Ezt olvasta már?

0

Obama nem bírta sokáig, hogy ne szóljon be Trumpnak!

Burkoltan ugyan, de Barack Obama volt amerikai elnök először szólt be Donald Trump jelenlegi elnöknek a Huffington Post szerint. - Pécsi Napilap -

A lap arról ír, hogy Obama szóvivője, Kevin Lewis nevén ment ki egy közlemény, ami nem nevezi néven Trumpot, nem kritizálja nyíltan a muszlimok kitiltását az USA-ból (pontosabban hét muszlim ország polgárait), de azért csipkelődik kicsit.

Arról írnak a közleményben, hogy repes Obama szíve, hogy összefogtak az ország közösségei, majd idézik Obama utolsó beszédét, amiben kifejtette, hogy az amerikaiak a demokrácia őrei. Ez akkor működik, ha nemcsak a választások napján, hanem máskor is összegyűlnek, szerveződnek, hallatják a hangjukat, ha az amerikai értékek veszélyben vannak.

Itt jön a fontos rész, amiben Obama külpolitikai döntésével összevetve azt írják, alapvetően ellenzi az egyének hitük miatt való diszkriminálását.

Obama amúgy ígéretet tett, hogy hagy egy kis időt Trumpnak kibontakozni, nem fogja addig kritizálni a lépéseit. Kilenc nap után mégis megtette ezt. Trump kormányzata egyébként Obama azon régi döntését citálta, hogy hat hónapig nem léphettek be irakiak az országba. Obama azonban sose diszkriminált vallás alapján.

Amikor a 2015-ös párizsi merénylete után egyes republikánusok azt akarták elérni, hogy csak a szíriai keresztényeket engedjék be az Államokba, Obama ezt “szégyenletesnek” nevezte.

Sean Spicer, a Fehér Ház sajtótitkára Obama nyilatkozata után azt mondta, az a szégyen most, hogy embereknek okoznak kényelmetlenséget. Ezzel a reptereken a tiltakozások miatt kialakult káoszra utalt.

 

Forrás: 24.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Rendkívüli döntés született az USA-ban, egyszerűen nem tehettek mást

A 43–46 fokos hőérzet miatt biztonsági okokból elmarad az idei washingtoni felvonulás.

Milyen nagyszülő lennél? A születésed napja többet elárulhat, mint hinnéd

A nagyszülővé válás különleges szerep az életben, amelyet a numerológia szerint a születési dátumunk is befolyásolhat. Nézd meg,...

Hasfájással indul a halálos kórság: évekig tünetmentesen lappang

Két gócpontja is van hazánkban egy olyan halálos kimenetelű betegségnek, ami akár 10-15 éven keresztül láthatatlanul pusztítja...

Magyar Péter leült sakkozni Polgár Judittal, hamar véget ért a parti

Magyar Péter Polgár Judit ellen sakkozott egy nemzetközi eseményen az Egyesült Államok alapításának 250. évfordulóján. A...

Rendörökkel a nyomában állt az árokba mint a gerely Hajdúhadházon

Csúnya vége lett egy rendőrségi üldözésnek Hajdúhadházon. A bukás után a sofőr futva menekült és elbújt a bokorban. Hiba volt.

Íme Zséda ritkán látott, jóképű párja: a válása után egy kollégájával jött össze

Zséda kivételt tett és elmesélte megismerkedésük történetét párjával, Moldovai Márkkal.

Miért fakulnak olyan gyorsan a fehér törölközők – és hogyan tarthatjuk meg ragyogó fehérségüket?

A fehér törölköző frissen mosva olyan, mint egy kis otthoni spa-élmény. Csakhogy néhány hét vagy hónap után könnyen sárgásszürke,...

A velünk élő azbeszt

Nem rettegni kell a természettől, hanem tanulni a mostani azbesztproblémából is, mondják a geológusok, és minden tudományos kérdésre...

Hatalmas belháború robbant ki a Legfőbb Ügyészségen az aranykonvoj miatt, Nagy Gábor Bálint ezért a kíméletlen leszámolásért fizethet a székével

Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyészt az április 12-ei választások óta egyre intenzívebb belső támadások érik...

Veszélyes baktériumok vannak a kedvelt magyar strandon, gyorsan be is zárták

A Szelidi-tó strandjának víze átmenetileg veszélyes lett a fürdőzőkre. A nagy meleg utat engedett a fertőzésnek.

Foci-vb: Szalah panenkázott, tizenegyesekkel aratott történelmi győzelmet Egyiptom Ausztrália ellen

Egyiptom 1-1 után tizenegyesekkel győzte le Ausztráliát a vb-n, és története során először jutott a legjobb 16 közé. A párbajt Mohamed...

0

Sport

Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja

Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

Újabb tizenegyespárbaj a vb-n, Egyiptom történelmet írt, és bejutott a legjobb 16 közé

Soha nem nyert még meccset egyenes kieséses szakaszban meccset az afrikai csapat – eddig.

Bulvár

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.

Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!

Török Gábor: Ami a választás óta a Fideszben történt, az ellenzéki párt számára majdnem annyira tragikus, mint a választási eredmény

Szerinte ha 2026 végén a választók ugyanazt látják, mint ma, akkor esélytelen lesz a Fidesz arra, hogy növelje a táborát.

Nem szabad megenni a csirke ezen részeit - Sokan még mindig hozzáadják a leveshez.

Mi kerüljön a fazékba, és mit érdemes inkább kihagyni a csirkelevesből? Ezek a csirkehúsfogyasztás legfontosabb kulisszatitkai.

0