Ezt olvasta már?

0

Nagy István: 150 millió forint támogatáshoz jut a magyar komlótermesztés

Idén 150 millió forinttal segíti az agrártárca komlóültetvények telepítését, a pályázók hétfőtől adhatják be támogatási kérelmüket - jelentette be Nagy István miniszter a Somogy megyei Kastélyosdombón, a Heineken Hungária Zrt. (HH) és az Ökumenikus Segélyszervezet (ÖS) komlószüreti ünnepségén.

A minisztérium első ízben tavaly meghirdetett programja vissza nem térítendő támogatással segíti a komlóültetvények telepítését - mondta a miniszter.

A növény termesztéséhez szükséges talajelőkészítést, a támrendszer megépítését, és az öntözőrendszer kiépítését szolgáló, idén 150 millió forintra emelt keretösszegre augusztus 31-től szeptember 22-ig pályázhatnak az igénylők - mondta a miniszter, "agrártörténeti jelentőségű pillanatnak" nevezve az első kastélyosdombói komlószüretet. Nagy István reményét fejezte ki, hogy a teljes egészében az állami támogatás segítségével - a kétéves megvalósítási időszak során - húsz-harminc hektárral nő a komlóval beültetett terület az országban. Rámutatott: a magyar mezőgazdaság akkor tud megfelelő választ adni a piaci kihívásokra, versenyképességét akkor tudja megőrizni és növelni, ha az élelmiszeripar mind nagyobb arányban támaszkodik hazai alapanyagokra. Ez szerinte csak a termesztett növényfajták sokszínűségére alapozva valósulhat meg. Felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar agrárium még sokoldalúbbá, ellenállóbbá tételében kiemelt szerepet szán a tárca az olyan, a korábban jól működő ágazatok újjáélesztésének, mint a nagy múltú komlótermesztés. A komlóültetvények telepítésének támogatása a miniszter szerint azért is fontos, mert egyre kifinomultabb a sörfogyasztás kultúrája Magyarországon, állandó az igény a kiváló minőségű, hazai alapanyag iránt. A stabil kereslet pedig, mondta, biztos piaci hátteret nyújthat a gazdálkodók számára, ami így ösztönzést adhat e termelési kultúra elsajátításához. Azt hangoztatta, hogy a mezőgazdasági termelés, az ebből származó termékek előállítása jó szervezőmunkával, és szakértelemmel "lehetőséget és munkát teremt az ország azon térségeiben, falvaiban, ahol az elmúlt évtizedek leginkább a szegénységről szóltak" - fogalmazott. Kiemelte: a magyar mezőgazdaság családok ezreinek biztosítja, hogy értékteremtő munkát végezhessenek, ezt pedig nem befolyásolta a járványhelyzet sem. Nagy István szerint a kormányzat hazai alapanyagok felhasználása mellett tett kiállása és a fogyasztói szokások kedvező változása érdekeltté tette a söripart a magyarországi beszerzések arányának növelésében. Ennek köszönhető, tette hozzá, hogy a hazai sörárpa-felhasználás mellett a Heineken vállalatcsoport fantáziát, jó üzleti lehetőséget látott a magyar komlótermesztés felkarolásában, amely az első, egyhektáros ültetvény teljes körű finanszírozásában öltött testet Kastélyosdombón. Kiemelte: a somogyi kistelepülésen ültetvény létrejöttében, a termesztésben és a betakarításban komoly szerepe van a példaértékű szociális modellt sikerült megvalósító Ökumenikus Segélyszervezetnek. Reményét fejezte ki, hogy a szervezet munkája, a Heineken piaci háttere és az ültetvénytelepítési támogatás minél több gazdálkodó, minél több dolgozni vágyó család számára jelent lehetőséget, és biztos jövedelmet a jövőben. Geert Swaanenburg, a Heineken magyarországi leányvállalatának vezérigazgatója köszöntőjében elmondta: vállalatuk a világ minden táján különös értékként tekint a helyi közösségekre, helyi termékekre. Úgy vélekedett: a sör egyik alapanyagának termesztése kiút lehet a szegénységből is. Hozzátette: a kastélyosdombói komlót a Soproni márkához használják majd fel, céljuk, hogy a jövőben a termék előállítása során kizárólag a hazai piacról szerezzék be ezt az alapanyagot. Kastélyosdombón 2018 végén kezdtek komlótermesztésbe: a segélyszervezet és a HH együttműködésében, kezdetben 30 millió forintból indított beruházás keretében a segélyszervezet szociális és fejlesztő központjának dolgozói 2500 - idén először termőre forduló - palántát ültettek el a központhoz tartozó, egyhektáros területen.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Képtelenség megunni ezt a sci-fit, még mindig az egyik legjobb

