Ezt olvasta már?

0

Milyen legyen a lakás hőmérséklete télen?

Azok, akik abba a csoportba tartoznak, akik majd megfagynak, mikor beköszönt a tél, nagyon szeretik túlfűteni a lakásukat. Természetesen mindennek van határa, a fűtésszámla például lehet egy ilyen határ a téli hónapokban.

 

 

Lehet azonban praktikákat is bevetni, amivel a lakásunk melege nem szökik meg a kinti hidegbe. Megmutatjuk, hogy milyen lenne az optimális hőmérséklet a lakásunkba télen.

 

Hazaérve a kint tomboló mínuszok elől

 

A munkában jó esetben nagyon kellemes hőmérséklet uralkodik, amit a munkahelyünkről kilépve visszasírunk egyből, ahogy belekap a jeges tél a csontjainkba. Persze, lehet felvenni jó vastag ruhákat, de még így is lesznek olyan testrészeink, melyek kilátszanak és nagyon fáznak. Hazaérve a lakásba egy pillanatra jó meleget érzünk, de csakhamar rájövünk, hogy ez nem elég. Viszont ahelyett, hogy a fűtést csavarjuk fel eszméletlen magasságokba, bújjunk be egy jó meleg takaróba, esetleg tegyünk egy melegvizes palackot is a lábunk alá.

 

Az ideális téli hőmérséklet a lakásban

 

Nagyon sok embernek elrettentő számokat mutatunk, mikor közöljük, mennyi az ideális hőmérséklet télen a lakásban: 22-23 fok! De ez az érték változhat, vegyük például azt, ha főzünk, takarítunk, tornázunk, tehát valami aktív tevékenységet folytatunk, akkor ennél egy-két fokkal alacsonyabb is lehet. De túlságosan letekerni sincs értelme a szabályozót, mert akkor sem spórolunk a fűtéssel. Miért?

 

Mert a zárt lakást, mint nagy teret alacsony hőmérsékletről felfűteni sokkal több energiával jár, mintha állandóan egy szinten tartanánk azt. Ha csak rövid időre vagyunk távol az otthonunktól, akkor a hőmérő higanyszála ne csökkenjen 18 fok alá. Ha ugyanis ennél alacsonyabb a hőmérséklet, akkor a légúti betegségek már kopogtathatnak is az ajtónkon.

 

Előfordul olyan eset, mikor huzamosabb ideig vagyunk távol otthonról és temperáljuk a lakásunk hőmérsékletét. Ez azt jelenti, hogy nem hagyjuk teljesen kifagyni, de nem is szeretnénk túl sok fűtést sem, míg nem vagyunk otthon. Temperáláshoz az ideális hőmérséklet 16 fok!

 

Ahogy az alsó határt, úgy a felső hőmérsékletet sem érdemes átlépni. Legalábbis tartósan nem, ugyanis a túl meleg is ártalmas lehet, gondoljunk arra, mikor a jó meleg lakásból kilépünk a rettenetesen hideg szabadba. A kimelegedett testünk akár egy pillanat alatt is megfázhat, kiváltképp, ha előtte még izzadtunk is egy jót. Tehát a túlzott meleg a lakásban nem tesz jót elsősorban a pénztárcánknak, másodsorban a hőháztartásunknak. Érdemesebb felvenni egy réteggel többet, ha úgy érezzük, nem elég a 22-23 fok.

 

Kivétel a jó meleghez

 

Ha baba, kisebb gyermek van a háznál, természetesen lehet kivételt tenni a fűtés terén. A gyermekek télen 19-21 fokos szobában aludjanak, ez alá nem érdemes menni, mert megbetegedhetnek. Ugyancsak figyeljünk a nappali hőmérsékletre, mert egy aktívabb gyermeknek elég lesz a 22-23 fok, de egy passzív, inkább még csak szemlélődő kisbaba esetében kicsit feljebb lehet vinni a hőmérsékletet: 23-24 fokra.







0
0
0

hírek innen, onnan

Leszámolás indult a közpénzekért: Vitézy Dávid felszólította Szentkirályi Alexandrát, hogy számoljon be az általa vezetett kekva pénzügyi helyzetéről

Vitézy Dávid ultimátumot küldött a vagyonkezelő alapítvány kuratóriumi elnökének a minisztériumból. A döntés elindít egy...

5 váratlan színész, akik feltűntek Arnold Schwarzenegger legendás filmjében

A Total Recall öt olyan színészt vonultat fel, akik a Star Trek-univerzumban is fontos szerepet kaptak.

Ha kisebb a nyugdíja, mint 262.100 Ft, akkor bajban van.

Sok magyar nyugdíjas számára meglepő lehet a legfrissebb hivatalos adat: az öregségi nyugdíj átlagos havi összege már meghaladja a 262...

A 6-os lottót feladtad már? Kár volt… A kukába is dobhatod a szelvényt…

Néhány száz forint, hat bejelölt szám, majd kezdődhet az álmodozás: családi ház, világ körüli utazás, gondtalan nyugdíjasévek és...

A kormány a minősített iratokat is feloldja — a hatóságok ezt az utasítást kapták az ügynökakták kötelező átadására

D. Kovács Ildikó beszámolója szerint a csütörtöki Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent az az átfogó...

Megtorpant a lakásárak emelkedése: fordulat látszik a magyar ingatlanpiacon?

Úgy tűnik, új szakaszba lépett a magyar lakáspiac.

Megvan a második afrikai továbbjutó, Egyiptom tizenegyesekkel intézte el Ausztráliát

Az ausztrálok kapust cseréltek a büntetőpárbaj előtt, hiába, az egyiptomiak négyből négyet bevertek.

Magyar Péter hiába reménykedett, nincsenek már meg a régi megyetáblák

A Magyar Közút az RTL-nek mondta el, mi lett a 2023-ban a vármegyésítés miatt leszerelt táblákkal.

Ha így viszed haza a bevásárlást kánikulában, hamarabb megromolhat az étel, mint gondolnád

A nyári bevásárlásnál nemcsak az számít, mit teszünk a kosárba, hanem az is, mennyi idő alatt jut haza. Kánikulában a hús, a...

Ha ilyen lett a naptejed, ne kend magadra automatikusan: a hőség tönkreteheti

A naptej tipikusan az a nyári holmi, amely vándorol a strandtáska, az autó, az erkély és a fürdőszobapolc között. Csakhogy a hőség és...

Legyőzte Ausztráliát, nyolcaddöntőbe jutott az egyiptomi futballválogatott

Az egyiptomi labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlen után büntetőpárbajban 4-2-re legyőzte pénteken Ausztráliát Arlingtonban, ezzel...

Figyelem, november 30-a a határidő! Rengeteg autóst megbírságolnak utána

Több tízezer plug-in hibrid autósnak kell lecserélnie zöld rendszámát fehérre 2026. november 30-ig. Aki nem lép időben, decembertől...

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát

A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben

A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.

0