Nem helyeznénk otthonba idős szeretteinket
Százból mindössze négy magyar tervezi, hogy idősek otthonában helyezi el idősebb hozzátartozóját – ez derül ki a 4Life Direct biztosításközvetítő megbízásából készült országos reprezentatív kutatásból. - Pécsi Napilap -
Bár a megkérdezettek hozzátartozóikat inkább nem költöztetnék idősotthonba, saját maguk esetében azonban nem zárják ki ennek lehetőségét: 10 százalékuk nagyon is elképzelhetőnek, 52 százalékuk pedig lehetségesnek tartja, hogy idős korára otthonba kell majd költöznie. A válaszadók többsége nem vár el semmilyen extrát vagy luxust a hazai idősotthonoktól, csak azokat az alapvető szolgáltatásokat – napi háromszori étkezés, orvosi ellátás, lakóhelyek takarítása, karbantartása, 24 órás nővéri felügyelet – amelyek a hatályos jogszabályok szerint egyébként is az intézmények feladata. Az idősotthonok nem éppen kiugró népszerűsége ellenére 2017 elején több mint 29 ezer időskorú várt intézményi elhelyezésre Magyarországon.
Az elmúlt években folyamatosan nőtt az ellátottak száma az időskorúak számára tartós bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményekben: a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján míg 2008-ban 49 ezer 2015-ben már 54 ezer főt láttak el idősek otthonában vagy időskorúak gondozóházában. A 4Life Direct legfrissebb felmérésében ezért arra kereste a választ, hogy mennyire népszerűek a magyarok körében a bentlakásos ellátást nyújtó idősotthonok, illetve milyen szolgáltatásokat várunk el ezektől az intézményektől.
A kutatás eredményei azt mutatják, hogy a magyarok jellemzően nem gondolkodnak abban, hogy hozzátartozóikat idősek otthonában helyezzék el: a válaszadók mindössze 4 százaléka tervezi, hogy idős hozzátartozóját otthonba költözteti, saját maguk azonban többségében nyitottak lennének erre. A megkérdezettek 10 százaléka nagyon is elképzelhetőnek, 52 százaléka pedig lehetségesnek tartja, hogy szükség lesz erre a lépésre, míg a válaszadók 38 százaléka számára ez elképzelhetetlen lenne.
A felmérés szerint a 30 és 65 év közötti korosztály egyáltalán nem vár el különleges szolgáltatásokat egy idősotthontól, a legalapvetőbb elvárás a napi háromszori étkezés; a megkérdezettek 91 százaléka szerint ennek szerepelnie kell a kínált szolgáltatások között. Emellett kiemelten fontos még az orvosi ellátás, a lakóhelyek takarítása, karbantartása, a mosás, vasalás, valamint a 24 órás nővéri felügyelet - ezek meglétét a megkérdezettek döntő többsége (77-87%) fontosnak tartja. Közepes fontosságot tulajdonítottak a gyógyszerek biztosításának és gyógytornának, a szabadidős foglalkozásoknak és a gyógyászati segédeszközök biztosításának, ezek a szolgáltatások a résztvevők 50-64 százalékánál szerepelnek elvárásként. Mindez annak fényében érdekes, hogy a felsorolt szolgáltatások többségének biztosítását – orvosi ellátás 24 órás szolgálat, étkezés biztosítása, gyógyszerezés – a hatályos hazai jogszabályok (szociális törvény, SZCSM rendelet) kifejezetten előírják a bentlakásos intézmények számára.
