Ezt olvasta már?

0

Mutatjuk a nyár legmenőbb édességét: kávé, tölcsérben

Magyar kávékülönlegesség a Tiktok új sztárja

Kávéztál már tölcsérből? Őrült új ötlet hódít Budapesten: egy hazai vállalkozópáros tölcsérből kezdte árulni brutálisan finom dél-amerikai kávéját, ez a ConTeCcino. A forradalmi kulináris ötlet hamar berobbant a közösségi médiában, hiszen nem csak ízélménynek páratlan, látványnak is extrém módon különleges.

 

„Igazi világjárók vagyunk, és az egyik utunk alkalmával láttunk valami hasonlót. Ez adta az ötlet, hogy az országban egyedülálló módon tölcsérből kezdjünk kávé árusításába. A „Con Te” olaszul annyit tesz, „veled”, mi mindenkivel szeretnénk megosztani ezt a nem mindennapi élményt” – árulta el Kovács Péter a Conte Cafe tulajdonos-ötletgazdája, akinek már van vendéglátós tapasztalata, hiszen a Best Bagel Basilica évek óta nagy sikerrel üzemel.

A Dél-Amerikából származó kávébabokat Budapesten pörkölik, így garantáltan isteni kávé társul a páratlan élményhez. Az üzlet ráadásul Budapest szívében, a Szent István Bazilika mellett található (Sas utca 11.), nem csoda, hogy a ConTeCcino állandó főszereplője a legmenőbb TikTok-videóknak és Insta-képeknek.

Kortyolj bele a tölcsérbe!

A termékfejlesztés egy profi cukrász segítségével zajlott, így sikerült kifejleszteniük azt a tölcsért, ami 10-20 percig is képes tartani a hőt. Természetesen egy mezei ostya nem bírná ennyire jól a gyűrődést, ezt sok-sok péppé ázott tölcsér és kiömlött kávé árán tanulták meg Péterék. A speciális recept alapján készülő, belga étcsokoládés, fehércsokoládés, ruby csokoládés vagy tejcsokoládés kézműves Waffel-tölcsér nem csak a hőre reagál jobban: a kávéba olvadva különleges ízélményt is nyújt. Ráadásul, ha az étcsokis verziót növényi tejjel kéred, 100%-ban vegán finomságot kapsz! A gyermekekről sem feledkeztek meg: ők a kávémentes Baby ConteCcino-t kortyolhatják.

„Februárban nyitottunk, mostanra elmondhatom, hogy a vendégek imádják ezt az ötletet… Már több országból is érdeklőtek nálunk franchise-lehetőségért. Aki csak nálunk jár, le is fotózza és posztolja a kávéját. Az elmúlt néhány hónap során folyamatosan fejlesztettük a termékeinket a visszajelzések alapján, mostanra már tökéletes. A nyári hónapokra pedig meglepetéssel készültünk” – árulta el Nagy Levente, a Conte Cafe tulajdonosa.

Jön a nyár két új slágere

A nyári szezonra a srácok két új termékkel is előrukkoltak, a FruttiCcino egy hűsítő, gyümölcsös desszert, amit sós karamellás, vagy csokoládés szósszal is kérhetünk, és tökéletes társ a város felfedezéséhez még a rekkenő nyári hőségben is. A hideg Frappé ConTeCcino pedig igazi jeges felüdülés lesz majd a forró nyárban.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Több szabadnapot hoz a február. Ekkor nem kell bemenni a munkahelyre

Februárban sokak számára hosszabb pihenő várható – nemcsak a hétvége miatt! Idén a Sretenje – vagyis a Szerb Államiság Napja –...

Megjelent a rezsistop rendelet: az eredeti terveknél milliárdokkal többe kerül a lakosság kimentése

A 2026-os esztendő a szokásosnál jóval hidegebb időjárással indult, ami a magyar háztartások fűtési igényét jelentősen megemelte. A...

Elismerték az ukránok: kritikus a helyzet Kijevben

Kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét Denisz Smihal első miniszterelnök-helyettes, energetikai miniszter kedden a...

Nincsenek szavak: megölte az anyját, a kutyájával együtt

Megdöbbentő részletek derültek ki.

Szijjártó Péter Thaiföldön diákok előtt ecsetelgette, hogy az európai mainstream egy nagyon agresszíven liberális irányzat

A külgazdasági és külügyminiszter a Thaiföldi Kereskedelmi Kamara Egyetemén Magyarországot „szárazföldi szigetnek” írta le Európa...

Drámai pillanatok A Nagy Ő-ben: Gina elsírta magát Stohl András előtt – „Nagyon sokat küzdöttem érte”

Egy ártatlannak tűnő kérdés mindent megváltoztatott. A Nagy Ő-ben váratlanul könnyekbe fulladt Stohl András és Gina romantikus...

Iráni drónt lőtt le az amerikai haditengerészet

A történtek ellenére az USA továbbra is tárgyalna a perzsa országgal.

Ez lesz Magyar Péter sorsa, ha a Tisza veszít a választásokon, nem akármi hangzott el az elemző szájából egy adásban

Egyre több a kérdés a 2026-os választások előtt, és néhányra már lehet válaszunk is.

Kékestető most nincs, a pécsi Bárány út dönthet a magyar bringás körversenyen

Bemutatták a Tour de Hongrie útvonalát, ami Alföld-nehéz.

Lenyűgöző NASA-kísérlet: robot irányította a Mars-járó drónt

Az amerikai űrügynökség most először adta át a Perseverance nevű robot irányítását a mesterséges intelligenciának, ami összesen 456...

Vigyázz. Ezt a kerti munkát nem szabad khagyni februárban. Rengeteg időt nyersz vele.

