Online fogadásokon játszotta el a bank pénzét
Milliókat játszott el szerencsejátékon az egyik pénzintézet kecskeméti fiókjának alkalmazottja a bank pénzéből, csalás megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezték - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szombaton. - Pécsi Napilap -
A tájékoztatás szerint a 35 éves kecskeméti férfi tavaly szeptemberben és októberben az egyik bank tanácsadójaként a bank információs rendszerébe valótlan adatokat vitt be, illetve egyéb műveletek elvégzésével az információs rendszer működését befolyásolta.
Pénztárosként a nap elején fiktív befizetéseket könyvelt le az ügyfelek számláira, ezeket a nap folyamán az ügyfelek nevében külföldi számlákra utalta. Az így megszerzett pénzzel online szerencsejáték-oldalakon fogadott, majd a nap végén - mivel nem nyert és nem tudta visszatenni az ellopott pénzt - sztornózta a reggeli befizetéseket.
Összesen több mint 58 millió forint kárt okozott a banknak.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya csalás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt január 5-én őrizetbe vette, a Kecskeméti Járásbíróság pedig január 6-án elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását - olvasható a police.hu-n.
hírek innen, onnan
Mennyire marad versenyképes a megmetszett kamatozású fix állampapír, és mi lehet a kihívója?
A hazai lakossági állampapírpiac nagy favoritja már jó ideje a Fix MÁP, de a 7 százalékos kamatával már csak pár napig lehet megvenni....
A volt KSH elnök szerint létkérdés lehet rendbetenni a statisztikákat
A nemrég felállt kormányban időnként utalnak arra, hogy az Orbán-kabinet propagandisztikusan kommunikált gazdasági adatokat, de a KSH...
Guardiola tanítványa Mourinho szellemiségével írt történelmet a Premier League-ben
Az Arsenal 22 év után végzett az élen az angol bajnokságban.
Visszafordíthatók az alkohol okozta károk: ennyi idő alatt újul meg a máj
Már egy korty alkohol is pusztít, a károk azonban visszafordíthatók.
Mutatjuk, hol számíthatunk ma esőre!
Szerda reggel a középső tájakon derült lesz az ég, a Nyugat-Dunántúlon és a Tiszántúlon lehetnek kissé felhősebb körzetek. A...
Róna Péter: Sulyok Tamás eltávolításához nem kell az alaptörvényt módosítani
A 2022-es ellenzéki államfőjelölt szerint van harmadik út Sulyok Tamás leváltására.
Százezreket figyelmeztet a NAV: órákon belül lejár a határidő
Szerda éjfélkor jár le a személyi jövedelemadó 1+1 százalékának felajánlási határideje – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és...
Ez a hamis hír terjed Trumpról
Hamis az a közösségi médiában terjedő képernyőkép, amely szerint Donald Trump egy Truth Social-bejegyzésben Joe Bident „orosz...
Magyar Péter, magyar euró: óriási esély, de veszélyei is vannak a Tisza-tervnek
Újra napirendre került a magyar euró bevezetése: miközben a Tisza-kormány 2030-ig egyértelműen az euróövezet felé vinné...
A halálos járvány, amiről már milliók beszélnek – itt az USA reakciója
Az amerikai külügy szerint 10 napba telt az ebolajárvány megerősítése Afrikában.
Mucsi Zoltán is elbúcsúzott Scherer Pétertől: „Fent találkozunk...”
Szívszorító sorokkal üzent Scherer Péter állandó filmes partnere.
A centralizáció után: mit kezd az új kormány az önkormányzatokkal?
A közelmúlt története a napnál világosabban mutatta be: a hatalom természetes logikája a központosítás. Ha felmerült a kérdés, hogy...
Sport
Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja
Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.
Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan
Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.
„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”
Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.
Robbie Keane megnyomta a vészcsengőt, elmenekülhetnek a Fradi-játékosok
A Ferencváros vezetőedzője aggódik a csapat jövője miatt. Összeszedtük, kikre gondolhatott.
Mohamed Szalah búcsúzóul még kirúgatja Arne Slotot a Liverpooltól
A holland edző jövője erősen kérdésessé vált az Anfielden.
Felrobbant az angol sajtó: Pep Guardiola mellett egy világsztár is otthagyja a Manchester Cityt
Josko Gvardiol jövője is bizonytalanná vált, a Bayern München érdeklődik iránta.
Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon
Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.
Úgy lett 22 év után újra Premier League-bajnok az Arsenal, hogy nem is játszott
Története során 14. alkalommal lett angol bajnok az Arsenal.
Erre várt mindenki: nagy bejelentést tettek Szoboszlaiék
Visszatér egy ikonikus mintázat.
Sokkoló kizárás Angliában, robbant a Guardiola-bomba Manchesterben - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Kiütéssel megnyerte a legfontosabb meccsét a vb-n a magyar hokiválogatott
A bennmaradás szempontjából nagyon fontos meccset játszott és nyert meg a magyar válogatott.
Bulvár
Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?
Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.
Ennyibe került Mága Zoltán garázsa, újabb adatok derültek ki a luxus mértékéről
Ingatlanszakértő fedte fel a titkot.
Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek
A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.
Bejelentés érkezett a Karmelitáról – minden magyart érint
Újabb hétvégén nyílik meg a látogatók előtt a Karmelita és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete, miután az első alkalommal rendkívül nagy érdeklődés övezte a programot.
Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut
Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.
Scherer Péter már beszélt a haláláról Mucsi Zoltánnak, és anno ezt jelentette ki
Scherer Péter tudta jól, hogy egyszer el fog jönni ez a pillanat, és azt is érezte, hogy ezt miképp fogja jelezni Mucsi Zoltánnak.
Öt nagyon fontos tény, amit talán nem tudtál a hantavírusról
Lássuk, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai járványügyi és közegészségügyi hatóság (CDC) összegzései alapján mit érdemes tudni a a fertőzésről.
Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja
Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.
Kiderült, mi okozhatta Scherer Péter halálát: megszólalt Mucsi Zoltán
Scherer Péter régi barátja és pályatársa azt írta búcsúposztjában, hogy 'Pepe' hosszú, súlyos betgség végén ment el ma délelőtt.
Magyar Péter megoldja: bedöntheti a magyar gyárakat a miniszterelnök ígérete 13 nap múlva a munkaadók szerint
Magyar Péter szilveszteri beszédében jelentette be: 2026. június 1-jétől "nulla, azaz nulla" harmadik országbeli vendégmunkás érkezhet Magyarországra. A VOSZ kedden öt alapelvet és három azonnali döntést kért a mi
Hagyd a rizst, a bulgurt és a quinoát: ez a köret csökkenti a hasi zsírt és a puffadást, sokan mégsem hallottak róla még soha
Van egy olyan gabona, amit Ázsiában már régóta fogyasztanak, Európában viszont még mindig ritkaságnak számít: enyhén diós íze van, és sokan emésztéskönnyítő, vízhajtó hatást tulajdonítanak neki, ami a fogy
A nap képe: nem gyalog indult Varsóba Magyar Péter
És természetesen nem is egyedül.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