A legkevésbé fontosnak a temetkezési költségek biztosítása bizonyult, mindössze a megkérdezettek 22 százaléka szerint lenne az idősotthonok feladata ezt biztosítani. A válaszadók fele úgy vélekedett, hogy ezek fedezése a hozzátartozók feladata, 30 százalékuk szerint pedig a temetkezési költségek fedezése csak külön térítés ellenében várható el egy idősotthontól. Mindössze 17 százalékuk – főként a férfiak – véli úgy, hogy erről az otthonnak kellene gondoskodnia. A Nyugat-Dunántúlon gondolják a legkisebb arányban azt, hogy az idősotthonnak kellene állnia a temetési költségeket (11%), míg Észak-Alföldön a legmagasabb arányú ez az elvárás (23%). A dél-dunántúli régióban gondolják a legmagasabb arányban, hogy a temetést a hozzátartozóknak, vagy az államnak kell előteremtenie (61%), míg az Alföldön vélekednek így a legkisebb arányban. (Az elhunyt gondozott temetkezési költségeinek biztosítását, az elhunyt köztemettetését csak abban az esetben írják elő a jogszabályok, ha nem kutatható fel a költségek viselésére köteles hozzátartozó, és a gondozottnak nincsen erre a célra elkülönített megtakarítása - takarékbetétje.)
A KSH adatai szerint 2016-ban 1,8 millió fő 65 év feletti élt hazánkban, közülük összesen 55 711 fő (3,1%) él tartós, illetve átmeneti elhelyezést nyújtó idősek otthonában vagy időskorúak gondozóházában. Közel 60 százalékuk állami vagy önkormányzati (31 773 fő), 23 százalékuk egyházi (13006 fő), 21 százalékuk (12 147 fő) pedig nem állami non-profit vagy céges fenntartású intézményekben. Az idősellátással foglalkozó intézmények 2017. január 1-jén összesen 27 931 fő várakozót jelentettek.
hírek innen, onnan
A velünk élő azbeszt
Nem rettegni kell a természettől, hanem tanulni a mostani azbesztproblémából is, mondják a geológusok, és minden tudományos kérdésre...
Hatalmas belháború robbant ki a Legfőbb Ügyészségen az aranykonvoj miatt, Nagy Gábor Bálint ezért a kíméletlen leszámolásért fizethet a székével
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészt az április 12-ei választások óta egyre intenzívebb belső támadások érik...
Veszélyes baktériumok vannak a kedvelt magyar strandon, gyorsan be is zárták
A Szelidi-tó strandjának víze átmenetileg veszélyes lett a fürdőzőkre. A nagy meleg utat engedett a fertőzésnek.
Foci-vb: Szalah panenkázott, tizenegyesekkel aratott történelmi győzelmet Egyiptom Ausztrália ellen
Egyiptom 1-1 után tizenegyesekkel győzte le Ausztráliát a vb-n, és története során először jutott a legjobb 16 közé. A párbajt Mohamed...
Csak ámulunk: Marsi Anikó megmutatta gyönyörű édesanyját
Marsi Anikó édesanyját ritkán láthatjuk, de most kivételt tett.
Liptai Claudia súlyos döntést hozott: kivetette mellimplantátumát
Megunta már a nagy méretet.
Búcsúzik a benzines Alpine A110
A fejlesztés iránya már eddig is látható volt: az A110 maradt az egyetlen újkori benzinmotoros Alpine modell, az A290 és az A390 elektromos...
Így öl az extrém hőhullám – augusztusban derül ki, hány magyar halálát okozta
A hőség okozta többlethalálozásról augusztus közepén várhatók konkrét adatok, a mentők riasztásszámán azonban látszik, milyen...
Bejelentették az oroszok: elfoglalták az egyik legfontosabb erődvárost – Nagy bajban Ukrajna?
Az orosz hadvezetés pénteken arról tájékoztatta Vlagyimir Putyin elnököt, hogy az orosz csapatok elfoglalták a Donyeck megyei...
Sokkoló számok érkeztek a magyarországi hőségről, így alakulnak át a nyarak
Annyi forró nap jutott az Alfa generációnak, mint az előző háromnak összesen.
Kolumbia–Ghána 1-0, megvan a futball-világbajnokság nyolcaddöntőjének a teljes mezőnye
A kolumbiai válogatott 1-0-ra legyőzte a ghánai csapatot pénteken a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőbe jutásért rendezett...
