Ezt olvasta már?

0

Pályázatoktól várják a fellendülést

Komoly lehetőséget tartogatnak, és gazdasági fellendülést hozhatnak Somogynak a 2014-20 uniós ciklus forrásai – hangzott el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségén kaposvári közgyűlésén.

A szakemberek arról beszéltek: a megyében kettősség tapasztalható, hiszen amíg a Balaton környéke országos átlag felett teljesít, addig Somogy délebben fekvő területei elmaradnak ettől.

 

Az ország GDP-jéhez csupán két százalékkal járul hozzá Somogy megye, ez pedig jóval elmarad az átlagtól- erről beszéltek a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kaposvári fórumán. Az eseményen elhangzott: a megye széttagoltsága mellett a mezőgazdaságot sújtó alacsony felvásárlási árak is befolyásolják a megye teljesítőképességét.

 

Daxner Gábor, elnök, VOSZ Somogy Megyei Szervezete:

Az időjárás mindig befolyásolta a mezőgazdaságot , inkább én arra gondolnék, hogy a termények piaci elhelyezésével vannak gondok és úgy gondolom, hogy azt a szintet, ami kell, hogy az európai piacokon megtudjon jelenni magyar termék, azt még nem vagy ritkán érjük el.

 

A megyében jelenleg 123 ezren dolgoznak, a munkát keresők száma pedig 7 ezer. A munkanélküliségi ráta alacsonynak mondható, ám a szakemberhiány továbbra is sújtja a megye foglalkoztatóit. Többek között ennek is köszönhető, hogy Somogy gazdasági teljesítménye elmarad az országos átlagtól.

 

Daxner Gábor, elnök, VOSZ Somogy Megyei Szervezete:

Nagyon legyengült az utánpótlás helyzete nagyon kellemetlenül érintette a megye kis és középvállalkozásait az a süllyedés, annak a mértéke , ahova a szakmai utánpótlás most került. Ez igaz a fizikai dolgozókra, a szakmunkásokra, de igaz az irányítókra, technikusokra, mérnökökre.

 

Megoldást a 2014-20-as ciklus uniós és hazai forrásai jelenthetnek, ezek segíthetik majd a kis-és középvállalkozásokat megerősödését és versenyképességének növelését. A cégek termeléskapacitás bővítésre és infrastruktúra fejlesztésre is pályázhatnak majd.

 

Biró Norbert, elnök, Somogy Megyei Közgyűlés

A megyei önkormányzat kapta azt a szerepet , hogy az Európai Uniós források elosztásában a Területi Operatív Programban a központi kormányzat és a helyi települési önkormányzatok között a források szétosztásában és menedzselésében elsődleges szerepet kap.

 

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének kaposvári fórumán elhangzott: a pályázati lehetőségeknek köszönhetően az elkövetkező 3 évben jelentősen fellendülhet Somogy megye gazdasága.

 

(Somogy TV, Híradó)







0
0
0

hírek innen, onnan

Kinyílik a bőség kapuja: 4 csillagjegy július végéig meggazdagszik

Négy csillagjegy egész júliusban bőségre és különleges szerencsére számíthat.

8 rejtett adalékanyag az ételekben, ami magas vérnyomást okoz

Ha a magas vérnyomás elleni harcról van szó, a legtöbbünknek azonnal a sószóró száműzése jut eszébe. A helyzet azonban ennél jóval...

5 jel, ami autizmusra utalhat, de a legtöbben nem ismerik fel

Sokan még mindig úgy gondolnak az autizmusra, mint egy olyan állapotra, amelyet már kisgyermekkorban könnyű felismerni. A valóság azonban...

Monique Covet volt hazánk top felnőttfilmes színésznője: ma így él osztrák párjával

Monique Covet visszaült az iskolapadba, jelenleg Bécsben tanul, ez lesz a végzettsége.

4 előnytelen fürdőruha 50 felett, ami öregít: ezeket a fazonokat jobb lecserélni

A gyakran választott fürdőruhák között akadnak olyan öregítő fazonok, amelyek 50 felett nem mindenkinek előnyösek.

A magyarok negyede már későn kap észbe: durva laborértékek és hirtelen hízás miatt kérünk csak segítséget

Táplálkozási kérdésekben megbízunk a dietetikusokban, de mégsem fordulunk hozzájuk.

Iskolai botrány: Adolf Hitler képe is bekerült az évkönyvbe

A diktátor babakori képe a diákoké közé keveredett. A New Jersey-i iskola az évkönyv összes példányát visszahívta és a rendőrség is...

Két év után is titok a közpénzből készült kutatás, az új kormány sem fér hozzá

Hiába kérték a korábbi minisztert, nem hozta nyilvánosságra az adatokat.

Lebukott Rogán Antal, az államapparátus erre a láthatatlan kampányra szórta el a közpénzmilliárdokat, vagyonokat költött az Origóra és a Magyar Nemzetre

Rogán Antal egykori minisztériuma alig fél év alatt bruttó 9 milliárd forintot költött el állami...

Kié a ház előtt álló gyümölcsfa termése? Ezt tudnod kell, mielőtt neki állsz szüretelni

Kié a közterületen álló gyümölcsfa termése, és leszedheti-e bárki a házak előtt érő meggyet, cseresznyét vagy szilvát?

Összeomlanak az ingatlanárak a kiszáradó Velencei-tónál? Kezd tisztulni a kép, minden egy irányba mutat

Az eladók többsége még mindig átmeneti problémának tekinti a tó ökológiai válságát, ezért a tóparti lakások és nyaralók árai...

Hétvégi időjárás: a sok napsütés mellett záporokra is készüljünk

Szombaton napos, száraz időre lehet számítani, amelyet csak kevés fátyol- és gomolyfelhő zavarhat meg. Az előrejelzések szerint ma nem...

0

Sport

Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja

Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

Eladta szélsőjét az FC Barcelona, Lamine Yamal miatt távozott

A Dinamo Zagrebben lehet meg neki az áttörés.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

Ne csak vizet igyál a hőségben. Dr. Zacher Gábor elárulja, miért ne.

Dr. Zacher Gábor egy korábbi, most ismét aktuálissá vált videójában arról beszélt, hogy a kánikulában különösen fontos a folyadékpótlás, de nem elég a sima víz!

Még egy hőkupola érkezhet Európába – a szakértők szerint az első csak a kezdet volt

Miközben Európa még az idei első rendkívüli hőhullám következményeivel küzd, a meteorológusok már egy újabb, akár még pusztítóbb forróság lehetőségére figyelmeztetnek. A legfrissebb modellek szerint napokon

0