Női röplabda Extraliga - Hatalmas csatában jutott elődöntőbe a Békéscsaba
Utolsóként a Békéscsaba jutott elődöntőbe a női röplabda Extraligában, miután az UTE elleni párharc szerdai, záró mérkőzésén hazai pályán ötjátszmás sikert aratott.
Az első négy találkozó viszonylag egyszerű képlet szerint alakult, ugyanis minden alkalommal az otthon játszó csapat nyert 3-0-ra. A Békéscsaba a múlt szerdai, negyedik összecsapás óta szombaton és vasárnap a Közép-európai Liga maribori négyes döntőjében negyedik lett, de oda javarészt azok a játékosok utaztak el, akik az Újpest elleni, mindent eldöntő meccsen nem voltak a kezdőhatos tagjai.
A szerdai találkozó sok nyitási és nyitásfogadási hiba mellett hosszú labdamenetekkel kezdődött, mindkét csapat többször is többpontos sorozatot tudott kiépíteni, így a játékrész derekára mindkét edzőnek elfogytak az időkérési lehetőségei. Az UTE tapadt a hazaiakra, de a Békéscsaba egy feladócsere után a hajrá előtt - már nem először - ellépett négy ponttal, ezt az előnyét pedig már nem tékozolta el.
A második játszma még az elsőnél is nagyobb csatát hozott. A végjátékig mindössze egyszer volt kettőnél nagyobb különbség a felek között, a hajrá előtt azonban az újpesti légiósok megrázták magukat, és remek megoldásaiknak köszönhetően a párharc során először az idegenben lévő játékosok ünnepelhettek részsikert.
A harmadik etapot koncentráltabb játékkal kezdték a csabaiak, akiknél visszatért feladóposztra a mérkőzést kezdő, magyar válogatott Kotormán Réka. A fővárosiak a gyorsan összeszedett négypontos hátrányukat ugyan eltüntették, de 12-12 után a következő nyolc labdamenetből hetet a hazaiak nyertek. Ekkor az újpesti játékosok rengeteg ki nem kényszerített hibát vétettek, és bár a hajrá előtt mínusz háromra visszazárkóztak, a korábbi hullámvölgy végül döntőnek bizonyult.
A negyedik játszmában az utolsó szalmaszálba kapaszkodó UTE idegenlégiósai pontjaival, valamint a csabaiak hibáit is kihasználva hamar ellépett hat ponttal, így a viharsarkiakat edző Tóth Gábor cserékkel igyekezett frissíteni együttesén. A budapestiek azonban nem lassítottak, a hazaiaknál mindenki pályára lépett és már a döntő szettre készültek.
A rövidített felvonásra visszatértek a BRSE kezdői, és hiába kezdtek jól az újpestiek, a térfélcserénél a Békéscsaba vezetett a bolgár Miroszlava Paszkova-Kaneva remeklésének köszönhetően. A fordulás után a magyar válogatott Pintér Andrea lépett elő főszereplővé, a döntő játszmában öt pontot szerzett - csapata legeredményesebbjeként összesen 15-ig jutott -, együttese pedig 128 perces küzdelem után ünnepelhette az elődöntőbe jutást.
A találkozó legeredményesebb játékosa az UTE kubai átlója, Yensy Kindelan volt 25 ponttal.
"Úgy voltunk vele, hogy egy lapra fel kell tennünk mindent. Úgy készültünk erre a mérkőzésre, mintha a bajnoki döntő ötödik meccse lenne. Mindenkin látszódott, hogy be akarunk jutni a legjobb négy közé és tovább szeretnénk élni az álmainkat" - mondta az M1 aktuális csatornának a hazaiak játékosa, Molcsányi Rita. "Az ötödik szettben már nem törődtünk azzal, hogy ki milyen fáradt, csak arra gondoltunk, hogy itt az esélyünk és meg kell nyerni a mérkőzést."
Hangsúlyozta: kulcskérdés volt, hogy a nehéz helyzeteket is csapatként akarták megoldani, ez egy jó tapasztalat volt.
"Remélem, hogy ezt kamatoztatni tudjuk a hétvégi kupamérkőzésen is" - tette hozzá, utalva az érdi négyes döntő szombati fináléjára, amelyben a Vasas Óbuda lesz az ellenfelük.
A Kaposvár elleni bajnoki elődöntőről Molcsányi úgy vélekedett, nehéz csata lesz, de képesnek tartja az együttesét arra, hogy idegenben és hazai pályán is legyőzze riválisát.
A címvédő Vasas és a Kaposvár már korábban, míg a MÁV Előre kedden biztosította helyét a négy között.
Az elődöntők - Vasas-MÁV Előre és Kaposvár-Békéscsaba párosításban - a március 16-i hétvégén kezdődnek, s szintén az egyik csapat harmadik sikeréig tartanak.
Női Extraliga, negyeddöntő, 5. mérkőzés:
Swietelsky-Békéscsaba - UTE 3-2 (21, -20, 17, -14, 11)
A párharcot 3-2-re a Békéscsaba nyerte.
MTI
hírek innen, onnan
Megjelent a választások utáni első hitelminősítői jelentés, sem az adósságbesoroláson, sem a negatív kilátáson nem változtatott a Moody's
Maradt a bóvli fölött kettővel lévő Baa2 kategória és maradt a 2024 ősze óta érvényes negatív kilátás. Ha az EU-val sikerülne...