A legtöbben utálják viselni, mégis rengeteget számít: a repülőgépen nagyobb a kockázata ennek a betegségnek
A száraz levegő, a hosszú ülés és a zsúfolt utastér is gondot okozhat. A szakértők szerint néhány egyszerű óvintézkedéssel meg...
Sport
A FIFA megmagyarázta, miért érvénytelenítették a foci-vb-n a horvátok 103. perces gólját
A FIFA magyarázkodott, Modric kritizált.
Csúnyán pofára esett a német fociválogatott, fájdalmas döntést hozott a szövetségi kapitány
Úgy tűnik, hogy lezárult egy korszak.
Vinícius Júnior klubváltása a címlapon, Európa egyik legjobb csapatába tart a brazil
A Bayern München megtréfálhatja a Real Madridot.
Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja
Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.
Éjjel történt a futball-vb-n: A címvédő Argentína kínkeservesen nehezen, hosszabbítás után kiejtette Zöld-foki-szigetek válogatottját
Messiék extra műszak után mentek tovább a futball-világbajnokságon.
Cristiano Ronaldo előbb vb-rekordot döntött, majd hisztizett egyet
Róla szólt majdnem minden.
Közel volt az újabb zöld-foki csoda, ám Messiék drámai hosszabbításban megmenekültek
Az afrikaiak kétszer is egyenlítettek, harmadszor mrá nem sikerült.
Eladta szélsőjét az FC Barcelona, Lamine Yamal miatt távozott
A Dinamo Zagrebben lehet meg neki az áttörés.
Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó
A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.
Bombaüzletre készül a Bayern München, kivásárolják a brazil válogatott sztárját
A védő lehet a harmadik nyári érkező.
Újabb tizenegyespárbaj a vb-n, Egyiptom történelmet írt, és bejutott a legjobb 16 közé
Soha nem nyert még meccset egyenes kieséses szakaszban meccset az afrikai csapat – eddig.
Rúben Amorim akcióban, az AC Milan vinné a Liverpool világsztárját
Álmodozni szabad.
Bulvár
„Ti ezt értitek?” - Magyar Péter nem tudja hová tenni, keményen betámadta a Tiszát Pócs János és a Fidesz
Az iskolakezdési támogatás váltott ki vitát.
Ki az, akinek ráfér a képére, hogy 180 millió forintos táskával flangáljon? – a Tisza Párt egyik legnagyobb támogatója szerint a Fidesz elszórta a vállalkozások fejlesztési forrásait
Egészen beteggé tett, ahogy az ország sorsa alakult – mondta a vállakozó.
Felfoghatatlan: Magyar Péter szívszorító videóban közölte a katasztrófáról, nagyon nagy a baj
Cselekedett a kormány, úton van a segítség.
Az egész ország őt kereste, 4 év után végre épségben megtalálták az eltűnt tinilányt
Még rengeteg a kérdés az üggyel kapcsolatban.
Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra
Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.
Bodacz Balázs is távozik az ATV-től: „egy hazugságoktól és álhírektől mentes helyen” folytatja pályáját
A műsorvezető a csatorna Aktuál című műsorát vezette.
A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele
Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e
Friss hír, nem lesz látható a Híradóban Erős Antónia. Kiderült minden
Ez a közlés érkezett.
Mégiscsak a HM állta Szalay-Bobrovniczky pihenését az isztambuli Four Seasons luxuslakosztályán
A volt honvédelmi miniszter korábban nem ezt állította.
Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.
Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!
Török Gábor: Ami a választás óta a Fideszben történt, az ellenzéki párt számára majdnem annyira tragikus, mint a választási eredmény
Szerinte ha 2026 végén a választók ugyanazt látják, mint ma, akkor esélytelen lesz a Fidesz arra, hogy növelje a táborát.
Nem szabad megenni a csirke ezen részeit - Sokan még mindig hozzáadják a leveshez.
Mi kerüljön a fazékba, és mit érdemes inkább kihagyni a csirkelevesből? Ezek a csirkehúsfogyasztás legfontosabb kulisszatitkai.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


