Mérséklődött a népességfogyás az év első öt hónapjában
Az előzetes adatok szerint 2012 első öt hónapjában több gyermek született, de a halálozások száma is kismértékben emelkedett az előző év azonos időszakához képest.
hirdetés
A természetes fogyás 20 ezer 517 fő volt, ami 1 ezer 612 fővel kevesebb az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.
A KSH adatai szerint az idei első öt hónapban 36 ezer 364 gyermek született, 5,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban; a halálozások száma 56 ezer 881 volt, ami 0,6 százalékos emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest. Ezer lakosra pedig 8,8 élveszületés és 13,8 halálozás jutott.
Közölték azt is, hogy a természetes fogyás mértéke 5,4 ezrelékről 5 ezrelékre mérséklődött és ezer élveszületésre 5,5 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékpontos csökkenést jelentett az egy évvel korábbihoz képest.
A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 16 ezer fővel csökkent. Eszerint a becsült lélekszám az időszak végén 9 millió 942 ezer fő volt - fűzték hozzá.
A házasságkötések száma az elmúlt évi kismértékű emelkedést követően az idei év első öt hónapjában ismét csökkent; összességében a vizsgált időszakban 10 ezer 95 házasságot kötöttek, ami 616-tal, 5,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - olvasható a közleményben.
mti
hírek innen, onnan
Kulka János kikelt Kerényi ellen
Magyar állampolgárként és a Nemzeti Színház társulatának egykori tagjaként Kulka János nyílt levélben utasítja vissza Kerényi Imre...
Ford Fiesta ST: már 3000 példányban értékesítve
Remek startot vett a Ford Fiesta ST, hiszen máris 3000 példányban vettek fel rá rendelést. Európa-szerte, s persze nem Magyarországon.
Életfogytiglan a lányát évekig molesztáló apának
Tíz évről életfogytiglanira súlyosbította szerdán meghozott jogerős döntésében a Győri Ítélőtábla annak a tatabányai férfinak a...
Nőtt a Fressnapf árbevétele Magyarországon
Több mint 8 milliárd forintra nőtt a Fressnapf Hungária Kft. nettó árbevétele tavaly, 4,5 százalékkal haladta meg a megelőző évit.
Madonna Kardashian miatt érzi öregnek magát
Az énekesnő a MET gálán találkozott az éppen terhes Kardashiannal. Míg Madonnát dicsérték merésznek mondható punk-öltözéke miatt, Kimen azóta nevet a média és előszeretettel születnek internetes vicces is arról, hogy kanapénak ölt...
Filmkritika: Halálos iramban 6.
A riói rablást követően Dominic (Vin Diesel) és barátai a világ különböző pontjain telepedtek le, és élvezik az újgazdagok életét. Moszkvában azonban felbukkan egy banda, akiknek tagjai gyors autókkal követnek el a bűncselekmények...
A mikrozöldség az új gasztrodivat
Egészségesebbek, ízletesebbek és szebbek is, mint a normál méretű zöldek.
Reggeli meditáció: a napi lendület titka
Már napi pár perc elmélyülés után jobban indul és békésebben folytatódik a napunk. Tippekkel, egy kezdőknek is megfelelő gyakorlattal és videókkal segítünk, hogyan vágj bele.
A 12 évesek is büntethetők, egy év járhat nekik
A 12 és 14 év közötti gyermekek legfeljebb egy évig lehessenek előzetes letartóztatásban, a 14 éven felüliek viszont továbbra is két évig - javasolja a parlament alkotmányügyi bizottsága.
Moszkvában tartott előadást Vona Gábor
Amerikát Európa torzszülöttjének, az EU-t pedig Európa árulójának nevezte.
Halott egerek jöttek vissza az űrből
Kutatók azt remélik, hogy a nyert adatok segítenek előkészíteni a Mars-utazást.
Eltűntek az oroszokra adott eurovíziós voksok
Az sms-szavazatok alapján még második volt Azerbajdzsánban, de végül egyetlen pontot sem kapott.
Sport
Michelisz Norbi szerint nem lassúak voltak, hanem taktikáztak
Érdekes, és összességében sikeres hétvégén van túl Michelisz Norbert. A túraautó-világbajnokság ausztriai versenyén a Salzburgringen rengeteg magyar szurkoló előtt az időmérő edzésen megbüntették, majd a versenyen az első futamb...
Hősiesen küzdött a Pick Szeged, de a Veszprém a bajnok
A Pick Szeged hazai pályán 26-24-re kikapott az MKB Veszprémtől a férfi kézilabda bajnokság döntőjének második mérkőzésén, ezzel a címvédő veszprémiek sorozatban hatodik, egyben történetük 21. bajnoki címét nyerték meg. A vereségg...
