Ezt olvasta már?

0

Orbán gazdaságvédelmi akciótervének részeként visszaépítik a 13. havi nyugdíjat - videó

Tíz év megfeszített és szívós munkával már éppen egyenesbe jöttünk, amikor a koronajárvány megérkezett Európába, és veszélybe sodorta mindazt, amiért eddig megdolgoztunk – kezdte hétfői bejelentését Orbán Viktor a köztévén.

„A helyzet, amiben hirtelen találtuk magunkat: igazságtalan. Igaz, hogy nem tehetünk róla, de ez nem változtat azon a tényen, hogy komoly kihívással kell szembenéznünk” – folytatta a miniszterelnök. „A helyzet igazságtalan, de ez sem ad felmentést” – tette hozzá. Orbán szerint egyszerre kell megküzdeni a járvánnyal és a gazdasági következményekkel is.

 

A miniszterelnök bejelentette, gazdaságvédelmi akciótervet dolgoztak ki, amelynek célja, hogy annyi munkahelyet hozzanak létre, amennyit a járvány tönkretesz. Három lépésből áll a gazdaságvédelmi akcióterv, az első ütemen már túl vagyunk, ma indul a második.

AZ AKCIÓTERV HÁROM SZAKASZA A GDP 18-20 SZÁZALÉKÁT CSOPORTOSÍTJA ÁT.

Módosítják az idei költségvetést, 1 százalékról idén 2,7 százalékra emelik a költségvetési hiányt.

A hétfőn induló második szakasz öt pillérből áll:

• Munkahelymegőrzés: a rövidített munkavégzés esetén készen állnak arra, hogy átvállalják a munkaadóktól a bérköltségek egy részét. Ez Orbán szerint ez „a bértámogatás egy speciális magyar formája lesz”.

• Munkahelyteremtés: 450 milliárd forint értékben beruházásokat támogatnak.

• Kiemelt ágazatokat fognak támogatni, olyan ágazatokat, amelyeket újra kell indítani: turizmus, építőipar, film- és kreatívipar, mezőgazdaság, egészségipar, élelmiszeripar, építőipar, logisztika, közlekedés.

• Vállalatok finanszírozása: kamat- és garanciatámogatott hiteleket biztosítanak magyar vállalkozásoknak több mint 2000 milliárd forint értékben.

• Család- és nyugdíjasvédelem: négy részletben visszaépítik a 13. havi nyugdíjat. 2021 februárjában a januári nyugdíjon felül a nyugdíjasok egyheti nyugdíjat fognak kapni. Ez történik majd 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is. „Most persze a munkahelyeket kell menteni, de nem feledkezhetünk el a nyugdíjasokról sem” – tette hozzá.

„Nehéz időket élünk, de láthatják, egyetlen magyar sincs egyedül. Sikerülni fog, ha vigyázunk egymásra” – mondta Orbán.

A teljes bejelentés itt nézhető vissza:




forrás: index.hu
videó: Orbán Viktor hivatalos Facebook oldala







0
0
0

hírek innen, onnan

Elfogy a gyanta, jön a halál: a rejtett folyamat, ami épp most törli el a magyar lucfenyőt

A klímaváltozás miatt a lucfenyő már nem bírja a hazai viszonyokat, helyét ellenállóbb fafajok veszik át. Ismerd meg, hogyan változik a...

Leáldozott a hűtőmágnesnek, ezt a szuvenírt viszik inkább haza a fiatalok

Úgy tűnik, a hűtőmágnesek és kulcstartók ideje lassan lejár. Egyre több utazó dönt úgy, hogy valami egészen mással őrzi meg a...

Ellepték az otthonodat a hangyák? Ez a 4 filléres trükk hamar végez velük

A tavasz beköszöntével a természet újjáéled, a fák rügyezni kezdenek, és a napsütéses órák száma is örömteli növekedésnek indul....

Mentőhelikopterrel szállították kórházba az autópályán történt karambol részvevőjét

Többször megpördült egy autó az autópályán, a mentők és a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a súlyos baleset helyszínére. A...

