Ezt olvasta már?

0

Működési költségekre is pályázhatnak civil szervezetek a KPMG-től

A pénzügyi tanácsadó cég pályázatát elsősorban oktatási, egészségügyi és környezetvédelmi területen működő, Magyarországon bejegyzett, közhasznú non-profit szervezetek vagy civil alapítású társadalmi vállalkozások számára írta ki. A beadási határidő november 17.

A KPMG 2017-ben is meghirdeti pályázati programját, amelynek célja a közhasznú szervezetek fenntartható, hatékony és átlátható működésének támogatása. Előnyt élveznek a hátrányos helyzetű gyermekek egészségét, vagy pénzügyi, gazdasági fejlesztését kiemelten kezelő szervezetek.

A nyertesek 2018-ra a társaságtól pro bono szolgáltatást, számítógépek cseréjét, valamint a működési költségekre adományt kaphatnak.
Utóbbi meglehetősen ritka egyébként a hazai pályáztatóknál, ezért is érdemes kihasználni a lehetőséget.

Pályázat beadási határideje 2017. november 17-én, 15 órakor lesz, az eredményhirdetés 2018. január 26-án várható.

Jelentkezés és minden más a pályázattal kapcsolatban innen tölthető le.

A KPMG CR-programjáról
Meggyőződésünk, hogy felelős vállalatirányítással az általunk elérhető társadalmi és környezeti hatást tudjuk maximalizálni, és intézkedéseink alapelve a vállalati kultúránk részét képező fenntarthatóság.
Irányítási struktúránk biztosítja, hogy a vállalati felelősségvállalás stratégiai szintre kerüljön és áthassa a vállalat teljes működését. A vállalati felelősségvállalási stratégia kialakításáért és megvalósításáért a CR-menedzser felel, aki közvetlenül az első számú vezetőnek jelent, és átfogja annak a belső munkacsoportnak a munkáját, amelyben minden szakterület és szint képviselteti magát.

Forrás: Napilapcsoport







0
0
0

hírek innen, onnan

Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra

Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...

Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?

Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.

A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból

Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.

Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere

Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...

Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra

Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.

Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt

Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...

Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel

Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...

Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...

Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal

Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...

Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból

A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

0
0