Nincs ok a pánikra: a Balaton megmarad
Látványosan csökkent az utóbbi hetekben a Balaton vízszintje, jelenleg hetven centiméter körüli az állás, ami tavaly 120 felett is volt. A szakemberek szerint nincs ok pánikra.
Klimatológusok kutatásai alapján olyan hírek jelentek meg a közelmúltban, miszerint a Balaton az elkövetkezendő tizenöt esztendőben akár ki is száradhat. Ezzel egy időben több tíz centivel csökkent a vízszint. E két dolgot sokan párosították, így újra napirendre került a tó vízállásának mértéke, illetve jövője. A szakemberek szerint azonban nem kell félni, hiszen a helyzet a jelenleginél sokkal rosszabb is volt már, ráadásul a természet mindig megoldotta a problémákat. A mesterséges vízpótláson nem kell gondolkodni - mondják.
|
- Tény, az elmúlt évben a 300 millimétert sem érte el a Balaton vízgyűjtőjén a csapadék éves mennyisége, holott a sokéves átlag 650-700 milliméter közötti - válaszolt érdeklődésünkre Laki István, a keszthelyi székhelyű Kis-Balatoni Vízügyi Igazgatóság vezetője, hozzátéve: évtizedek óta nem történt ilyen. - Ha azonban a kétéves átlagot vesszük, akkor ezer milliméter feletti a csapadék mennyisége, ami már egyáltalán nem kevés. De tény: valóban nagy szükség lenne esőre, hóra. Kétségbeesni azonban nem kell, egy csapadékos január és február könnyedén helyre teheti a tó vízszintjét. Amúgy ebben az időszakban nincs párolgás, vagyis minden lehullott víz a Balatonba jut.
A kérdésre, miszerint mi történik, mire lehet számítani, ha bejönnek a jóslatok, s mégsem lesz elegendő csapadék, elmondta: bízik a természet rendező képességében.
- Ha nem lesz elég csapadék, s a Balaton szintje fokozatosan csökken, augusztusra valóban kritikus mértékre csökkenhet a vízállás, de ez sem lenne tragédia. S bár előre nagyon nehéz jósolni, az egészen biztos, hogy a csapadék egyszerűen, csak úgy nem tűnhet el, s az értékek idővel kiegyenlítődnek. Ezt korábban a tó esetében már többször bizonyította a természet. Vagyis a Balaton megmarad...
forrás: zalaihirlap.hu
F.T.A.
hírek innen, onnan
Hosszú idő után kivételt tett Farkasházi Réka, megmutatta szeretett édesanyját
Ritkán beszél ilyen személyes témákról Farkasházi Réka, most azonban őszintén mesélt az édesanyjához fűződő kapcsolatáról. A...
A kis Lajos herceg megint ellopta a show-t, nem lehet betelni vele, olyan aranyos
Lajos herceg a szokásos „mókamester” önmagát adta, amikor részt vett az idei Trooping the Colour ünnepségen nagyapja, Károly király...
Marhát mentettek a Tiszából a szolnoki rendőrök – elképesztő fotók
ülönleges mentési akciót hajtottak végre a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai, miután egy elszökött szarvasmarha...
8 figyelmeztető jel, hogy a mája segítségért kiált – ezeket a tüneteket nem érdemes félvállról venni
Érdemes orvoshoz fordulnia, ha ezeket a tüneteket tapasztalja!
Megint nem sikerült kormányt alakítani Romániában
A májusban megbukott eddigi miniszterelnök is reagált a döntésre.
Sporttörténelem: csak bevándorló családból származó játékossal álltak fel a világbajnokságon
Először fordult elő egy nemzeti válogatottban, hogy egyik futballista sem saját hazájában született.
Bírósági döntés után leszedték Trump nevét a Kennedy Centerről
Kudarcot vallott a Fehér Ház emlékmű-átnevezési kísérlete.
Videóra vette saját elrablását egy mexikói újságírónő
A nőnek egy hete veszett nyoma, a szövetségi ügyészség nyomozást indított.
Jogsi nélkül okozott balesetet, majd elmenekült a helyszínről
Nekiment egy másik autónak, ami az ütközés következtében az árokban landolt. A fiatal sofőrnek több bűncselekményért is felelnie kell.
Magyar Péter videót tett közzé a vitnyédi beruházásról: "nekem csak az lenne a kérdésem, hogy miért titkolták el"?
Magyar Péter miniszterelnök beszámolója szerint a kormányzati dokumentumok egyértelműen igazolják, hogy a kabinet 2024 nyarán egy 500 fő...
Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal
Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt...
Újra elérhető lesz az Erasmus, ám óriási gond van a programmal
Ismét megnyílik szeptembertől az Erasmus-program a magyar egyetemisták előtt, miután az Európai Bizottság feloldotta a modellváltó...
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Beindult az őrület a futball-vb-n, három meccsen is komoly meglepetés született
Az esélyesek pontokat buktak.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Bulvár
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj
Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
A borravaló-őrület elérte a csúcspontját, egy elvitelre kért étel kifizetése után az étterem felhívta a vendéget
Kitálalt a férfi a vendéglátóhely felháborító akciójáról.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz
A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.
„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól
Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.
A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba
Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog
Már meg is jött Orbán Viktor válasza Magyar Péter migránstáboros vádjára
Beindult az újabb szócsata.
A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket
Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


