Pántolni mindig kell
Amikor az erdőben kirándulunk, előfordul, hogy az erdőművelés és fakitermelés nyomait láthatjuk. Sok helyen még ma is úsztatják a fát, mert ez a leginkább költséghatékony szállítási mód. Van ám valami közös a mai és a régi korok szállítási módszerében, ez pedig nem más, mint a hosszú farönkök pántolása.
Ezt ugyanolyan hatékonyan használták már elődeink is, mint a modern kori szállítmányozó vállalkozások. Régebben köteleket, szalagokat és más könnyen hozzáférhető anyagokat használtak a rakományok rögzítésére, ma pedig főképp acél vagy műanyag eszközöket vetnek be.
Nagyon régóta alkalmazott technológia Ha a rakományok biztonságos szállításához keresel jól bevált és bizonyítottan hatékony rögzítőanyagokat, akkor érdemes a cadmas.hu pántolás oldalán lévő termékeket tanulmányoznod. Imponálóan sokféle termékfajtát találhatsz ott, és még ennek a fontos műveletnek, a pántolásnak az elvégzéséhez nélkülözhetetlen eszközöket is vásárolhatsz. Az ipari forradalom időszakára tehető, hogy a szállítási és logisztikai iparág is nagy fejlődésnek indult. Nem véletlenül, hiszen a hajózási és vasúti szállítás volumene hatalmasra duzzadt, és sokkal nagyobb árumennyiséget kellett hatékonyan és biztonságosan eljuttatni a rendeltetési helyére. Ehhez pedig akkoriban az acél- vagy vasmerevítések és persze még a korábban is kiváló kötelek jelentették a megoldást. Modern változatok az új kihívásokhoz Az acél, amely a legerősebb és legmagasabb szakítószilárdságú pántszalag mind a mai napig, továbbra is használatban van. Minimális a nyúlása és óriási szilárdság jellemző rá, de nagyon megemelkedett ennek az alapanyagnak az ára, és az alkalmazása nagy körültekintést és szakértelmet igényel. Nagyon sok esetben a műanyagból gyártott pántszalagok vették át a helyét, ahol arra mód volt, a 60-as és 70-es évektől kezdve. A cadmas.hu webáruházban polipropilén, PET-poliészter és PES-poliészter pántszalagokat is rendelhetsz. Az egyik legolcsóbb és leggazdaságosabb anyag a polipropilén pánt, amelyet inkább közepes és könnyű rakatok esetén használnak. Feszítés hatására kicsit megnyúlhatnak, melegebb időben ez intenzívebb lehet. Kiválóan lehet rájuk nyomtatni. Az acél tulajdonságait közelíti és a polipropilén előnyeit ötvözi a poliészter pánt, sok esetben az acél pántszalagok alternatívájaként ajánlják. Kiválóan megtartja a feszültséget, jó az ellenálló képessége, könnyen újrahasznosítható. A polipropilén pántoknál viszont drágábban juthatsz hozzá. Hatékonyság és biztonság Ma már kézi és gépi pántszalagok is léteznek, s ezekhez remek készülékek és segédanyagok is beszerezhetőek. Ezekkel a kiváló termékekkel igazán hatékony rakatokat és csomagokat lehet összeállítani, s a célt, a gyors és bombabiztos rögzítést sokkal egyszerűbben és kevesebb energia- és költségráfordítással el lehet érni. A hatékony pántoláshoz válaszd a megfelelő fajtájú, kivitelű és szélességű pántszalagot!
hírek innen, onnan
Gázóra leolvasás és fizetés - így fizetsz ha diktálsz, vagy ha havi átalányban vagy
A gázszámla összegét nemcsak az határozza meg, hogy mennyi földgázt használunk el. Legalább ennyire fontos, hogy havi diktálás,...
A rendkívül alattomos futballt bemutató Paraguay Franciaország ellen már nem tudott meglepetést okozni
A favorit az utolsó percekig nem lehetett nyugodt, de megtette azt, amire Németország nem volt képes.
