Panamába látogatott Kövér László
Latin-amerikai hivatalos útjának második állomásaként Panamába látogatott Kövér László, az Országgyűlés elnöke - tájékoztatta az MTI-t Szilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke.
Kövér László, aki az első Panamába látogató magyar házelnök, megbeszélést folytatott Isabel Saint Malo alelnök-külügyminiszterrel és Rubén De León Sánchezzel, a panamai nemzetgyűlés elnökével.
Látogatásának céljaként az elmúlt időszakban fejlődésnek indult kétoldalú kapcsolatok szorosabbra fűzését, a nemzeti parlamentek közötti kapcsolatok, a törvényhozások közötti párbeszéd erősítését említette.
A magyar kormány - a 2015-ben meghirdetett déli nyitás politikájával összhangban - szoros együttműködésre törekszik a latin-amerikai térség egyik legstabilabb, gazdasági értelemben pedig a legdinamikusabban fejlődő országával.
A házelnök megemlítette, hogy a kereskedelmi kapcsolatok 2016-ban az előző évhez képest megduplázódtak, és azt is, hogy Magyarország a Stipendium Hungaricum ösztöndíj program keretében ebben az évben is magyarországi tanulmányi lehetőségeket ajánlott fel panamai diákok részére.
A tárgyalásokon Kövér László elmondta, hogy a kereskedelmi kapcsolatok további bővítése érdekében Magyarország kész külgazdasági attasé kihelyezésére a latin-amerikai országba, amit a panamai fél támogatásáról biztosított.
A házelnöki tárgyaláson Rubén De León Sánchez bejelentette a nemzetgyűlés Panamai-Magyar Baráti Tagozatának megalakulását, és elfogadta Kövér László meghívását egy magyarországi viszontlátogatásra.
hírek innen, onnan
Ez az ezeréves fűszer, csökkentheti a vércukorszintet, a fogfájást, jó a megfázásra és még rákellenes hatásai is van
Aromája bármilyen ételt ünnepivé varázsolhat.
Mire megy Szoboszlai Dominik nélkül a Liverpool?
A csapat látszólag átbillent a holtponton, de újabb kihívások jönnek Arne Slot csapatának.
Annyira fehérít, mint a Vanish, de feleannyiba kerül – Ugyanaz a hatóanyag és eredmény
Próbáld ki az olcsóbb verziót idén karácsonykor, és a különbözetet költsd inkább másra.
Csepkét minden magyar néző imádta a 80-as években: meglepődsz, mivel foglalkozik ma Karsai Veronika
Csepke gyereksztárként kezdte a karrierjét, mégsem lett belőle színésznő. Így él ma Karsai Veronika.
A Fidesz már nem Fidesz többé – állítja egy szakértő
Horn Gábor politikai elemző szerint a Fidesz ma már nem Fideszként létezik a fideszes szavazók fejében.
Bejelentették az időjósok, legalább öt vármegyében érkezik a havazás - Időjárás-előrejelzés
Csapadékra és havazásra figyelmeztetnek, lejtőn a hőmérséklet is.
Padlóra küldik az eredményes fogyasztógyógyszerek az élelmiszeripart
Egy frissen közzétett amerikai tanulmány szerint az Ozempic és hasonló készítmények használata nemcsak a testsúlyt, hanem a háztartások...
Ebben a városban már bitcoinnal is fizethetsz a boltban
Már 350 bolt és a városháza is elfogad bitcoint ebben az európai városban.
Berobbant Tom Cruise bizarr komédiájának első előzetese
A színész hamarosan egy új Iñárritu-filmben tér vissza, amihez már megérkezett az első előzetes.
Magyar kutatói sikereket mutat be a Discovery a Made In Gyetván Csabával című sorozatában
A műsor ezúttal a Sztaki autonóm járműveit mutatja be, köztük a központi vezérlés nélküli drónokat, és azt is, hogy Gyetván Csaba...
A felvidéki magyarokat felháborította, hogy a Fico-kormány börtönnel büntetné a Beneš-dekrétumok megkérdőjelezését
„Nyilvánvalóan felháborító és törvényellenes, ezt senki nem fogja elfogadni.” Ezt mondta a Heti Világhíradónak Hunčík Péter...
Sport
Erdei Zsolt 51 évesen visszatért, majd a meccs végén azt mondta, 50 felett senki nem menjen a ringbe
A magyar boksz egyik nagy legendája 51 évesen újra bokszolt.
Szoboszlai incidensétől hangos Anglia, egy bíró sem érti az ámokfutásnál történteket
A szabályok szerint a harmadik piros lapot is ki kellett volna osztani a Tottenham és a Liverpool bajnokiján.
Viníciust kifütyülték a Real Madrid szurkolói, a reakciója még nagyobb felháborodást okozott
A madridiak bajnokiján Mbappé Ronaldót utánozta, az edző a röhejesnek nevezett játékvezető felfüggesztését követelte.
