Ezt olvasta már?

0

Női kosárlabda NB I: otthon győzött a Pécs!

Könnyed győzelemmel kezdte meg a címvédő Sopron a női kosárlabda NB I negyeddöntőjét csütörtökön a ZTE ellen. A Pécs a Cegléd ellen nyert hazai pályán. - Pécsi Napilap -

Az előjelek a vasárnap hetedik Magyar Kupa-trófeáját begyűjtő Sopron mellett szóltak, amely a bajnoki alapszakaszban mindkétszer legyőzte ellenfelét, ráadásul a pécsi MK-negyeddöntőben is magabiztosan verte a zalaiakat. A csütörtöki meccs gyakorlatilag az első negyedben eldőlt, amelyet 23-5-re hozott a Sopron, a vendégek csak a második szakaszban találtak magukra, a harmadikat - igaz, csak négy ponttal, de - szintén megnyerték. Az utolsó játékrész egy 17-2-es hazai rohammal indult, amely egyértelművé tette a címvédő diadalát. A mérkőzés legjobbja a házigazdák 208 centis centere, Határ Bernadett lett 17 ponttal. Az egyik fél második sikeréig tartó párharc vasárnap folytatódik Zalaegerszegen.

A PEAC és a Cegléd találkozott a Magyar Kupa elődöntőjében, akkor a végül ezüstérmes ceglédiek egy utolsó másodperces kosárral nyertek. Az NB I alapszakaszában 1-1-re végeztek egymással a felek, és ezúttal is szoros meccset vívtak, melyből hosszabbítás után a Pécs került ki győztesen.

Az alapszakaszgyőztes Szekszárd a negyeddöntőbe nyolcadikként bejutott Vasassal került szembe a csalódott csapatok meccsén, ugyanis mindkét gárda már a negyeddöntőben búcsúzott a kupahétvégén. A tolnaiak ezzel együtt hozták a papírformát, a nagyszünetben már 52-19-re elhúztak, és végül 65 (!) ponttal nyertek.

Eredmények:

negyeddöntő, 1. mérkőzések:

---------------------------

UNIQA Sopron-ZTE Női Kosárlabda Klub 77-47 (23-5, 15-16, 17-21, 22-5)

PEAC-Pécs - VBW CEKK CEGLÉD 82-76 (9-14, 21-14, 25-22, 12-17, 15-9) - hosszabbítás után

Atomerőmű KSC Szekszárd-Vasas Akadémia 102-37 (24-10, 28-9, 20-12, 30-6)

korábban:

CMB CARGO UNI GYŐR-Aluinvent DVTK Miskolc 74-57 (24-9, 16-15, 12-18, 22-15)

 

A párharcok az egyik fél második győzelméig tartanak.







0
0
0

hírek innen, onnan

Újra mindenki ezt a 46 éves Star Wars-filmet nézi, és nem véletlenül

A 46 éves Star Wars-klasszikus ismét a legnézettebb filmek között szerepel világszerte.

Robbantott a Mercedes Montreálban is, miközben a Red Bull megint látványosan szenvedett

A Kanadai Nagydíj sprintkvalifikációján is folytatódott a Mercedes elképesztő formája.

Visszaváltotta a már visszaváltott visszaváltható palackokat, börtönbe zárnák

Keresett egy kis mellékest a bolti alkalmazott, várhatóan a korábbi büntetéseit is le kell majd ülnie.

Piros zászló és Russell visszavágása a Kanadai Nagydíj sprintidőmérőjén

A Mercedeseknek a jelek szerint bejöttek a fejlesztéseik, Hamilton remeklésébe egy utolsó körös hiba rondított bele.

Vízdiéta: A japán nők titka az örök karcsúsághoz!

Hihetetlen titok látott napvilágot, ami örökre megváltoztatja a zsírégetésről alkotott elképzeléseinket!

Eltűnhet egy népszerű termékkategória az Aldiból – sok vásárló nem örül majd neki

Látványos változás kezdődhet a diszkontáruházak kínálatában, és úgy tűnik, az Aldi sem kivétel.

Magyar Péter feltételeket szabott Ukrajna EU-tagságához: előbb vegyék fel a Balkánt, és záruljon le a konfliktus

"Először engedjék be az EU-ba azokat a jelölteket, akik hosszú évek óta készülődnek, teljesítették kötelezettségeiket és számos...

Ezért nem lesz illatos a fűszernövény – és így hozhatod helyre

Ha a fűszernövényeid elvesztették jellegzetes illatukat, ne ess kétségbe! Megmutatjuk, mi okozhatja a problémát, hogyan ismerd fel, és...

A választás után sem módosított Magyarország adósságbesorolásán a Moody's

A hitelminősítő szerint az új kormány alatt várhatóan javul a viszonyrendszer az Európai Unióval.

Meglepő dolgokat jósolnak a csillagok május utolsó hetére

Asztrológiai előrejelzés hétre: szerelem, egészség és siker jelenhet meg a csillagjegyek életében

Ők a legjobb lelkű csillagjegyek: bárkinek segítenének, mégis gyakran ők sérülnek legjobban

Van három csillagjegy, akik szinte mindent megtesznek másokért. Önzetlenek, érzékenyek és mindig ott vannak, ha valaki bajba kerül. Viszont...

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek

Védjegyes palackba kerülnek a tokaji borkülönlegességek júliustól, ezzel tovább erősödik a tokaji eredetvédelem - tájékoztatta az...

0

Sport

„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra

A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.

Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál

Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.

Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől

Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.

Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője

Hivatalos bejelentés még nem született.

Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is

A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.

Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is

Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.

„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról

A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.

Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír

Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.

A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is

Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.

Elindult a lavina? Három szezon után távozik a bajnoki ezüstérmes Ferencváros támadója

A zöld-fehér klubtól sajtóhírek szerint Robbie Keane vezetőedző is elköszönt.

ETO: Megvan a bajnokcsapat első távozója - hivatalos

Három szezont követően távozik az ETO román védője.

Bulvár

Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését

Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.

Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota

Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?

Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek

Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.

Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak

Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.

Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt

A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.

Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását

Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.

Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst

Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.

0