Carlos Alcaraz szörnyű hírt közölt a wimbledoni tenisztorna előtt

A spanyol klasszis tavasszal szenvedett csuklósérülést.

Scherer Péter halála után Mucsi Zoltán azt írta, „nem fog a nap ugyan úgy sütni, mint eddig”

„Már hiányzol!” – írta az elhunyt színész állandó filmes partnere.

Súlyos figyelmeztetés a túlvilágról: Ha ezt kéri tőled az elhunyt az álmodban, azonnal cselekedj!

Gyakran előfordul, hogy heves szívveréssel, izzadtan ébredünk, mert egy rég elveszített hozzátartozónk arca jelent meg előttünk az...

Minden negyedik magyar túl szegény ahhoz, hogy nyaralni mehessen, derül ki egy friss felmérésből

A CIB Bank kutatása szerint a nyaralók fele is inkább belföldön marad. Minden hatodik nyaraló pedig a lehető legolcsóbb megoldásokat...

Nagyon aggódik a WHO főigazgatója az Ebola-járvány miatt, példátlan lépést tett

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója a Vészhelyzeti Bizottság összehívása előtt hirdetett nemzetközi vészhelyzetet az...

Fontos MÁV-vezető távozásáról döntött Vitézy Dávid

Felmentette a MÁV gazdasági vezérigazgató-helyettesét Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter – értesült a hvg.hu; Dányi...

0

Sport

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

Nincs kegyelem, beleálltak a legendák az elbukott válogatottba

A magyar kézilabda válságban van, hiszen így az olimpiai szereplés is messze került.

Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan

Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.

„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”

Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.

Arne Slot takarít: 51-szeres válogatott klasszist küld el a Liverpool FC

A szélső a kevés játéklehetőség miatt új klubot keres, a Liverpool pedig nyitott az eladására a nyári átigazolási időszakban.

Az Arsenal megtette a magáét, Tóth Alexék dönthetik el a bajnoki cím sorsát

A már biztos kieső Burnley nem jelentett akadályt az Ágyúsoknak.

Robbie Keane megnyomta a vészcsengőt, elmenekülhetnek a Fradi-játékosok

A Ferencváros vezetőedzője aggódik a csapat jövője miatt. Összeszedtük, kikre gondolhatott.

Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon

Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.

Felrobbant az angol sajtó: Pep Guardiola mellett egy világsztár is otthagyja a Manchester Cityt

Josko Gvardiol jövője is bizonytalanná vált, a Bayern München érdeklődik iránta.

A magyar futball új sztárjának megható története: szülei a házukról is lemondtak karrierje miatt

Az ETO csapatkapitánya, Vitális Milán 24 évesen lett magyar bajnok a győriekkel.

Csapás a spanyoloknak, a Barcelona egyik legjobbja lemarad a vb-ről; olasz szövetségi kapitányt neveztek ki az ukránok - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?

Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.

Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek

A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.

Súlyos betegségeket okozhat: Óriási veszélynek teszed ki magad, ha alufóliát használsz a grillezéshez

A szabadtéri sütögetések elengedhetetlen kellékeként tekintünk az alufóliára és az alumínium tálcákra, ám a legfrissebb egészségügyi figyelmeztetések szerint ezzel a megszokott módszerrel komoly veszélybe sodor

Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut

Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.

Laboratóriumi vizsgálatok is megerősítették, hogy hantavírussal fertőzött a magyar határ közelében érő bihari férfi

Lássuk, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai járványügyi és közegészségügyi hatóság (CDC) összegzései alapján mit érdemes tudni a a fertőzésről.

Bejelentés érkezett a Karmelitáról – minden magyart érint

Újabb hétvégén nyílik meg a látogatók előtt a Karmelita és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete, miután az első alkalommal rendkívül nagy érdeklődés övezte a programot.

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

A nap képe: nem gyalog indult Varsóba Magyar Péter

És természetesen nem is egyedül.

Bejelentették: kevesebbet fizet az állam a pénzünkre

Nagyot csökkennek a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatai. Az Államadósság Kezelő Központ közleménye szerint péntektől egységesen 0,5 százalékponttal fizetnek kevesebbet ezek a megtakarítások. Addig azo

0