Dzsudzsák állítólag újabb kérőket kapott
Dzsudzsák Balázst, a Dinamo Moszkva szélsőjét a Bayer Leverkusen és a West Ham United is leigazolná a nyáron - közölte az orosz Izvesztyija beszámolóját idézve a samsungsport.hu.
Tragédia a magyar hegymászó expedíción, huszonegyedszer bajnok a Veszprém - A na...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Skaliczki László: nem sikerült tökéletesre a szeged búcsú
Tegnap este egy korszak végérvényesen lezárult a Pick Szeged kézilabda csapatának életében. A Veszprém elleni bajnoki döntő második mérkőzésén a címvédő 26-24-re legyőzte a szegedieket, ezzel története 21. bajnoki címét szerezte m...
A Manchester Citybe igazolna a Barcelona középpályása
Egyáltalán nem biztos Thiago Alcantara jövője az FC Barcelonánál - ezt maga a játékos jelentette ki a spanyol RAC1 rádióműsorában. A kivásárlási ára 90 millió euró, a Manchester City készen állna leigazolni.
Orbán a BL-döntőn találkozhat Merkellel
Szombaton a futballtörténelem első német-német BL-döntőjét rendezik. A Bayern München és a Borussia Dortmund a Wembleyben találkozik, hogy eldőljön, melyik csapat nyeri a 2012/13-as Bajnokok Ligája-szezont.
Bajban a magyar mászók a Kancsendzöngán
Kollár Lajos, a Magyarok a világ nyolcezresein expedícióvezetőjének mai jelentése szerint a sikeres csúcsmászás után a legyengült Erőss Zsolt és Kiss Péter bajba kerültek ereszkedés közben a Kancsendzöngán, és valószínűleg mentést...
A jégkorong-válogatott támadója elhagyja Svédországot
Közös megegyezéssel szerződést bontott a magyar jégkorong-válogatott támadója, Hári János és a svéd Modo csapata. A játékos több jégidőt szeretett volna, valamint úgy gondolta, hogy a környezetváltozás is jó hatással lesz a játéká...
Babos Tímea egy lépéssel közelebb került a Roland Garros főtáblájához
Babos Tímea esélyeshez méltóan bejutott a selejtező második fordulójába a Roland Garroson, miután két játszmában legyőzte a hazai színekben induló Myrtille Georges-t. A 20 esztendős magyar játékos következő ellenfele a kvalifikáci...
A harmadik Szolnok-Alba döntő következik
Ma este kezdetét veszi a kosárlabda NB I bajnoki döntője, ahol a címvédő Szolnok és az alapszakasz, valamint Magyar Kupa győztes Alba Fehérvár csap össze egymással. A két gárda jelenleg kiemelkedik a magyar mezőnyből, így érdekes ...
Bulvár
A magyar műsorvezető legjobb barátnője férjétől várt gyereket - Meglepő részlete...
Bálint Antónia nem kímélt senkit, kiteregette a szennyest.
Erről számoltak be, akik visszatértek a halálból - Megvan a magyarázat a jelensé...
Az agy oxigénhiányos állapotához köthetőek a tapasztalások.
Ő Rékasi Károly titkos szerelme
A színész a 16 évvel fiatalabb kolléganőjébe szeretett bele, miatta hagyta el 29 év házasság után feleségét. Détár Enikő a végsőkig harcolt a kapcsolatukért, de nem tudta megtartani párját.
Rajtakapták az énekesnőt: egyre kínosabb az ügy
Ez csalás volt, ő pedig csaló, mondták ki a rajongók.
Milliókat fenyeget Sztálin betegsége
A világon az egyik leggyakoribb halálok a szív- és érrendszeri megbetegedés, amely hazánkban is két és fél millió embert érint. Az ebből következő stroke már az ókori görögöknél is előfordult, de szélütést kapott Sztálin, Voltaire...
Semmi remény: feladták a keresést - Erőss Zsolték valószínűleg nincsenek életben
A két magyar hegymászónak nyoma veszett.
Mik a cukorbetegség tünetei?
A 2-es típusú cukorbetegek száma folyamatosan nő a felnőttek és a gyerekek körében is. Akinek van érintett családtagja, vagy észreveszi magán a felsorolt tüneteket, jól teszi, ha kivizsgáltatja magát. Melyek a cukorbetegség tünete...
Kósa: minden trafikút Hódmezővásárhelyre vezet
A trafikügy újabb fejezeteként egy 81 négyzetméteres bajai lakásba 25 céget jegyeznek be hamarosan. Ezek együttesen 90 trafik működtetését végzik a jövőben. A lakás tulajdonosa kapcsolatban áll a hódmezővásárhelyi Tabán Trafik Zrt...
Mire gyűjt a magyar? Íme a top megtakarítási célok
A gyermekek jövőjének biztosítása a legfontosabb megtakarítási célok közé tartozik; ezen belül messze kiemelkedik az iskoláztatási költségek fedezése - derül ki a MetLife kutatásából. Ennek ellenére, bár a megkérdezettek több mint...