A kert igazi kincs, amely azonban rendszeres odafigyelést és törődést igényel. Most bemutatjuk, melyek ezek a feladatok, amelyek...

0

Sport

Balhé az NB II-ben: El kell törni a bokáját, hogy kiállítsák a másik játékost?

Csúnya rúgást kapott a Videoton futballistája, az edzője nem értette, miért nem járt piros lap.

Érdekes indok miatt nem fogott kezet Bondár Annával ukrán riválisa a kolozsvári tenisztornán

Az események kapcsolatban állnak az orosz–ukrán háborúval.

Faragó Tamás keményen beleállt a magyar vízilabdát megrengető Zalánki-ügybe

A sportág legendája, a Nemzet Sportolója élesen kritizált, a világ egyik legjobbja magára maradhat.

Egyre nagyobb a feszültség: megtiltották Cristiano Ronaldóéknak, hogy nyilatkozzanak a sajtónak

Emiatt súlyos büntetést kell befizetnie a vezetőedzőnek, és a játékosoknak.

Egy őrült NB I-es meccs botránya, amely nehezen csitult el

A Győr és a Debrecen összecsapása szó szerint összecsapássá fajult, de hibázott-e, s ha igen, miben a meccs bírója?

Bejött a sztrájk, villámgyorsan talált új klubot magának a szaúdiak sértett kedvence

Az al-Hilal kapott az alkalmon, hiába próbálta C. Ronaldo más irányba terelni az eseményeket.

Vajon mi állhat Guardiola hirtelen távozási ötletének hátterében?

A Manchester City edzőváltáson eshet át az idényt követően.

Rettenetes helyzetben a Videoton, már az NB III fenyeget Fehérváron

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

Ötméteresek után női pólóválogatottunk legyőzte a világbajnokot, Eb-döntőbe jutott

Golopencza Szonja kétszer is védett az idegőrlő végjátékban.

Mi történt Szoboszlai legfőbb kritikusával? A Liverpool legendája látványos fordulatot vett

A korábbi védő azért odáig nem ment el, hogy a magyar focistát dicsérje, viszont a PL-címvédő német sztárját már Kevin De Bruyne-hez hasonlítja.

Pető: "Az a játékos lőtte a győztes gólt, akit ki kellett volna állítani"; Feczkó a kispesti kapufát dicsérte - NB II-es értékelések

Edzői értékelések a Budapest Honvéd-Videoton FC Fehérvár NB II-es mérkőzést követően.

Tóth Alexet a Premier League egyik legjobb igazolásának tartják

Előkelő helyre került a fiatal magyar futballista.

Bulvár

Epstein-akták: Újabb magyar nevek és a CEU elköltöztetése is szerepel a közzétett dokumentumokban

Megszólalt a dokumentumokban szereplő Király utcai ingatlan tulajdonosa is.

Magától leválik a tojás héja, ha ezt adod a forrásban lévő vízhez

Egy egyszerű hozzávaló a főzővízben, és a tojás héja szinte magától leválik – így lesz a pucolás gyors és stresszmentes.

Tönkreteszi a vesét, pedig egészségesnek hiszed: tilos túlzásba vinni ezeket az étrend-kiegészítőket

A legjobb az előírt mennyiséget fogyasztani, így elkerülhetők az egészségügyi kockázatok.

Belső viszály miatt távozhatott a magyar műsorvezető: a kollégái nem bántak szépen vele

Egyre többen vélik biztosra, hogy Lovász László belső viszályok miatt távozott a reggeli műsorból.

Melania akkorát virított, hogy Trump is csak nézett

Az Amazon Melania Trump életéről szóló dokumentumfilmje 7 millió dolláros amerikai nyitóbevételt ért el, ami több mint egy évtizede a legerősebb dokumentumfilmes rajt, miközben a produkció rendkívül magas költsé

Megbénított egy egész megyét az ónos eső, senki ne induljon útnak

Komoly fennakadásokat okozott a téli időjárás kedd reggel Baranya vármegyében. Ez az az idő, amikor mindenkinek érdemes megfontolni, hogyinkább el se induljon, maradjon otthon. Az ónos eső és a havazás országszerte

Epstein botrány: lekurvázták Palvin Barbit és Mihalik Enikőt a magyarok

Napok óta Jeffrey Epstein botrányától hangos a nagyvilág és a hazi sajtó. Mint ismert, a felső tízezer szégyentelen milliárdos kerítője, drogdílere, a pedofil Jeffrey Epstein kiskorúakat is futtatott. Az egy milli

Bombát robbantott Pintér Bence: 1,7 milliárd forint eltűnésére hivatkozva a győri közgyűlés feloszlatását kezdeményezi

Kedden közzétett videójában a győri polgármester az önkormányzati tulajdonban lévő Győr-Szol Zrt.-ről azt állította, hogy a közszolgáltató cég számlájáról eltűnt 1,7 milliárd forint, emiatt feljelentés tes

Befektetési botrány a Hit Gyülekezetében: felfüggesztettek egy egri lelkészt

A károsultak száma több tucat, a kárösszeg pedig akár az egymilliárd forintot is megközelítheti.

Nem a Fidesz a Tisza legnagyobb riválisa, ez a párt az igazi ellenfele, hatalmas veszélyt jelent Magyar Péter számára

Egy politikai elemző szerint a Tisza Párt igazi ellenfele nem a Fidesz, van egy párt, ami nagyobb veszélyt jelent Magyar Péter számára.

Jöhet a szigorítás a kávénál, csak így lehet kapni a jövőben

Jelentősen szigorodhat a kávék és a pótkávék szabályozása Magyarországon.

Gyászol Jeszenszky Zsolt, szívszorító beszédet mondott a műsorvezető

Megható üzenetet tett közzé a műsorvezető.

0