A pénztárcájuk sosem marad üres: ezek a csillagjegyek szinte mágnesként vonzzák a pénzt
Ők azok, akik sokszor csendben építkeznek, nem verik nagydobra a terveiket, de amikor lehetőség adódik, ösztönösen ráéreznek, hogyan...
Különleges jelentése lehet a születési dátumodnak: a számmisztika szerint ezt árulja el rólad a „segítő lelked”
Egyre többen fordulnak a spiritualitás és a számmisztika felé, hogy jobban megértsék saját személyiségüket és életük történéseit....
Megérkezett a Moody’s ítélete a magyar gazdaságról
A Moody’s nem jelentett be hitelminősítői lépést Magyarországgal kapcsolatban, de friss felülvizsgálatában továbbra is negatív...
„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról
A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.
Legendák visszatérése és világsztárok az arénában: ezekre a koncertekre már most vegyél jegyet.
Két héttel hosszabb balatoni szezon, garantáltan felejthetetlen bulit kínáló arénasztárok, visszatérő hazai legendák és a világ...
Megjött Magyarország bizonyítványa a Moody's-tól
Az eddigi Baa2 szinten hagyta Magyarország adósbesorolását pénteken késő este a Moody’s, ehhez továbbra is negatív kilátást rendel –...
Befejezi pályafutását a németek csillaga, Alaba számára egy korszak lezárult a Real Madridnál - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb pénteki hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Gulyás Gergely a választás előtt még 300 millió forint közpénzzel támogatta a rejtélyes Mesterséges Intelligencia Kutatóközpontot
A szervezet arról híresült el, hogy tavaly október 23-án, amikor a Tisza párt rendezvényén hatalmas tömeg a Deák térről a Hősök...
Nem mindegy, milyen magnéziumot szedsz: van, ami alvásra jó, más inkább görcsökre vagy stresszre
Sokan csak bemennek a patikába, levesznek egy magnéziumot a polcról, és azt hiszik, mindegyik ugyanaz. A szakértők szerint azonban hatalmas...
Sajtóértesülések szerint Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Az ír edző bajnoki címet és Magyar Kupát is nyert a Fradival, az Európa-ligában pedig a nyolcaddöntőig jutottak.
A Mol két hetet kapott a NIS ügyében zajló tárgyalások lezárására
Az amerikaiak meghosszabbították az adásvétel lezárásának határidejét.
Sport
„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra
A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.
Óriási nevek maradnak le a világbajnokságról az angoloknál
Thomas Tuchel még nem hirdetett keretet, de a hírek szerint több korábbi alapember is lemarad a nyári világbajnokságról.
Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől
Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.
Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője
Hivatalos bejelentés még nem született.
Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is
A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.
Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is
Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.
Ne dőlj be a közösségi média hülyeségeinek: maratont futni egyáltalán nem könnyű
Egyre népszerűbb a futás, folyamatosan növekedik az amatőr sportolók száma, és ezáltal egyre több a futáshoz kapcsolódó tartalom a közösségi médiában. Ezeknek a tartalmaknak egy része nagyon félre vihet, és a
Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír
Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.
Luke Littlert alaposan elpáholták, mégis örülhet ennek a kétszeres világbajnok?
Luke Humphries legyőzte legnagyobb riválisát, és így biztossá vált, hogy csak a rájátszás döntőjében találkozhat vele.
A BL-döntő, ahol láttuk minden idők egyik legszebb gólját és legnagyobb kapushibáját is
Az elmúlt évtized talán legemlékezetesebb Bajnokok Ligája-döntőjére tekintünk vissza.
Tovább dagad a focibotrány: kiderült, ki adott engedélyt a kémkedésre
Új szintre lépett az ügy.
Elindult a lavina? Három szezon után távozik a bajnoki ezüstérmes Ferencváros támadója
A zöld-fehér klubtól sajtóhírek szerint Robbie Keane vezetőedző is elköszönt.
Bulvár
Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését
Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.
Magyar Péternek olyan magyar himnuszt játszottak Bécsben, amit még senki nem hallott itthon, íme a különleges verzió
Az előadás meglepően historizálóra és pontosra sikerült.
Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota
Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?
Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek
Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.
Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt
A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.
Milliós fizetések a Miniszterelnökségen: kiderült, mennyit kerestek Gulyás Gergely munkatársai
Az RTL Híradó által kikért adatok szerint nemcsak a politikai vezetők, hanem több háttérmunkatárs is milliós fizetést kapott a korábbi Miniszterelnökségen. A legmagasabb havi bér meghaladta a 3,2 millió forintot.
Váratlan dolog miatt támadják Magyar Pétert az interneten az osztrák tévének adott interjúja után
Kőkemény kommentháború robbant ki a neten.
Ezt a fürdőruhát ki nem állhatják a pasik egy nőn: viszont van egy, amiért bolondulnak
Ezekért bolondulnak a férfiak – kivéve azt a bizonyos egy fazont.
Felrobbant a Mol üzem, egy ember meghalt, több súlyos sérült van
Kapitány István is úton van az üzembe.
Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását
Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.
Friss bejelentések érkeztek: ez okozta a tiszaújvárosi robbanást
Mutatjuk a részleteket!
Milyen gyümölcsöt ehet a cukorbeteg? Íme a 9 legjobb választás – A nyári kedvenc is odafért a listára
Nem mindegy, milyen gyorsan emelik meg a vércukorszintet az ételek, különösen cukorbetegség esetén – a gyümölcsök között is nagy a különbség.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


