Nem csak a külső, a belső érték is számít
Félig szudáni lány is van a Nemzet Szépe döntősei között
Eisam Eldeen Yasmin édesanyja magyar, édesapja pedig szudáni származású. A 26 éves lány nagyon büszke arra, hogy bekerült a Nemzet Szépe döntősei közé. Úgy véli, származása előnyt jelent majd számára a fináléban. Igaz, a szervezők támadásokat is kapnak a színesbőrű versenyző miatt.
Egy héttel ezelőtt mutatták be azt a 14 döntőst, akik június első hétvégéjén megküzdhetnek majd a Nemzet Szépe címért. Az előválogatókon legszebbnek ítélt lányok között van Eisam Eldeen Yasmin is. Ahogyan arról a neve és fotói is árulkodnak, a 26 éves lány félig szudáni: édesanyja magyar, édesapja pedig szudáni származású.
"Szerintem a származásom előnyt jelent a verseny szempontjából. Nemcsak külső, de belső értékekkel is gazdagodtam szüleim származásának köszönhetően. A sokszínűség nemcsak ebben mutatkozik meg. Anyukám a Zeneművészeti Főiskolán, apukám pedig a Műszaki Főiskolán végzett, így mind reál, mind humán oldalról kaptam támogatást, és elvárásokat is. Székesfehérváron születtem és ott is nőttem fel. Három testvérem van, egy fiú és két lány, akikkel egyébként külsőleg nagyon hasonlítunk egymásra" - mondta Eisam Eldeen Yasmin, akit a húga nevezett a versenyre, de egyáltalán nem bánta, mert úgy érzi, teljes mértékben azonosulni tud a Nemzet Szépe koncepciójával.
A magyar alapítású nemzetközi szépségverseny egyedülálló módon az adott nemzet értékeit társítja a külső- és belső szépséghez. A versenyszabályzat értelmében nem jelentkezhetnek mások mellett szépészeti, plasztikai műtéten átesett vagy tetovált lányok, valamint a döntő színpadán nem jelennek meg bikiniben sem. A cél egy olyan királynő megkoronázása, aki példaként szolgál a fiatal generáció, a társadalom és az egész nemzet számára.
"Úgy gondolom, hogy bennem megvannak azok a tulajdonságok amiket a zsűri keres a Nemzet Szépe királynőjében. Számomra nagyon fontos az egyensúly, a belső értékek ápolása, a tájékozottság, a család, a természet és ebből fakadóan a természetesség is. Első ránézésre talán furcsának tűnhet, de anyukámnak köszönhetően a magyar hagyományok ápolása végigkísérte gyerekkoromat. Nem véletlen, hogy kedvenc versem József Attila Mama című költeménye, amit még mindig, álmomból felébresztve is el tudok mondani. Apukám révén más értékeket is kaptam életem során, amitől szélesebb látókörű és elfogadóbb lettem. Úgy érzem, hogy a két kultúra és a gének keveredése olyan pluszt adott számomra, amivel méltó lehetek a korona viselésére" - tette hozzá Eisam Eldeen Yasmin, aki hamarosan 13 társával együtt részt vesz majd a Nemzet Szépe tíz napos felkészítőtáborán, a Szirákon található Teleki-Degenfeld Kastélyszállóban.
A szervezők felkészültek a támadásokra
A Nemzet Szépe 2018-as megmérettetésre több százan jelentkeztek. Először egy irodai casting során választották ki a legjobb 130 versenyzőt, akit személyes válogatásra is meghívtak. Köztük volt Eisam Eldeen Yasmin is, mivel nem csak gyönyörű, hanem a versenyszabályzat minden pontjának megfelel.
"Már most kaptunk rosszmájú megjegyzéseket Eisam Eldeen Yasmin indulása miatt, és biztosan kapunk később is támadásokat, de ezeket visszautasítjuk. A versenyszabályzatunk nem talál kifogást az indulásában, hiszen magyar felmenőkkel rendelkezik. Színesbőrűként ugyanolyan helye van a Nemzet Szépe indulói között, mint a fehérbőrű lányoknak. Minden esélye megvan a győzelemre is ez már a közönségen és a nagyra becsült szakmai zsűrin múlik " - mondta Felleg Tícián, a Nemzet Szépe alapító-tulajdonosa.
hírek innen, onnan
Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra
Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...
Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat
Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...
Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?
Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.
A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból
Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.
Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere
Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...
Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra
Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.
Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint
Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt
Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...
Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel
Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...
Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni
A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...
Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...
Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


