Ezt olvasta már?

0

Numizmatikai kiállítás nyílik Kaposváron

Félezer még be nem mutatott pénzérmét, köztük igazi ritkaságokat láthat a nagyközönség a Rippl-Rónai Múzeum új, állandó kiállításán, amely kedden nyílik Kaposváron.

Az intézmény munkatársai a Fényes ezüstök és aranyak Somogyországból című tárlaton tíz vitrinben adnak átfogó képet a múzeum tizenötezer darabos numizmatikai gyűjteményének a Somogy megyében talált, az ókortól az 1711-ig terjedő időszakot felölelő részéből - áll a múzeum tájékoztató anyagában.

Kiemelték: nem feltétlenül csak a legszebb arany-, ezüst-, réz- és bronzpénzek kerülnek az intézmény Fő utcai épületében elhelyezett tárlókba, az érdeklődők korabeli hamisítványokat, szándékosan megcsonkított, darabolt pénzeket is szemügyre vehetnek és megtudhatják, milyenek a földből előkerülő érmék.

A Kubinyi Ágoston-program és a kaposvári önkormányzat támogatásával létrejövő tárlaton olyan különlegességek is lesznek, mint III. Frigyes dán és norvég király kétszeres aranydukátja, Báthory István lengyel királyként vert aranydukátja, egy, a Schwarzburg grófságban készült ritka német ezüsttallér, s az 1990-es évek elején Csökölyben talált, ötvenöt darabból álló tallérlelet is - jegyezték meg.

Kitértek arra, hogy a nagyközönség kisfilmekből és egy információs pultnak köszönhetően további hasznos és érdekes információkat tudhat meg a pénzekről. Hozzátették, hogy a kiállításhoz kapcsolódóan katalógus készül és lesz múzeumpedagógiai foglalkozás is.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Rövidített útvonalon közlekedik a metró a hétvégén

Az M2-es metró rövidített útvonalon közlekedik szombaton és vasárnap. Pótlóbuszok viszik tovább az utasokat a kimaradt megállókra.

Kiket fenyegetett meg eddig Magyar Péter?

A bíróság előtt az állami szervek munkatársait, és az újságírókat sem kímélte a pártelnök.

Három betegség, amelynél a gyógyvíz lehet a legjobb természetes megoldás

A mozgásszervi panaszok, bizonyos gyulladásos megbetegedések és egyes bőrproblémák esetében a gyógyvizes kúrák gyakran látványos...

Indul a pécsi Pride

Ellentüntetők is vannak a helyszínen.

Marco Rossi: Varga és Sallai hiányában is kötelező a győzelem Örményország ellen

Dunaszerdahelyen, a Kukkonia Liga nemzetközi konferenciáján járt Marco Rossi, aki az ottani emlékekről és a válogatott soron következő...

Korábbi Real-játékost igazolhatnak Messiék

Sergio Reguilón hamarosan visszatérhet a pályára, az Inter Miami pedig erősítésére készül a balhátvéd poszton. A 28 éves spanyol...

EU-s biztos: A Villarreal–Barcelona meccs Miamiban árulás lenne a szurkolók felé

Egyre nagyobb vita bontakozik ki Spanyolországban és az Európai Unióban a La Liga decemberi terve miatt, miszerint a Villarreal–Barcelona...

Elképesztő gyorsasággal nő a magyar elit vagyona - mutatjuk, mint mond a gazdasági elemző

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs-ütemet diktálunk - olvasható a Blochamps Capital közleményében, utalva a...

Vilmos herceg: „Nem akarom elkövetni ugyanazokat a hibákat, mint a szüleim” – őszintén mesélt a gyerekkoráról

A brit trónörökös szokatlanul személyes interjút adott, amiben arról beszélt, milyen gyerekkora volt, hogyan próbálja másként nevelni a...

Tetemes elbocsájtásokra készül a Renault

A Renault 3000 állás megszüntetését tervezi a támogató funkciókat ellátó területeken – írja a Reuters.

Itt van Orbán Viktor rendkívüli bejelentésének a részlete

A kamatcsökkentésekből adódó különbözetet az állam vállalja át.

0

Sport

A Real Madrid húzása teljesen új irányba tereli Szoboszlai Dominik karrierjét

Az angol sajtó – jelentőségéhez képest – csak minimálisan foglalkozik a kérdéssel.

Elhunyt a magyar sportújságíró és televíziós riporter, Kopeczky Lajos

Kilencven esztendősen elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter - tájékoztatta a Magyar Sportújságírók Szövetsége (Msúsz) az MTI-t.

Percekkel becserélése után egyenlítő gólt szerzett a magyar válogatott csatár

A német másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga 2) szereplő Eintracht Braunschweig magyar válogatott csatára, Szabó Levente csereként beállva szerzett egyenlítő gólt a Paderborn ellen elszenvedett 2–1-es

Elhunyt Kopeczky Lajos

A legendás sportriporter kilencven évet élt.

