Nyolcezer édességcsomag a rászoruló gyermekeknek
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület egész évben az élelmiszerpazarlás csökkentéséért harcol. A május azonban kiemelt hónap az élelmiszerek gyűjtése terén, ekkor ugyanis különösen fontos szerephez jutnak a gyermekek, hiszen május utolsó vasárnapja gyermeknap.
Azonban nem minden gyermek olyan szerencsés, hogy hozzájuthat olyan apró ajándékokhoz, mint egy tábla csokoládé, vagy egy kis meglepetés. Az ő számukra szeretné az
Élelmiszerbank felejthetetlenné tenni a gyereknapot!
Az Élelmiszerbank 13 éve működik Magyarországon. Az Egyesület célja, hogy összegyűjtse azokat az élelmiszereket, amelyek a kereskedelmi láncoknál vagy gyártóknál felesleggé válnak – szezonalitás, túlrendelés, csomagolási hiba, vagy bármely más okból kifolyólag - mégis biztonsággal fogyaszthatóak. Ezek az élelmiszerek az Élelmiszerbank és partnerszervezetei segítségével jutnak el a nélkülözőkhöz országszerte.
Az Élelmiszerbank az élelmiszerek osztásakor nagy hangsúlyt fektet a családok és gyermekek elérésére, segítésére. Az idei év májusában dedikáltan erre a célra több mint 8.000 db édességet és egyéb finomságokat tartalmazó csomagot készített össze, amelyeket gyermeknapi eseményeken tervez kiosztani partnerszervezetei közvetítésével. A csomagok összértéke megközelíti a 10.000.000 Ft-ot, és többek között csokoládé, rágógumi, kakaópor és tea található az adományokban.
A karitatív szervezetek pályázati formában jelentkezhettek a csomagokra. Az Élelmiszerbank 39 sikeres pályázati anyagot fogadott el, amelyek keretében 8085 nélkülöző gyermek részesülhet a gyermeknapi meglepetés örömében május utolsó heteiben.
A csomagok osztása május közepén kezdődik és gyermeknap után, június első hétvégéjén zárul. Lesz az események között sportverseny, vetélkedő, ünnepség és hagyományőrző nap is.
„Az általunk kiosztott csomagokkal szeretnénk biztosítani azt, hogy minél több nélkülöző gyermek részesülhessen a gyermeknap örömében. Látjuk munkánk során, hogy milyen szomorú, amikor családok, szülők nem engedhetik meg maguknak, hogy a gyermekeiknek ünnepnapra, gyermeknapra, vagy akár szülinapra megvegyék azokat a finomságokat, amik máshol természetes velejárói a mindennapoknak. Az Élelmiszerbanknál ezen szeretnénk változtatni gyermeknapi pályázatunkkal, amelyet reményeink szerint jövőre is megrendezünk.” – mondta Cseh Balázs, az Élelmiszerbank elnöke.
hírek innen, onnan
Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra
Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...
Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat
Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...
Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?
Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.
A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból
Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.
Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere
Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...
Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra
Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.
Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint
Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt
Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...
Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel
Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...
Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni
A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...
Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...
Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


