Ezt olvasta már?

0

Papokat szentelnek fel Pécsett

2018. június 16-án Udvardy György két diakónust áldozópappá, 3 papnövendéket szerpappá, azaz diakónussá szentel a Pécsi Székesegyházban.


hirdetés

A papszentelés előtt hagyományosan gyalogos zarándoklat indul Mecseknádasdról Püspökszentlászlón át Pécsre a szentelendőkért. A zarándokok pénteken délután 17 órakor indulnak a mecseknádasdi Árpád-kori Szent István-kápolnától. Püspökszentlászlón este 8 órakor Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrál szentmisét, majd szentségimádással zárul a nap. A zarándokok hajnalban kelnek útra ismét, így a délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisére érnek Pécsre. Így lesz ez a zarándoklat ima és felajánlás a szentelendőkért.

A szombat délelőtti ünnepi szentmisén a főpásztor diakónussá, vagyis szerpappá szenteli Kárász Gábort, Kovács Józsefet és Molnár Eriket, akik Esztergomban, az Érseki Papnevelő Intézetben folytatták tanulmányaikat, valamint áldozópappá szenteli a jelenleg Szekszárdon szolgáló Fekete Zoltánt és a pécsi székesegyházi plébánián szolgáló Lábár Tamást. A főpásztor a diakónussá szentelés imájában arra kéri a Szentlelket, hogy adjon nekik erőt a szolgálat hűséges elvégzésére, az áldozópappá szentelés során pedig arra kéri az Urat, hogy újítsa meg a szentelendők szíve mélyén a szentség Lelkét, kapják meg a papság második rendjét, életük pedig legyen az erények példája. A beöltözést követően a papság köszönti az újonnan felszentelteket, és ők is Isten áldását kérik a papság szentségét most elnyertekre. Az újonnan szentelt papok a szentmise következő részében, a felajánlásban már a püspökkel és a papsággal együtt koncelebrálnak, azaz együtt miséznek, majd a szentmise végén újmisés áldásban részesítik szentelő főpásztorukat.

 

Forrás: PEM







0

hírek innen, onnan

Román autó-csereprogram. Eddig 600 ezer roncskocsiért fizetett az állam

Romániában a nyolc évnél öregebb, légszennyező autók kivonásáért mostantól mintegy 500 ezer forintnyi értékjegyet kapnak...

Hasogdzsi-ügy: a török rendőrség mégsem kutatta át a szaúdi főkonzul rezidenciáját

Közben az amerikai elnök bírálta a Szaúd-Arábia ellen - szerinte elhamarkodottan - felhozott vádakat.

Kerülj közelebb a céljaidhoz a legújabb programozóversenyen!

Az OTP Bank vadonatúj megmérettetéssel várja a kihívásokat kedvelő középiskolásokat, felsőoktatásban tanulókat és a már tapasztalt...

Az őrületbe kerget a pofátlanságával a kamu-Tarantino - Kritika a Húzós éjszaka az El Royale-ban című filmről

Az a legmeglepőbb, ami nem meglepő a Húzós éjszaka az El Royale-ban című filmben. Végre egy film, amit még nem láttunk százszor!

Eltűntek a hajléktalanok az aluljárókból

Elsöprő gyorsasággal oldotta meg a kormány, hogy ne legyenek szem előtt a fővárosban a hajléktalan emberek.

Ismeretlen helyre hurcolta Havas Henriket egy magyar maffiózó

Épp csak csuklyát nem húztak a Tanárúr fejére, mikor találkozni óhajtott vele a szervezett bűnözés korábbi császára.

A Jobbik rágalominfóval kezeli a kormánymédia érdeklődését

Mostantól a Jobbik csak egy héten egyszer válaszol a kormányzati média kérdéseire.

Százezren már aláírták a petíciót, hogy csatlakozzunk az Európai Ügyészséghez

Hadházy Ákos bizakodó, mert sok helyen még csak most kezdik gyűjteni az aláírásokat.

A kilogramm etalonja egyszer lefogyott 0,05 milligrammot, és senki nem tudja, miért

Tudja, mennyi egy kiló? Amennyit a párizsi széfben őrzött platinatömb nyom. Amit viszont csak 50 évente mérnek meg.

Sokkoló jelenetet rögzített a kórházban az eltévedt anyuka - Videó

Elméletileg csak kétéves gyereke volt vele, amikor a sötét folyosón bolyongott. Elméletileg...

Olcsóbb lett a benzin és a gázolaj

A benzin ára 399 forint, a gázolajé 433 forint lett.

Elkerülték a leégést a franciák - érdekes eredmények s Nemzetek Ligájában

A világbajnok francia labdarúgó-válogatott egygólos hátrányt ledolgozva nyert a négy éve vb-győztes németek ellen Saint-Denis-ben, a...

0

Sport

Minden szerencsétlenség a magyar labdarúgó-válogatott nyakába szakadt

Az észtek elleni 3-3 után nincs esély arra, hogy csoportelsők legyünk a Nemzetek Ligájában.

Marco Rossi magatartásbeli problémákat látott néhány játékosnál

Eddig szép íve volt a Rossi-féle csapat teljesítményének, Tallinnban viszont sok volt a hiba, sőt, mást is látott a kapitány.

Megdöbbentő adat bizonyítja Mourinho igazát

Megnézték a futball-vb statisztikáit.

