Nem lesz jó idő kedden
Keddre virradóan északnyugat felől országszerte beborul az ég, napközben pedig többfelé kell esőre, záporra készülni. A folytatásban is marad a változékonyság: több hullámban érkezik szórványos csapadék, és egyre szelesebben alakul az időjárás. - Pécsi Napilap -
Ma délelőtt országszerte beborul az ég. Északon többfelé, máshol szórványosan számíthatunk esőre, záporra. Délután többnyire erősen felhős, borult lesz az ég, csak északnyugaton vékonyodhat el a felhőtakaró. Szórványosan számíthatunk további esőre, záporra. A délnyugati, majd a nyugatira forduló szelet élénk, erős lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 4, 10 fok között várható.
hírek innen, onnan
Jane Goodall asszisztense megtörte a csendet a világhírű kutató végső napjairól – ez volt az utolsó üzenete
Jane Goodall utolsó napjai: a munkatársa mesélt arról, hogyan dolgozott szó szerint az utolsó pillanatig.
Leállt a kormányzat Amerikában, senki nem tudja pontosan, hogy most mi lesz
Lehet, hogy rendőr se lesz.
A Zsolt bácsi ügyről Juhász Péternek beszélő férfi is felszólal Puzsérék tüntetésén
Először Kocsis Máté nevezte meg a zavaros kijelentéseket tevő Látó Jánost, aki most beszélni fog Puzsér Róberték tüntetésén.
Orbán Viktor Semjén Zsoltról: Nem mondom, hogy szent ember, de majdnem
A miniszterelnök a Heteknek adott exkluzív interjút.
Nagyjából 150 járatot töröltek az időjárás miatt az amszterdami repülőtéren
Érkezik az Amy nevű ciklon.
Ömlik az import dió Magyarországra, főleg ebből a 2 országból érkezik
Tavaly az elmúlt 10 év legalacsonyabb termésmennyiségét tapasztalhattuk idehaza.
Brutális többletadóval sarcolják a magyar autósokat
Azzal, hogy az üzemanyagokat terhelő jövedéki adó már most is jócskán meghaladja az EU-s minimumszintet, a hazai autósok...
Hurrikánveszély Európában: sorra törlik a járatokat
Legkevesebb 80 érkező és több mint 70 induló járatot töröltek szombaton az amszterdami Schiphol nemzetközi repülőtéren a Hollandián...
Itt a magyar kormány szombati rendkívüli bejelentése, rengeteg embert érint
Miniszterelnöki rendkívüli bejelentés érkezett szombat délelőtt, ami rengeteg embert érint Magyarországon.
Ezek a demencia leggyakoribb tünetei
A demencia gyűjtőfogalom, ami számos olyan szindrómát takar, amelyek az agyműködés fokozatos hanyatlásával járnak.
"Még él?" - Ez a nászutas videó tízmilliókat rémiszt meg - Videó
"Azt mondják meg, hogy még él?", "Biztos, hogy mindne rendben vele?" – néhány nap alatt kommentek ezrei lepték el a videót, amit...
Tóth Gabi a válásáról: Tulajdonképpen a múltam 80%-át elveszítettem
Úgy érzi, környezetétől csak addig kapott szeretet, amíg „dübörgött a Tóth Gabi”.
Sport
A Real Madrid húzása teljesen új irányba tereli Szoboszlai Dominik karrierjét
Az angol sajtó – jelentőségéhez képest – csak minimálisan foglalkozik a kérdéssel.
Új hírek érkeztek a magyar hegymászók-ról, Nagy Mártont kórházban vizsgálják
Klein Dávid a közösségi médiában üzent.
Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos
Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.
Percekkel becserélése után egyenlítő gólt szerzett a magyar válogatott csatár
A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2) szereplő Eintracht Braunschweig magyar válogatott csatára, Szabó Levente csereként beállva szerzett egyenlítő gólt a Paderborn ellen elszenvedett 2–1-es
Elhunyt Kopeczky Lajos
A legendás sportriporter kilencven évet élt.
