Ezt olvasta már?

0

Nincs megmentve a siófoki obszervatórium a szomszédtól

Egy július elején életbelépett kormányrendelet szerint “a meteorológiai obszervatórium magaslégköri szondával, időjárási radarral vagy szélradarral rendelkező létesítményének 60 méter sugarú környezetében új építmény nem helyezhető el.”

A hirbalaton.hu értesülései szerint a Molnár Beton tulajdonában lévő Azúr Szórakoztatóközpont Kft. mégis megteheti, a napokban meg is kezdte a földmunkákat: 8 lakásos épületet akar felhúzni a vízparton, a siófoki obszervatórium közvetlen szomszédságában, 60 méteren belül, ami veszélyezteti a 85 éve beindított balatoni viharjelzés alapjául szolgáló mérések pontosságát.

 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) siófoki bázisa mellett évek óta építkezni akarnak. Az Azúr a megkezdett tereprendezéssel vélhetően demonstrálni kívánja, hogy komolyan gondolja a tervei megvalósítását. Azért teheti meg, mert az érvényben lévő jogszabályok neki kedveznek. Sajnos a 121/2019. (V.27) kormányrendelet, bár a kormányzati szándék nyilvánvaló, nem oldotta meg a siófoki obszervatórium védelmét – a hirbalaton.hu által megkérdezett szakértők szerint. A siófoki önkormányzattól kapott információk ezt megerősítették, miszerint ameddig nem születik meg az új elvárásoknak megfelelő Helyi Építési Szabályzat, addig a régi van érvényben, amely még lehetővé teszi az építkezést.

 

Több mint egy fél évtizede tart a csata, amiben már sokan sok mindent tettek, hogy megakadályozzák a balatoni obszervatórium szomszédságában lévő, nyúlfarknyi (körülbelül 60X20 négyzetméretes) területen az építkezést. Az aktuális beruházó is mindent elkövetett, hogy a kezdeti hibák után minden formai feltételnek, és minden érvényben lévő jogszabálynak megfeleljen, hiszen akkor előbb-utóbb ki kell adni számára a végleges építési engedélyt. Többek szerint arra megy ki a játék, hogy a telektulajdonos minél nagyobb összegű kártalanítást kaphasson az államtól. Mert nem kétséges, állami szerepvállalásra lenne szükség a kérdés megoldásához.

 

Jamrik Péter, a Balaton Fejlesztési Tanács Közbiztonsági Testületének elnöke egy tavaszi konferencián úgy fogalmazott a tervezett építkezésről: „Legnagyobb kudarcélményem a balatoni viharjelzés és a meteorológia ügye. Több milliárdot fordítottuk az elmúlt 7-8 évben a viharjelzés fejlesztésére, és amikor már majdnem elértünk a csúcsra, úgy tűnik összedől az egész.” Kifejtette azt is: „Azért érzem ezt nagy kudarcnak, mert pár évvel ezelőtt 3 minisztérium előterjesztésében is szerepelt, és úgy látszott, hogy megoldódhat ez a probléma kártalanítással, majd regionális és privát érdekek fölé kerekedtek ennek az ügynek, és most úgy tűnik, ez komoly veszélyt jelent.”

 

A hirbalaton.hu információi szerint, ha az építési engedélyt ki is kell adnia az illetékes építésügyi hivatalnak, a tényleges építkezés még nem kezdődhet el. A szomszédok – az OMSZ és a vízügy – fellebbezhetnek, jöhet még per, folytatódhat az időhúzás és a csata, de a probléma megoldása még mindig várat magára.

 

 

 

 

forrás: hirbalaton.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra

Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...

Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?

Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.

A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból

Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.

Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere

Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...

Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra

Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.

Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt

Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...

Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel

Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...

Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...

Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal

Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...

Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból

A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

0
0