Műjégpályával és lézershow-val ünnepli Siófok a Városnapon
Egész napos programsorozattal emlékeznek meg a várossá válás 51. évfordulójáról Siófokon. November 29-én, pénteken tartják a hagyományos Városnapot jótékonysági vásárral, díjkiosztókkal, mézeskalácsváros építéssel és a különleges hangulatú Jégkikötő megnyitójával.
Hagyományosan november végén rendezik meg minden évben Siófok napját, vagyis a Városnapot, amely egyben a karácsonyi készülődés kezdete is. Délelőtt a Jó tanuló, jó sportoló ünnepségen díjazzák a kiváló teljesítményt nyújtó diákokat a Kálmán Imre Kulturális Központ színháztermében, majd elindul a jótékonysági vásár a Víztorony tövében. Helyi egyesületek, civil szervezetek települnek ki a Fő térre, ahol kézzel készített karácsonyi ajándékokat kínálnak a vásárlóknak, a befolyt összeg fele a résztvevő szervezeteket illeti, a másik felét pedig egy kiemelt egyesület kapja.
Délelőtt nyílik meg a siófoki kikötőben felállított korcsolyapálya, vagyis a Jégkikötő, amely egészen 2020. február 2-ig várja a téli sport szerelmeseit. A különleges, fák között kanyargó jégfolyosóból ezúttal kettő is körülöleli majd a korcsolyapályát, így egy igazán kalandos, és több mint 600 négyzetméteres pályán élvezhetjük a jeget. A létesítmény mellett korcsolyabérlésre és élezésre is lehetőség nyílik, és természetesen egy jó teát, forralt bort, vagy forró csokit bármikor elfogyaszthatunk a pálya melletti büféknél.
A Jégkikötő tavaly, a várossá válás 50. évfordulóján nyitott meg először, de akkora volt a siker, hogy a település vezetői idén is a működtetés mellett döntöttek.
– Nagyon pozitív volt a visszajelzés, sokan örültek ennek a kezdeményezésnek, a képviselő-testület pedig úgy döntött, hogy idén még nagyobb lesz a jégfelület. A 14 x 26 méteres alappálya mellett egy 2,5 x 40-es és egy 3 x 50-es jégfolyosó is várja majd a vendégeket – mondta Pintér Tamás, a Balaton-parti Kft. ügyvezető igazgatója.
– A siófoki iskolák, óvodák ingyen vehetik igénybe a létesítményt tanórák keretében, tavaly például 50 osztály élt ezzel a lehetőséggel, összesen 1470 diák korcsolyázhatott, volt olyan pedagógus, aki szinte minden héten elhozta csoportját a pályára. Az ünnepek alatt is végig üzemelni fog a Jégkikötő, lesz egészségügyi szolgálat és a siófoki állandó lakosok lakcímkártya felmutatásával 50 % kedvezményt is kapnak – emelte ki Pintér Tamás.
A Városnapon karácsonyra készülve nyílik meg a Kálmán Imre Kulturális Központban a hagyományos Mézeskalácsváros kiállítás, ahol a mézeskalácsokból megformázott Siófokot lehet megcsodálni. Ugyancsak a kulturális központban tartják meg este 18 órától a városnapi ünnepséget, ahol átadják a díszpolgári okleveleket, a Siófokért érmeket és a polgármesteri elismerő okleveleket. Újdonság, hogy a ceremóniát a könyvtár mellett felállított LED-falon kivetítve is láthatják a Fő téren sétálgatók.
19 órától ingyenes szabadtéri programokkal várják az érdeklődőket: lézer show és a Blokk együttes műsora zárja a napot.
Az első adventi hétvégén, november 30-án, szombaton kezdődik a siófoki Aranycsengő Adventi Vásár a Fő téren. A város jelképének számító Víztorony körül kézművesek faházai és különleges programok keltik életre az ünnepi hangulatot.
forrás: likebalaton.hu
hírek innen, onnan
Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra
Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...
Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat
Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...
Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?
Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.
A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból
Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.
Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere
Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...
Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra
Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.
Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint
Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt
Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...
Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel
Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...
Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni
A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...
Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...
Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