A magyar szurkolók reagáltak a szigorításokra és üzentek az MLSZ-nek
Nagy múltú magyar klubok szurkolói a Magyar Labdarúgó Szövetség új szabályait bírálták. A Carpathian Brigade péntek esti közleményében kritikus pontokba foglalták az ellenérzést kiváltó változtatásokat, szú
Thomas Frank: Holnap azzal kezdünk, hogy 1–0-ra vezetünk
A Tottenham dán menedzserét lenyűgözte, hogy csapata a legutóbbi mérkőzéseken hátrányból fel tudott állni, de jobban szeretné, ha inkább ők vezetnének az eredményjelzőn a mérkőzéseken.
Teljesen új arcát mutatta meg Szoboszlai Dominik
„Itt egy olyan énjét láthatjuk, amely a nemzetközi színtéren is sikeresen érvényesül”.
Felcsúton kapott ki a tavalyi döntős, továbbjutott a Ferencváros
A Simple Női Kupa 4. fordulójában a Ferencváros 2–1-re nyert Szegeden a St. Mihály ellen, ugyanilyen arányban szenvedett vereséget az MTK, az előző kiírás ezüstérmesét a Puskás Akadémia búcsúztatta.
Megint duplázott és a Premier League második helyére repítette csapatát a Bournemouth gólvágója
A Bournemouth hazai pályán hátrányból fordítva 3–1-re nyert a Fulham ellen a Premier League 7. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén. Andoni Iraola együttese hat mérkőzés óta veretlen az angol élvonalban,
Meglepetés? Az Újpest után az MTK-t is simán elintézte az újonc
A Fizz Liga 9. fordulójának nyitómérkőzésén a Kazincbarcika 3–1-re verte az MTK csapatát és megszakította a budapesti kék-fehérek remek veretleségi sorozatát.
Zinédine Zidane fia meghívót kapott a válogatottba, ám nem a franciákhoz
Korosztályos szinten még a francia nemzeti együttesben szerepelt.
Bulvár
Ebben a pillanatban jött a hír. Lemond a király, Vilmos ülhet a trónra
Lemond a király, fia ül a trónra.
Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket
Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp
Novák Katalin fia állíthatja helyre anyja becsületét, üzent Orbán Vikornak?
Novák Katalint és családját nagyon megviselte a kegyelmi ügy, most fia törte meg a csendet.
Megszólalt a rendőrség Schmuck Andor halálával kapcsolatban
A baloldali politikus 54 éves korában halt meg.
Elhunyt Magyarország legkülönlegesebb és talán legokosabb riportere
Kilencvenéves korában elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter – tájékoztatott a Magyar Sportújságírók Szövetsége. Kopeczky nemcsak sporthoz értett, hanem építészmérnökként egyrészt "reá
Ruszin-Szendi Romulusz a sorkatonaságról: Ha baj van, akkor berántunk mindenkit azonnal
A Tisza Párt politikusa visszahozná a sorkötelezettséget.
Tízezernyi magyar bukhatja el a vagyonát még idén: őrület ami történik, ezzel sokan nem számolnak
Ügyvédi szakértő segítségével jártunk utána, hogy milyen kiadásokra kell számítani, és hogyan lehet minimalizálni a költségeket.
A hideg futkos mindenki hátán: kemény üzenetet küldött Putyin, küszöbön a totális háború?
Putyin gyors válaszlépéseket ígér Európa katonai megerősödésére, miközben tagadja, hogy Oroszország NATO-tagállamokat támadna meg
Véletlenül egy MMA-harcos házába tört be a 31 éves srác - így néz ki a rendőrség képén
Balszerencse, vagy az év lúzere már meg is van? Egy 31 éves srác úgy gondolta, jó ötlet betörni egy MMA-harcos házába, mert ott biztos van mit találni. Igen, egy MMA-harcost.
Orbán: Magyarország nem akar a NATO vagy az EU tagja lenni, ha Ukrajna csatlakozik
A magyar miniszterelnök erről az informális EU-csúcs második napján beszélt Koppenhágában, újságírók előtt.
Mégsem annyira egészségesek ezek a kenyerek, mint hittük – A barna kenyér sem mindig az, aminek látszik
A kenyeret imádja a magyar ember, és egyre többféle van belőle a boltban. Azonban sok egészségesnek hitt kenyér nem is annyira az.
Orbánék volt vezető egészségpolitikusa is csatlakozott a Tiszához
Gilly Gyula Magyar Péter elődje volt a Diákhitel Központ élén, de az Emberi Erőforrások Minisztériumában a felsőoktatásért felelős államtitkár politikai főtanácsadójaként is dolgozott.


- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál