedte fel a titkot.
Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut
Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.
Összeomlott, a földön fekve zokogott Varga Miklós lánya: megrázó videó került ki róla
Két éve kezdődött Varga Vivien megrázó kálváriája.
Bejelentés érkezett a Karmelitáról – minden magyart érint
Újabb hétvégén nyílik meg a látogatók előtt a Karmelita és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete, miután az első alkalommal rendkívül nagy érdeklődés övezte a programot.
Havasi Bertalan bevallotta: ezért kellett a független sajtót távol tartani Orbán Viktortól
A volt sajtós szerint ő mindig korrekt, szakmai munkát végzett.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