A Mentőexpedíció már streamelhető a Prime Videón, közvetlenül a Project Hail Mary premierje után.

Most dől el a szőlő sorsa: a júliusi lisztharmat-nyomás ellen így védheted meg a fürtöket

A júliusi fülledtség és meleg kedvez a lisztharmat terjedésének. Ismerd meg a megelőzés és a kénes–szódabikarbónás védekezés...

Újra tarol a Netflixen a 880 millió dolláros Pókember-film a folytatás előtt

A 2017-es Pókember: Hazatérés ismét a legnézettebb filmek között szerepel a Netflixen és a Disney+-on.

Elfogadták a törvényt. A 13. és a 14. havi nyugdíj így jár

Tizenharmadik és tizennegyedik havi nyugdíj: mutatjuk, ki jogosult a két pluszjuttatásra.

Gázóra leolvasás és fizetés - így fizetsz ha diktálsz, vagy ha havi átalányban vagy

A gázszámla összegét nemcsak az határozza meg, hogy mennyi földgázt használunk el. Legalább ennyire fontos, hogy havi diktálás,...

A rendkívül alattomos futballt bemutató Paraguay Franciaország ellen már nem tudott meglepetést okozni

A favorit az utolsó percekig nem lehetett nyugodt, de megtette azt, amire Németország nem volt képes.

Nyert a DVTK, a Videoton és a Kazincbarcika is - NB II-es felkészülés

A DVTK a Mezőkövesdet verte, a Videotont a BVSC-Zuglót, míg a Kazincbarcika a Cigánd ellen aratott győzelmet.

Trump: Netanjahu tudja, hogy ki a főnök

Az amerikai elnök pár héten belül először találkozhat az izraeli kormányfővel az iráni háború megkezdése óta.

Minden, amit eddig tudni lehet Taylor Swift és Travis Kelce titkos gigaesküvőjéről

A sztárpár péntek este mondta ki az igent a Madison Square Gardenben, ahol Adam Sandler vezette a ceremóniát. Swift ruháját a Dior...

Magyar Péter sarokba szorította a Fideszt, Török Gábor szerint így vethetnek véget az abszolút filmszínháznak

Török Gábor elemzése alapjaiban forgatja fel a parlamenti erőviszonyokat az őszi ülésszak kezdete előtt a...

Magyar Péter: szigorúbb szabályok fognak vonatkozni az alkotmányos intézmények vezetőire

Az alkotmánymódosítás véleményezésének javaslatait figyelembe véve a kormány szigorúbb szabályokat alkotott az alkotmányos...

0

Sport

Hatalmas csapás érte a vb-nyolcad-döntőre készülő francia válogatottat

Az utolsó edzésen megsérült a legutóbbi két világbajnokságon döntős gárda alapembere.

A mexikóiak visszaadták a több mint 300 milliót érő ajándék luxusórákat

A kapitány elmondása szerint a játékosok közös elhatározása volt.

Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja

Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Messi újra csodát tett, ez a nyolc meccs következik a világbajnokságon

Lionel Messi újabb rekordot ért el a Zöld-foki szigetek ellen, ő a vb hőse egyelőre.

Közel volt az újabb zöld-foki csoda, ám Messiék drámai hosszabbításban megmenekültek

Az afrikaiak kétszer is egyenlítettek, harmadszor mrá nem sikerült.

A franciák győzelmével továbbjutott a magyar válogatott a világbajnoki selejtezőkön

A második csoportkörből hárman jutnak ki a 2027-es vb-re.

Itt vannak Lionel Messi éjjel megdöntött vb-rekordjai: minél tovább olvasod, annál őrültebbnek tűnik az egész

A Zöld-foki Köztársaság elleni szenvedős mérkőzésen újabb történelmi estét rakott össze.

Ezek a meccsek jönnek a foci-vb-n a 16 között – A vb teljes ágrajza

Mutatjuk a nyolcaddöntők párosításait és programját.

A Barcelona óriási pénzért lemondott róla, így a Real Madridnál lett a történelem egyik legnagyobbja

Ötször nyerte meg a legnagyobb klubsorozatot, 396 meccsen 308 gólt szerzett a királyi gárdában.

Bulvár

„Kíváncsi voltam, hogy igaz-e a mondás, miszerint nagy láb, nagy szerszám.” – Miért mentél bele a szexbe az első randin?

Néha az ember lánya már az első randin ágyba viszi a partnerét. Az alábbi történetek különböző okokat mutatnak be, miért is dönthetünk így.

„Célkeresztet raktak a hátukra. Elsőként Bodacz Balázs” – Pikó András emlékeztet, hogy a közmédia leendő szakmai vezetője fideszes lejárató anyagot készített a lányáról 13 év...

Bodacz Balázs 2013 márciusában a Hír TV-nek készített anyagában aggatta a „Bajnai Gárda” megnevezést tiltakozó fiatalokra, köztük Pikó akkor kiskorú lányára is.

Putyin és Zelenszkij sokkoló konfliktusa, drámai NATO üzenet, és halálozási adatok

A szomszédban zajló brutális konfliktus egyre nagyobb méreteket ölt. Putyin és Zelenszkij csapatai nem kímélik egymást, és ezért Mark Rutte NATO-főtitkár is a hangját hallatta.

Az egyik Kormányhivatal 24 millió forintért vett egy pickupot, kiderült, hogy mire használhatják

Ételszállításra vették, de úgy tűnik, teljesen más funkciót tölt be.

Bezárták a népszerű magyar strandot: semmiképp ne indulj el ide!

Baktérium terjedése miatt döntöttek így.

Monique Covet volt hazánk top felnőttfilmes színésznője: ma így él osztrák párjával

Monique Covet visszaült az iskolapadba, jelenleg Bécsben tanul, ez lesz a végzettsége.

Fordulat a Zsolti bácsi-ügyben: Tordai Bence és Szabó Tímea is a vádlottak „padján”

Semjén Zsolt jogi eljárást indított politikai ellenfeleivel szemben a rágalmazási ügyben. A pedofilbotrány szálai a...

Nyugdíjáról vallott a legendás rádiós, Bochkor Gábor: elárulta, mennyi az annyi

Bochkor Gábor több ingatlant is vásárolt Spanyolországban, ahol a jövőben a nyugdíjas éveit tervezi tölteni.

Itt a MÁV azonnali bejelentése a Keleti pályaudvaron történt hajnali fennakadásról

A szombat hajnali órákban rendkívüli esemény miatt módosult több, a Keleti pályaudvart érintő járat közlekedése.

Kitért a válasz elől Magyar Péter – Ennek a 12 pontnak a teljesítésére kérik az Lmbtq-szervezetek

Magyar Pétert már a parlamentben is kérdezték a javaslatokról. Mutatjuk, milyen 12 pontos követeléslistát tettek le a kormánya elé az Lmbtq-szervezetek.

0