Műszaki vizsga: íme a döntés a 10 évnél idősebb autókról
Most sokan megkönnyebbülnek.
Nyert a DVTK, a Videoton és a Kazincbarcika is - NB II-es felkészülés
A DVTK a Mezőkövesdet verte, a Videotont a BVSC-Zuglót, míg a Kazincbarcika a Cigánd ellen aratott győzelmet.
Trump: Netanjahu tudja, hogy ki a főnök
Az amerikai elnök pár héten belül először találkozhat az izraeli kormányfővel az iráni háború megkezdése óta.
Minden, amit eddig tudni lehet Taylor Swift és Travis Kelce titkos gigaesküvőjéről
A sztárpár péntek este mondta ki az igent a Madison Square Gardenben, ahol Adam Sandler vezette a ceremóniát. Swift ruháját a Dior...
Magyar Péter sarokba szorította a Fideszt, Török Gábor szerint így vethetnek véget az abszolút filmszínháznak
Török Gábor elemzése alapjaiban forgatja fel a parlamenti erőviszonyokat az őszi ülésszak kezdete előtt a...
Magyar Péter: szigorúbb szabályok fognak vonatkozni az alkotmányos intézmények vezetőire
Az alkotmánymódosítás véleményezésének javaslatait figyelembe véve a kormány szigorúbb szabályokat alkotott az alkotmányos...
Így készült valójában Áder János villájáról a drónvideó, amit Magyar Péter megosztott
A drónvideót eredetileg a Kutyapárt készítette négy évvel ezelőtt. Kovács Gergely Facebook-posztban idézte fel, hogyan készült a...
Önkényuralmat emleget már Orbán Viktor is
Agresszió, fenyegetőzés, megfélemlítés – posztolta a szombati eseményekről a volt kormányfő.
Zelenszkij egyeztet a finnekkel, drámai a helyzet, drónveszély miatt légtérzár, NATO vészhelyzet
Finnország 2026. július 4-én reggel ideiglenes korlátozásokat rendelt el a légi és tengeri közlekedésben a Finn-öböl keleti...
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait, valaki a jokeren több mint 428 millió forintot vitt el
Másfél hónapja senki sem találja el mind az öt számot, így a jövő hétre 990 millió forintra nő a nyereményösszeg.
Sport
Hatalmas csapás érte a vb-nyolcad-döntőre készülő francia válogatottat
Az utolsó edzésen megsérült a legutóbbi két világbajnokságon döntős gárda alapembere.
A mexikóiak visszaadták a több mint 300 milliót érő ajándék luxusórákat
A kapitány elmondása szerint a játékosok közös elhatározása volt.
Vinícius Júnior klubváltása a címlapon, Európa egyik legjobb csapatába tart a brazil
A Bayern München megtréfálhatja a Real Madridot.
Elkezdődnek a nyolcaddöntők – A foci-vb mai programja
Kezdődik a kieséses szakasz második fordulója, már a legjobb nyolc közé jutás a tét.
Messi újra csodát tett, ez a nyolc meccs következik a világbajnokságon
Lionel Messi újabb rekordot ért el a Zöld-foki szigetek ellen, ő a vb hőse egyelőre.
Éjjel történt a futball-vb-n: A címvédő Argentína kínkeservesen nehezen, hosszabbítás után kiejtette Zöld-foki-szigetek válogatottját
Messiék extra műszak után mentek tovább a futball-világbajnokságon.
A foci-vb legszexibb szurkolója megmutatta magát, aztán durván nekiment a játékvezetőnek
Beszólt a foci-vb legszexibb szurkolója.
Közel volt az újabb zöld-foki csoda, ám Messiék drámai hosszabbításban megmenekültek
Az afrikaiak kétszer is egyenlítettek, harmadszor mrá nem sikerült.
A franciák győzelmével továbbjutott a magyar válogatott a világbajnoki selejtezőkön
A második csoportkörből hárman jutnak ki a 2027-es vb-re.