32%-os hozam egy évre. Hogyan tovább?
A befektetési alapok közül egyre népszerűbbek az abszolút hozamú alapok. Népszerűségüket a magas hozamuk mellett annak a tulajdonságuknak is köszönhetik, hogy teljesítményüket a részvény, a kötvény és az egyéb részpiacok árfolyamv...
Öt jó tipp műfogsort viselőknek
Amíg a tudósok ki nem találják, hogyan lehet új fogakat növeszteni - vannak próbálkozások-, addig kénytelenek vagyunk műfogakkal, protézissel megoldani a foghiányt. Néhány jó tanáccsal segítünk ezek gondozásában, hogy minél jobban...
Napi horoszkóp május 22, szerda - sorsfordító események várhatóak az életében!
Napi horoszkópunk segítségével válaszokat kaphat, ha bizonytalan a szerelemben, párkapcsolatában, vagy a munkájával kapcsolatban.
blogmorzsák
Magyarország Orwellesít
Az 1984 világában is elhitte, vagy legalábbis elfogadta mindenki a jelmondatokat igazságnak.
Keresztbe tehet az Xbox One
az Apple TV-nek
Nem ugyanezt tervezi a pletykák szerint piacra dobni az Apple, ötszörös áron?
A XI. kerület telepata jegyzője
Ráadásul van olyan cinikus, hogy noreply@-os
e-mail címről küld válaszleveleket.
Ajándék lónak ne nézd a fogát
Az új ingyenes alkalmazás, a Photoshop Express letölthető a Windows Store-ból.
Ki kinek adhat és kitől kaphat vért?
Véradások kapcsán egy gyakran elhangzó fogalom az „univerzális donor” kifejezés.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
A tanárok nem hisznek a kormánynak
A Fidesz a köznevelés területén szembemegy
a szakmai és a választói igényekkel.
"Légy vele boldog te köcsög!"
A legérzékenyebb alkalmazott a Sparban.
A Z világháború előzetese
Ha eddig nem lett volna világos, hogy a film javarészt vértelen lesz, a PG13-as besorolás
több mint árulkodó.
Szőrös, izzadt faszik rockolnak
A Turbo zenekar lompos, loncsos és loboncos tagjait egy forró stúdióba zárták. Mi sült ki ebből?
SP édeshármasa
Az egyik bula az ágyban hentereg, a másik a sarokban üvölt, a harmadik meg csak néz bután. Ilyen egy fotózás a Címlaplányban.
Buci is coming
Az István, a király jubileumi előadása kapcsán láthatóan beindult a PR gépezet.
„Nagyon szeretek Robival dolgozni”
Interjú Bánfalvi Eszterrel, a Nemzeti Színház távozó színészével.

- Levéltári adatokat is használtak az ügynökök nyugdíjpótlékának megvonásához
- Az állam felelősségének megállapítását kérik a volt Malév-pilóták
- Zárva a Siófoki-zsilip-befejeződött a Balaton vízeresztése
- Szakszervezet: a hivatásos tűzoltók ne minősüljenek katonának!
- A földtörvény újragondolását kéri az Élőlánc Magyarországért
- Elhagyták a Lumút a múzeumfoglalók, majd jelképesen lezárták az Emmi bejáratát
- A honvédelem napján a Budai Várnegyed is nemzeti emlékhely lett
- Lehetséges jó kompromisszum a Római-parti gát ügyében
- Börtönbüntetést kért az ügyész, felmentést az egyik védő
- Új hajóvonalak a Balatonon
- Első alkalommal adták át a "Csakazértis" díjakat
- Az űrből is imádják a Balatont
- Felújítják a siófoki kikötőt
- Átalakul a hulladékos közszolgáltató
- Ne gettólakózza le az MSZP a bajba jutott devizahiteleseket!
- A polgármester kitüntetése a város polgárait is illeti
- Megvédjük a rezsicsökkentési programot
- Sikeres az ügyintézést egyszerűsítő program
- Országszerte hódít a Rukkola
- Három rendezvény miatt is forgalomkorlátozás lesz Budapesten a hétvégén
- Több ponton is változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje októbertől
- Menetrendváltozások léptek életbe a budapesti tömegközlekedésben
- Fiatalok EUrópában
- A paksi atomerőmű megfelelt az uniós stressz teszten
- Forgalomkorlátozások és menetrendváltozás az ünnep idején
- Az óraátállítás négy vonat közlekedését érinti
- Havazás - Késnek a vonatok a nyugati megyékben
- Halottak napja - Forgalmi változások a közösségi közlekedésben
- Mától hosszabb ideig tartanak nyitva a temetők
- Változik a vonatok közlekedési rendje a munkanap-áthelyezés miatt
- Vezessünk biztonságosan télen is!

