Ezt olvasta már?

0

Mikrocsipet ültetnek be egy amerikai cég dolgozóiba

Mikrocsipeket ültet be dolgozóiba egy amerikai technológiai cég, amely egyebek között lehetővé teszi számukra, hogy egyetlen érintéssel fizethessenek a vállalat büféjében.

A wisconsini Three Square Market cég 50 munkatársának hüvelyk- és mutatóujja közé ülteti be a rizsszem nagyságú mikrocsipet, amely rádiofrekvenciás személyazonosítóként (RFID) működik.

"Az RFID technológiát mindenféle vezérlésre fel fogjuk használni, kezdve attól, hogy fizetni lehet vele cégünk büféjében, ajtónyitásra, a másológépek használatára alkalmazható, be lehet vele jelentkezni a cég számítógéprendszerébe, telefonjaiba, orvosi/egészégi állapotról szóló információkat lehet tárolni benne, és más RFID termináloknál is használható fizetésre" - írta közleményében Todd Westby, a vállalat vezérigazgatója, hangsúlyozva, hogy az alkalmazottak magánszféráját nem fogja sérteni a mikrocsip használata, és minden adatot titkosítás véd.

"Ez a következő technológia, amely elkerülhetetlenül meg fog valósulni, és mi részesei akarunk lenni. Ez a technológia a mindennapok szabványává fog válni, lehetővé téve útlevélként, a közösségi közlekedésben és mindenféle vásárlásban való felhasználását" - tette hozzá a The Verge technológiai portál szerint.

A technológia a mobiltelefonos fizetési rendszer analógiájára épül.

Az amerikai cég nem teszi kötelezővé alkalmazottjainak a használatát, de akiknek beültetik, annak kifizetik a 300 dollárba kerülő mikrocsipek árát.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Rengetegen keresnek most ilyen autókat használtan: megvan, mi a magyarok új kedvence - nagyon jól járhat, aki ilyet adna el

A külföldi járművek iránti megnövekedett kereslet nagyrészt a forint euróhoz viszonyított árfolyamának köszönhető.

Sokkoló kijelentést tett Irán elnöke

Egy minden eddiginél sokkolóbb kijelentést tett Irán elnöke.

Rapid esküvőszervezés: Tökéletes pillanatok rövid idő alatt

Az esküvők világa tele van álommal és romantikával, de nem mindenki rendelkezik a bőséges idővel, hogy a részletekbe menően megtervezze...

Amerikai–magyar kapcsolatok: mit jelent J. D. Vance alelnök budapesti látogatása?

Budapestre látogat J. D. Vance amerikai alelnök, aki indulás előtt Amerikában a reptéren azt mondta: „alig várom, hogy találkozzak jó...

Komoly bírságot kaphatsz, ha rosszul szereled fel a házadra ezt az eszközt

Egyre többen szerelnek fel biztonsági kamerát a házukra, hogy megvédjék az otthonukat és az értékeiket, de egy rosszul beállított...

Meglopták Végvári Jankát, szomorú a magyar szépségkirálynő

Váratlanul eltűnt a világdöntő küszöbén Végvári Janka Instagram-profilja, és ezzel nemcsak a rajongóitól, hanem a felkészüléshez...

Az európai bioipar üzeni: jó lenne, de még radikálisabb lépésekre várnak Brüsszeltől

Ugyan nem igazán látszanak javulni az unióra vonatkozó mutatók, az iparági szereplők állítják, hogy egy kedvezőbb környezetben a...

Megkongatták a vészharangot: ismét a szakadék szélére sodródott az európai gazdaság az energiaválság miatt

A februári gyorsulás után márciusban kilenchavi mélypontra lassult az euróövezet gazdasági aktivitása - derül ki a londoni S&P Global...

Megindult a roham az üzemanyagért: kiszáradt minden ötödik benzinkút az európai nagyhatalomban

A húsvéti hosszú hétvége nem javított az üzemanyagpiaci helyzeten Franciaországban: a benzinkutak már eleve nyomás alatt álltak az...

„Bármiben, amiben segítségre lehetek, rendelkezésre állok” – a Bloomberg nyilvánosságra hozta Orbán és Putyin tavaly októberi telefonbeszélgetésének leiratát

A budapesti békecsúcs kapcsán egyeztetett ekkor az orosz és a magyar vezető. Orbán egy mesét is elmondott Putyinnak az oroszlánról és a...

Leszállt J. D. Vance gépe Budapesten

Szijjártó Péter fogadta az amerikai alelnököt.

0

Sport

Súlyos büntetés fenyegeti Dárdaiékat az óriási botrány után

A Német Labdarúgó-szövetség vizsgálatot indított az ügyben, a Hertha megütheti a bokáját.

Továbbra is kritikus az állapota, mesterséges kómában tartják a legendás futballedzőt

Folyamatos tájékoztatást ígérnek az állapotával kapcsolatosan.