A magyar szurkolók reagáltak a szigorításokra és üzentek az MLSZ-nek

Nagy múltú magyar klubok szurkolói a Magyar Labdarúgó Szövetség új szabályait bírálták. A Carpathian Brigade péntek esti közleményében kritikus pontokba foglalták az ellenérzést kiváltó változtatásokat, szú

Thomas Frank: Holnap azzal kezdünk, hogy 1–0-ra vezetünk

A Tottenham dán menedzserét lenyűgözte, hogy csapata a legutóbbi mérkőzéseken hátrányból fel tudott állni, de jobban szeretné, ha inkább ők vezetnének az eredményjelzőn a mérkőzéseken.

Teljesen új arcát mutatta meg Szoboszlai Dominik

„Itt egy olyan énjét láthatjuk, amely a nemzetközi színtéren is sikeresen érvényesül”.

Felcsúton kapott ki a tavalyi döntős, továbbjutott a Ferencváros

A Simple Női Kupa 4. fordulójában a Ferencváros 2–1-re nyert Szegeden a St. Mihály ellen, ugyanilyen arányban szenvedett vereséget az MTK, az előző kiírás ezüstérmesét a Puskás Akadémia búcsúztatta.

Megint duplázott és a Premier League második helyére repítette csapatát a Bournemouth gólvágója

A Bournemouth hazai pályán hátrányból fordítva 3–1-re nyert a Fulham ellen a Premier League 7. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén. Andoni Iraola együttese hat mérkőzés óta veretlen az angol élvonalban,

Pazar góllal bizonyított a magyar csatár, akit Rossi nem hajlandó Varga helyett játszatni

Hiába játszik rendszeresen, Rossi előbb felfedezte, majd elfelejtette a péntek este is eredményes támadót.

Meglepetés? Az Újpest után az MTK-t is simán elintézte az újonc

A Fizz Liga 9. fordulójának nyitómérkőzésén a Kazincbarcika 3–1-re verte az MTK csapatát és megszakította a budapesti kék-fehérek remek veretleségi sorozatát.

Az FTC és a Puskás Akadémia játékosa is ott van az örmény keretben

Az örmény szövetségi kapitány, Jegisz Melikjan kijelölte 25 fős keretét a budapesti és a dublini vb-selejtezőkre, a listában egy NB I-ben szereplő játékos szerepel.

Bulvár

Juhász Péter a kihallgatása után: Ma már meggyőződésem, hogy Orbán Viktor és körei tényleg védik ezeket a bűnelkövetőket

Öt és fél órás tanúkihallgatás után adott interjút lapunknak Juhász Péter, akinél tegnap házkutatást tartott az ügyészség a „Zsolti bácsis” hangfelvétel miatt. Az egykori politikus a mai nap után másképp

Elhunyt Magyarország legkülönlegesebb és talán legokosabb riportere

Kilencvenéves korában elhunyt Kopeczky Lajos sportújságíró, televíziós riporter – tájékoztatott a Magyar Sportújságírók Szövetsége. Kopeczky nemcsak sporthoz értett, hanem építészmérnökként egyrészt "reá

Megszólalt a rendőrség Schmuck Andor halálával kapcsolatban

A baloldali politikus 54 éves korában halt meg.

Zsebkendőt gyömöszölt saját szájába és kétszer szíven szúrta magát a KSH egykori elnöke

Több mint gyanús öngyilkossági hullám söpört végig a reformpárti politikusok között.

Tízezernyi magyar bukhatja el a vagyonát még idén: őrület ami történik, ezzel sokan nem számolnak

Ügyvédi szakértő segítségével jártunk utána, hogy milyen kiadásokra kell számítani, és hogyan lehet minimalizálni a költségeket.

Orbán: Magyarország nem akar a NATO vagy az EU tagja lenni, ha Ukrajna csatlakozik

A magyar miniszterelnök erről az informális EU-csúcs második napján beszélt Koppenhágában, újságírók előtt.

Véletlenül egy MMA-harcos házába tört be a 31 éves srác - így néz ki a rendőrség képén

Balszerencse, vagy az év lúzere már meg is van? Egy 31 éves srác úgy gondolta, jó ötlet betörni egy MMA-harcos házába, mert ott biztos van mit találni. Igen, egy MMA-harcost.

Ruszin-Szendi Romulusz a sorkatonaságról: Ha baj van, akkor berántunk mindenkit azonnal

A Tisza Párt politikusa visszahozná a sorkötelezettséget.

A hideg futkos mindenki hátán: kemény üzenetet küldött Putyin, küszöbön a totális háború?

Putyin gyors válaszlépéseket ígér Európa katonai megerősödésére, miközben tagadja, hogy Oroszország NATO-tagállamokat támadna meg

Mégsem annyira egészségesek ezek a kenyerek, mint hittük – A barna kenyér sem mindig az, aminek látszik

A kenyeret imádja a magyar ember, és egyre többféle van belőle a boltban. Azonban sok egészségesnek hitt kenyér nem is annyira az.

Orbánék volt vezető egészségpolitikusa is csatlakozott a Tiszához

Gilly Gyula Magyar Péter elődje volt a Diákhitel Központ élén, de az Emberi Erőforrások Minisztériumában a felsőoktatásért felelős államtitkár politikai főtanácsadójaként is dolgozott.

0