Ősszel is Balaton
„Ősszel is Balaton” címmel október végétől új akciót hirdet a regionális TDM Szövetség. A gasztronómia és a bor áll a programsorozat középpontjában, amelyhez 150 szállásadó és 28 borospince csatlakozott.
A kezdeményezés célja, hogy bizonyítsák: nemcsak nyáron érdemes a magyar tengerhez látogatni. Nyugalmas hattyúetető családok és túrázók vették át a bulizóktól a Balaton partját. Ősszel új arcát mutatja a tó, sokakat éppen ez vonz a partra.
- Teljesen más igazából, mert tényleg ez a csend és nyugalom. Nincs az a kiabálás. Meg hát csend van na, az hogy csend van igazából.
A nyugalomra vágyó kirándulókat csábítaná októbertől is a Balatonhoz a turisztikai szövetség. Újabb kezdeményezésükhöz, az Ősszel is Balaton! akcióhoz már 150 szállásadó és 28 borospince csatlakozott. A TDM szövetség elnöke szerint már nem abban kell goldolkodni, hogy meghosszabbítsák a szezont.
Hofmann Henrik, elnök, Balatoni TDM Szövetség:
- Változtattunk a terminológián. Ugye hosszú évek óta próbálkozunk a szezon hosszabbításával. Most jöttünk rá, hogy a szezont nem lehet meghosszabbatni, hiszen azokat a termékeket, amiket nyáron kínálunk, azokat a turisztikai termékeket, azokat nem lehet ősszel és nem lehet tavasszal kínálni a Balatonnál. Létre akarunk hozni tavaszi, nyári és őszi szezont is.
Az őszi szezont a gasztronómia és a borkultúra bemutatásávl színesítenék, ehhez várják a csatlakozókat. Ez a pincészet például igazi helyi különlegességekkel is várja a látogatókat.
Bacsa András, tulajdonos, Szent Kristóf Pincészet
- Ez a kis múzeum, ahol most állunk , ez az ország első tradicionális magyar élelmiszer múzeuma, ahol a kis helyi őstermelőktől és kisüzemekben előállított termékek kóstolhatók.
Köztük olyan is, amely csak itt található meg az egész országban.
Bacsa András, tulajdonos, Szent Kristóf Pincészet
- Nagyon nagy népszerűségbek örvend ez az erdélyi borsos kolbász, amiről igazából azt kell tudni, hogy Erdélyben nem használnak túlzottan sok piros paprikát, sőt, szinte alig használnak piros paprikát. Viszont van egy elképesztően ízletes fűszerezése, egy nagyon zamatos fűszerezése ennek a kolbásznak. Természetesen a magyar igényeket kielégítő, picit csípős a borstól.
A helyi sajátos ízek közül a halételek is hangsúlyt kapnak majd az Ősszel is Balaton programsorozatában október 22-től.
Hofmann Henrik, elnök, Balatoni TDM Szövetség
- A meghirdetett időszak alatt is lehet a programhoz csatlakozni. Két fontos dolog van. Az egyik az, hogy ebben a termékkategóriában kell a turisztikai csatlakozóknak terméket előállítani és kínálni, a másik pedig, hogy azokat hívjuk és várjuk, akik egyébként ebben az időszakban nem lettek volna nyitva.
A tavaszi sorozat sikerességén felbuzdulva egyre többen érdeklődnek a szolgáltatók közül - mondta el a szövetség elnöke. A Nyitott Balaton májusi időszaka ugyanis 7-10%-kal növelte meg a vendégéjszakák számát.
(Híradó)
hírek innen, onnan
A kereskedők harcolták ki a belső égésű motort a Mercedesnél
Eredetileg csak elektromos lett volna a G-osztály kisebb változata, azonban a Mercedes meggyőzhetőnek bizonyult.
Megtörte a csendet a munkaerő-kölcsönző: ezért létszükséglet a vendégmunkás, és ezért fizetnek vagyonokat az ázsiai dolgozókért a magyar cégek.
Miközben a kormányzat – láthatóan kommunikációs és politikai okokból – a vendégmunkások gyors kiszorítását és a szabályok...
Ez a 3 csillagjegy a legviccesebb a horoszkóp szerint – Te vajon köztük vagy?
Van, aki egyetlen félmondattal képes feldobni az egész társaságot, más pedig akaratlanul is nevettet. A horoszkóp szerint három csillagjegy...
Azonnali közlemény a Katasztrófavédelemtől – nagy üzemtűz ütött ki hajnalban Gárdony és Zichyújfalu között
Komoly tűzesethez riasztották a Fejér vármegyei tűzoltókat szombat hajnalban, miután kigyulladt egy pelletáló csarnok Gárdony...
Brit tudósok fejlesztik az Ebola-vakcinát, amely hónapokon belül készen állhat a klinikai tesztekre
Az Oxfordi Egyetem hónapokon belül klinikai tesztekre kész védőoltást fejleszt a Kongóban tomboló ritka Ebola-járvány ellen.
Akril kád tisztítása egyszerűen: így lesz fényes, karcolások és foltok nélkül
Itt a klasszikusokkal nem mész sokra.
Sorra búcsúznak a rajongók: meghalt a legendás sorozatszínész
Sorra búcsúznak a rajongók.
Pengeélen táncol az üzemanyagpiac az utazási szezon előtt
Miközben Donald Trump a héten is azt sulykolta, hogy közel a megállapodás az irániakkal, a szakértők szerint kritikus helyzet előtt áll a...
Kicsi a lakásod, mégis nyomasztó? Lehet, hogy ezt a 3 lakberendezési hibát követed el
Van az a pont, amikor egy kisebb tér már nem kuckósnak, hanem egyszerűen túlzsúfoltnak érződik. Pedig sokszor nem a négyzetméter kevés...