A végén jött a dráma Görögországban, győzelemmel kezdett a magyar vízilabda-válogatott

A mieink kedden a hollandokkal, szerdán az olimpiai és Európa-bajnok szerbekkel találkoznak.

Lamine Yamal ismét olyat varázsolt, hogy alig hisszük el

Az Atlético Madrid elleni meccsen villant a Barcelona sztárja.

"Micsoda védés!" Angliában is ámulnak Tóth Balázs elképesztő bravúrján - videó

Egyetlen védés is elég volt, hogy Tóth Balázs ismét felhívja magára a figyelmet, miután kulcsfontosságú pillanatban hárított a West Brom ellen.

Az utolsó perc döntött a magyar válogatott fordulatokkal teli világkupa-rangadóján

Varga Zsolt együttese a házigazda ellen, négy újonccal is a keretben kezdte meg a világverseny csoportkörét.

Sallai Roland érdekes csereüzlet részeként kerülhet a Liverpoolhoz - sajtóhír

A Galatasaray csereügylet keretében próbálhatja megszerezni a Liverpool két sztárját, Mohamed Salah-t és Virgil van Dijkot.

Ez várhat a magyar futballra a választások után - Csányi előre megmondta

A klubok büdzséjének meghatározó részét teszi ki az MLSZ által kiosztott úgynevezett központi költségvetési bevételek, melyekre a klubok jó ideje biztosan számíthatnak - egyelőre azonban nincsenek aláírt szerz

Egymásnak estek a Fradi szurkolói csoportjai, súlyos vádak kerültek elő

A Green Monsters nem mehetett be a debreceni meccsre, Hamberger Ádámot személy szerint támadják.

Bulvár

Hadházy Ákos szerint a Debreceni Egyetem bőrgyógyászatán 70 ezer forint ellenében fél év helyett csak öt nap a várólista

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közösségi oldalán posztolt arról, hogy a Debreceni Egyetem bőrgyógyászatán 70 ezer forintért fél év helyett öt nap a várólista egy anyajegy eltávolításhoz.

Magyar Péter: Rogán már napok óta tudta, hogy megtámadják a vezetéket, ez Arany Málna-díj

Magyar Péter szerint Orbán Viktor hétfői szereplése politikai színjáték volt, amely egy előre ismert provokációra épült, és a hatalom megtartását szolgálja.

Medián: A fideszesek közel fele a Tiszától, a teljes népesség viszont a Fidesztől számít választási csalásra

A megkérdezettek nagyobb része külföldi beavatkozást Moszkva irányából valószínűsít, nem Kijevből vagy az Európai Unióból.

Csendes reflux: alattomos betegség meglepő tünetekkel

A savas reflux tünetei jól ismertek: savas ízű felböfögés, a mellkas középső részén, a szegycsont mögött érzett égő, szúró jellegű fájdalom vagy nyomásérzés, mely általában evés után vagy lefekvéskor j

Eddig a háborútól tartottak az arab államok, most már azt követelik, hogy vigyék végig

Ha a háború félbe marad, az amerikaiak hazamennek, ők meg ott maradnak egyedül Iránnal.

Rogán Antal a Bayer showban: A választás után meg fognak minket támadni

Rogán Antal és Bayer Zsolt a HírTV műsorában beszélték meg, hogy szerintük a választások után a Fidesz győzelme esetén polgárháborúra számítanak a felhergelt tiszásoktól.

Kevesen ismerik a szabályt, pedig börtön jár érte: tilos húsvét után ezt tenni

A szakemberek szerint még mindig sokan vásárolnak nyulat húsvétra. Ha mégis úgy döntöttünk, hogy mi is hazaviszünk egyet, nem árt tudni, miként lehet felelősen gondoskodni róla. Elengedni tilos, állatkínzásnak mi

Valami nagyon nincs rendben? – Az EU betiltja, amit mindenki használ, bár részben joggal nyírják ki ezeket a csalós és kreált képeket

Az Európai Unió új irányelve értelmében a jövőben nem használhatók teljes egészében mesterséges intelligencia által generált képek és videók az uniós intézmények hivatalos kommunikációjában – erről besz

Megszólaltak a szocialista nagyöregek: nem szabad kockáztatni a Tisza Párt sikerét

Sajátjaik lőnék lábon a még versenyben maradt baloldali egyéni jelölteket. A nyílt levél aláírói között ott van Lamperth Mónika, Bárándy Péter, Göncz Kinga, illetve Lendvai Ildikó is.

Szinte teljesen megszűnt az állami fogászati ellátás

Az állami fogászati alapellátás a statisztika szintjén stabilnak tűnik. Ez azonban egyáltalán nem jelent működési biztonságot. Az egész terület meglehetősen sok sebből vérzik. Például az asszisztens foglalkoztat

0