Most láthattuk, miből kellene várat építenie Marco Rossinak

Úgy kellene stabil alapjátékot kialakítania, hogy a védelem bal oldala a forma- és kvalitásbeli gondok miatt kuka.

Megszólalt a brutális támadás után: megdöbbentő részletekről számolt be a magyar sportolónő, akit az utcán aka...

Makai Viktória megdöbbentő részletességgel számolt be a vasárnapi, brutális támadásról.

Képernyőn a francia-német slágermeccs - Sportmenü

U19-es és U21-es válogatottainkért is szoríthatunk az Európa-bajnokság selejtezőjében.

Micsoda váltás: Ferrariba pattant Hamilton

Beverly Hills Ferrarival pózolt a Forma1-es Mercedes-csapat brit pilótája, Lewis Hamilton a hét végi, sorsdöntő Amerikai Nagydíj előtt.

Részletek a kegyetlen támadásról: szöges bottal verték a magyar szurkolókat Athénban

Athén Nem kímélték a magyar fociszurkolókat: aljas módon, szöges botokkal támadtak rájuk a görög huligánok.

A magyar U19-es válogatott csoportelsőként jutott elitkörbe

Utolsó percben lőtt góllal győztük le Ausztriát Telkiben.

Nem tud lenyugodni: durván megtaposta ellenfelét Sergio Ramos - videó

Megtaposta Raheem Sterlinget a Spanyolország-Anglia Nemzetek Ligája találkozón Sergio Ramos.

Bulvár

Volt menedzsere gyászolja Michael Schumachert

Lemondott a barátjáról, nincs remény.

Elvették az életem. Az emberi jogaimat. A hajam. A ruhámat. A nevem. És elvették a lányomat is. - A Magdolna...

Az arcát az Úr világossága felé fordította... de nem talált ott csak sötétséget...

Leszakadt a Ninja Warrior versenyzőjének a karja

Fontos kiindulópontként tekintett a versenyre.

A Barátok közt alapszereplője volt - Most egy tanyán él az 50 éves színésznő

Így néznek ki a Barátok közt régi szereplői napjainkban.

Vörös foltok a bőrön? Ha így néz ki a tünet, rákra utalhat

Vörös foltok, bőrbehúzódás és akár fokozott szőrnövekedés is jelezhet rákot.

Íme a fegyver, ami megállíthatja a poloskainváziót

Magyar kutatók már dolgoznak a hatékony poloskacsapdán.

A honvédség gépe hozta haza Ciprusról Orbán Viktor lányát

Az Airbus A-319-cel eddig az Orbán-család több tagja is utazott, katonák nem igen.

A magyar színész egy rajongóját vette feleségül - Titokban házasodtak össze

Maros Gábor magánélete fordulóponthoz érkezett, megnősült.

Az NDK-s lányok hajlandósága, avagy balatoni erotika

Egykoron a Balatonra érkező NDK-s lányok 'hajlandóságáról' beszélt az ország férfitársadalma, az ügyeskedők pedig a Zimmer Frei mozgalomban utaztak. De miért is lett a Balaton a kelet-németek kedvelt nyaralóhelye és mit köszönhet nekik a Balaton?

Potom pénzért vett az államtól gyógyfürdőt Mészáros Lőrinc, de a tb-kártyás betegekből nem kér

A felcsúti milliárdos a beutalóval érkező, beteg embereket nem fogadja egerszalóki gyógyfürdőjében, üzletpolitikai megfontolásból.

blogmorzsák

Európa legtitokzatosabb fővárosa

Tiranában egyszerre van jelen a múlt és a jövő és persze nem meglepő módon itt is élnek magyarok.

Kútmizériával fedik el az einstandot?

Mi a fene a vízhozam? Ki fogja azt megmondani, hogy mennyi a vízhozama a kutamnak?

A legfőbb elemző jóslatai a 2019-es iPhone-okról

Ming-Chi Kuo, kinek szinte minden eddigi pletykát köszönhettünk, ismét szólott. És nem hozott túl sok jó hírt.

Felejtsd el a rament és társait, ez a világ legjobb levese!

„Bármikor becserélném az aranyló újházi tiklevesemet egy hualongi lamianra.“

Szakálla miatt lecsukták a „dark web” egyik prominens dílerét

Tényleg az impozáns szőrzet lett a veszte!

A 3.000 forintos szabály!

Sosem marad pénzed a hónap végére? Ezt teheted ellene!

A világvége lassú lesz és fájdalmasan hosszú

Már az 50-es években felfigyeltek rá.

Megvan az idei év egyik slágerajándéka

Egyszerre időutazás és érdekesnek tűnő program, sorban állnak érte karácsonyra.

Fotel felújítás házilag

Az emberek nagy része inkább kárpitos bútorokat használ, ezért jó, ha megismerjük a kárpitozás rejtelmeit is.

Neten is nézhető az Oscar-esélyes magyar animáció

Egy hónapig online elérhető Bucsi Réka legújabb, Oscar-esélyes animációja, a Solar Walk.

Hogyan lehet megfilmesíteni egy lemezt?

A Szólíts a neveden rendezője megmutatja Bob Dylan dalaival.

A eredeti spaghetti alla carbonara: Olaszországban tanultam

Sokan azon csúsznak el, hogy nem elég gyorsan forgatják össze a meleg tésztát a tojással.

0