Leáldozott a leopárdmintás bikiniknek: ezek a fürdőruha-trendek tarolnak helyette 2026 nyarán
A 2026-os nyár stranddivatja sokkal kifinomultabb és hordhatóbb irányba mozdul el: a harsány minták és túldíszített fazonok helyét...
Végkielégítésük jótékony célra történő felajánlását kérte a távozó képviselőktől a házelnök
Forsthoffer Ágnes szerint ez társadalmi elvárás.
Mutatjuk, hol lehet vásárolni a pünkösdi hosszú hétvége alatt
Ismét hosszú hétvége következik pünkösd alkalmából, amely ünnep a keresztény vallás egyik legfontosabb időszaka. A húsvét utáni 50....
Sport
„Sziasztok, magyarok. Európa-bajnok lettem.” – bámulatos visszatérés a csúcsra
A magyar vitorlázó a párizsi olimpia kudarca, súlyos deréksérülése, műtétje és hosszú rehabilitációja után bizonyított.
Bejelentette a Manchester United, hogy ki lesz a vezetőedzője a következő idénytől
Tizenhat meccsből tizenegy győzelem meggyőzte a klub vezetőségét a rátermettségéről.
„Nem tudom, hogy ezt mivel érdemeltem ki” – Szoboszlai őszinte vallomása Szalahról
A Liverpool magyar sztárja hosszabb interjút adott a Spíler TV-nek az idény utolsó mérkőzése előtt.
Távozik Robbie Keane, a Ferencváros vezetőedzője
Hivatalos bejelentés még nem született.
Robbie Keane távozása csak a jéghegy csúcsa, válságértekezletet tartottak a Fradi kéziseinél is
A prioritás egyértelmű: a futballcsapat és a női kézilabda túl kell élje a bizonytalanságot, a többi szakág kárára is.
Elhagyja a Fradit a kétszeres bajnok, megvan az új klubja is
Három idény, és 94 mérkőzés után elhagyja az FTC-t Aleksandar Pesic.
Fradi: Robbie Keane távozik a csapat éléről - sajtóhír
Úgy hírlik, elhagyja a Ferencváros csapatát Robbie Keane vezetőedző.
Tovább dagad a focibotrány: kiderült, ki adott engedélyt a kémkedésre
Új szintre lépett az ügy.
Elindult a lavina? Három szezon után távozik a bajnoki ezüstérmes Ferencváros támadója
A zöld-fehér klubtól sajtóhírek szerint Robbie Keane vezetőedző is elköszönt.
Robbie Keane csak az első távozó lehet, lavina indulhat a Fradinál
Robbie Keane távozása azonban csak a jéghegy csúcsa lehet az Üllői úton.
Itt a vége: Hét hónap után menesztették Benítezt, megnyílhat az út Rebrov előtt
A görög élvonalbeli Panathinaikosz a hivatalos honlapján jelentette be, hogy távozik Rafa Benítez vezetőedző - miközben a háttérben ismét felerősödtek a találgatások, hogy a korábban is szóba hozott Szergej Rebro
ETO: Megvan a bajnokcsapat első távozója - hivatalos
Három szezont követően távozik az ETO román védője.
Bulvár
Az indítótornyot tartó hidraulikus kar nem húzódott vissza, ezért az utolsó pillanatban lefújták a Starship tesztrepülését
Az utolsó pillanatban lefújta a SpaceX a világ legmagasabb rakétájának, a 124 méter magas Starship V3-nak az indítását – ez lett volna a Starship 12. tesztrepülése. Éjfél után nem sokkal megpróbálják újra.
Erre lesz Novák Katalinnak magyarázata? - Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota
Közzétette a Sándor-palota a kegyelmi ügy dokumentumait: a honlapjuk percekkel később le is fagyott. Ami az iratokból kiderül, arra csak Novák Katalinnak lehet magyarázata. Vajon megszólal?
Magyar Péter új becenévvel hódít, a fideszes szócső nem tudott ellenállni a miniszterelnöknek
Nyerges Csengét a kormányfő lengyelországi látogatása ihlette meg, újra bomba formában van.
Megjött a hír a 14. havi nyugdíjakról, jövőre csak ezek az emberek kaphatták meg
Komoly feltételeknek kell megfelelni.
Váratlan dolog miatt támadják Magyar Pétert az interneten az osztrák tévének adott interjúja után
Kőkemény kommentháború robbant ki a neten.
Sulyok Tamás meghajolt a népakarat előtt
A Sándor-palota oldalán érhető el a kegyelmi ügy.
Felrobbant a Mol üzem, egy ember meghalt, több súlyos sérült van
Kapitány István is úton van az üzembe.
Ókovács Szilveszter vállalja, hogy kifizeti Forsthoffer Ágnes házelnöki székének a hasonmását
Korábban is adományozott már az Országgyűlésnek egy koronázási-palástot.
Friss bejelentések érkeztek: ez okozta a tiszaújvárosi robbanást
Mutatjuk a részleteket!
Kiszivárgott a felvétel: így vitték el bilincsben a részegen vezető Britney Spearst
Az énekesnő nem épp vezetésre alkalmas állapotban ült volán mögé.
Szívszorító hírre ébredtünk: váratlanul elhunyt a legendás autóversenyző
Kyle Busch kórházi kezelése során hunyt el.
Bevetésre kész az új európai vadászrepülőgép
Münchenben debütált a német légierő új büszkesége. A gyártó Airbus szerint a legmodernebb radar dolgozik benne.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