"Szörnyen elbánt Kerkezzel" - még az ellenfél ex-sztárja is a Liverpool magyarját védi
Joe Hart is elítélte Rodrigo Bentancur súlyos szabálytalanságát, amivel Kerkez Milost próbálták megfélemlíteni.
A győzelem ellenére hetvenkétezer néző füttykoncertje zúgott a Bernabéuban
Xabi Alonso mindenre felkészült, az edzőt semmi sem fogja váratlanul érni.
Kocsmasport a javából: mattrészegen nyert meccset a darts-vb-n az osztrák játékos
A meccs utáni interjújában rátett még egy lapáttal.
A Szoboszlait meglökő brazil fojtogatott és könyökölt is – miért nem járt piros lap?
Richarlison többekkel szemben is sportszerűtlen volt, de az ámokfutása közben mégis csak Szoboszlai Dominik kapott lapot.
Elárverezi olimpiai aranyérmeinek egy részét minden idők egyik legjobb úszója
Több kritikát is kapott emiatt.
Szoboszlaitól egyetlen dolgot hiányoltak, Kerkeztől pontosan ezt várták Liverpoolban
A Liverpool magyar válogatott sztárjai végigjátszották a Tottenham elleni rangadót.
A Barcelona edzője szerint a FIFA év csapata egy vicc
Hansi Flick szerint nem lehet komolyan venni a FIFA év csapatát.
"Szenzációs átigazolás": Egy magyar focista oda szerződött, ahová mások nyaralni mennének
A Maldív-szigetek-i Dhivehi Premier League-ben szereplő Victory SC-nél folytatja pályafutását az NB III-as Eger játékosa, Farkas Bence Balázs.
Itt a világbajnokság eddigi legnagyobb meglepetése, lenullázták a 2021-es bajnokot
A világelső és címvédő Luke Littler szettveszteség nélkül masírozott tovább.
Bulvár
Gyászol a magyar város, elhunyt dr. Bay Éva
Életének 87. évében elhunyt dr. Bay Éva orvos, műgyűjtő, Kiskunhalas díszpolgára, a Thorma János Múzeum egyik legjelentősebb adományozója.
Meghalt Kemenes Fanni
Minden műfajban és stílusban dolgozott.
Nem az ecet és nem is a szódabikarbóna: ez a vízkő legnagyobb gyilkosa
A vízkő elleni harcban a legtöbben automatikusan az ecethez vagy a szódabikarbónához nyúlnak. Pedig létezik egy megoldás, amely sokkal hatékonyabb, kíméletesebb, és egyre több háztartásban váltja le a régi módsz
Erdei Zsolt 51 évesen visszatért, majd a meccs végén azt mondta, 50 felett senki nem menjen a ringbe
A magyar boksz egyik nagy legendája 51 évesen újra bokszolt.
ByeAlex bejelentésétől hangos az ország, az RTL sem találja a szavakat
Az RTL rosszfiúja váratlanul írt egy üzenetet, ezzel minden megváltozott.
Iszonyatos ami kiderült a Szőlő utcai ügyről, eddig senki nem merte ezt kimondani, a szakértő kőkemény kijelentést tett
Ez lehet valójában a Szőlő utcai ügy hatása.
„Mi a f@sz volt ez, valami háborúellenes összejövetel… Az egész el lett b@szva” – Havas Henriknek nem tetszett a Fidesz szegedi gyűlése
„Mi a f@sz volt ez-, valami háborúellenes összejövetel… Na, aztán Lázár meg Orbán után nem néztem tovább…” – írta szombat este Facebook-oldalán az újságíró, utalva a Digitális Polgári Körök szombati,
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Szombat hajnalban holtan találták a Néprajzi Múzeum épületénél a több rangos szakmai elismeréssel jutalmazott fotóriportert.
Tegyél egy érmét a fagyasztóba: sokan nem tudják, de életet is menthet ez a trükk
A fagyasztót a legtöbben biztonságosnak gondolják, pedig van egy alattomos kockázata, amire szinte senki nem figyel. Egy apró, filléres trükk segíthet abban, hogy időben észrevedd a bajt.
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Meglepő összefüggésekre bukkantak holland kutatók, akik szerint megnőhet az övsömör kialakulásának kockázata a Covid-oltást követő hetekben. Egy olasz tanulmány ennél is tovább ment, úgy vélik, az ötven felett
Lesifotó, olyan hihetetlen dolgot fotóztak egy magyar kórházban, amiből világszenzáció lett
Nem mindennapi dolgot fotóztak egy magyar kórház ajtaján.
blogmorzsák
Magyar vakáció pechszériával – Vakáción a Mézga család
Ingyenjeggyel nem jut messze a Mézga család, csak furfanggal.
A Qualitons utánajárt: álmodhatja más az álmomat?
Az év leghosszabb éjszakáján debütál a Qualitons új klipje.
Bibó Lajos: A könyv lelke
"A könyv teszi az embert. Vagyis: könyv nélkül nincs élet. A könyv lényegében elsőrendű életszükséglet."

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