Itt vannak Lionel Messi éjjel megdöntött vb-rekordjai: minél tovább olvasod, annál őrültebbnek tűnik az egész
A Zöld-foki Köztársaság elleni szenvedős mérkőzésen újabb történelmi estét rakott össze.
A Barcelona óriási pénzért lemondott róla, így a Real Madridnál lett a történelem egyik legnagyobbja
Ötször nyerte meg a legnagyobb klubsorozatot, 396 meccsen 308 gólt szerzett a királyi gárdában.
Ezek a meccsek jönnek a foci-vb-n a 16 között – A vb teljes ágrajza
Mutatjuk a nyolcaddöntők párosításait és programját.
Bulvár
„Kíváncsi voltam, hogy igaz-e a mondás, miszerint nagy láb, nagy szerszám.” – Miért mentél bele a szexbe az első randin?
Néha az ember lánya már az első randin ágyba viszi a partnerét. Az alábbi történetek különböző okokat mutatnak be, miért is dönthetünk így.
„Célkeresztet raktak a hátukra. Elsőként Bodacz Balázs” – Pikó András emlékeztet, hogy a közmédia leendő szakmai vezetője fideszes lejárató anyagot készített a lányáról 13 év...
Bodacz Balázs 2013 márciusában a Hír TV-nek készített anyagában aggatta a „Bajnai Gárda” megnevezést tiltakozó fiatalokra, köztük Pikó akkor kiskorú lányára is.
Putyin és Zelenszkij sokkoló konfliktusa, drámai NATO üzenet, és halálozási adatok
A szomszédban zajló brutális konfliktus egyre nagyobb méreteket ölt. Putyin és Zelenszkij csapatai nem kímélik egymást, és ezért Mark Rutte NATO-főtitkár is a hangját hallatta.
Az egyik Kormányhivatal 24 millió forintért vett egy pickupot, kiderült, hogy mire használhatják
Ételszállításra vették, de úgy tűnik, teljesen más funkciót tölt be.
Bezárták a népszerű magyar strandot: semmiképp ne indulj el ide!
Baktérium terjedése miatt döntöttek így.
Monique Covet volt hazánk top felnőttfilmes színésznője: ma így él osztrák párjával
Monique Covet visszaült az iskolapadba, jelenleg Bécsben tanul, ez lesz a végzettsége.
Fordulat a Zsolti bácsi-ügyben: Tordai Bence és Szabó Tímea is a vádlottak „padján”
Semjén Zsolt jogi eljárást indított politikai ellenfeleivel szemben a rágalmazási ügyben. A pedofilbotrány szálai a...
Nyugdíjáról vallott a legendás rádiós, Bochkor Gábor: elárulta, mennyi az annyi
Bochkor Gábor több ingatlant is vásárolt Spanyolországban, ahol a jövőben a nyugdíjas éveit tervezi tölteni.
Itt a MÁV azonnali bejelentése a Keleti pályaudvaron történt hajnali fennakadásról
A szombat hajnali órákban rendkívüli esemény miatt módosult több, a Keleti pályaudvart érintő járat közlekedése.
Putyin fortyoghat – Zelenszkij is megerősítette, hogy felperzselték az oroszok szimbólumát
Több mint 800 kilométerre az ukrán határtól.
Kitért a válasz elől Magyar Péter – Ennek a 12 pontnak a teljesítésére kérik az Lmbtq-szervezetek
Magyar Pétert már a parlamentben is kérdezték a javaslatokról. Mutatjuk, milyen 12 pontos követeléslistát tettek le a kormánya elé az Lmbtq-szervezetek.
„Elnézést kérek Fruzsinától is és Öntől is a 2013-as riportom miatt” – Bodacz Balázs reagált Pikó András kritikájára
Azt is írja az újságíró, hogy „az erő pedig nyugalmat, hogy szembenézzek azzal, ha méltánytalan sérelmeket okoztam akár Önnek és a lányának, akár bárki másnak.”

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


