Ezt olvasta már?

0

Pénzügyi kultúrát fejlesztő civil programokat támogatna az MNB

Összesen 60 millió forintra lehet pályázani

A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központja nyílt pályázatot hirdet civil szervezetek számára a fogyasztók pénzügyi kultúrájának fejlesztésére és a pénzügyi tudatosság növelésére. Október 5. a pályázati beadási határidő.

A Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ a Civil Háló Program keretében rendszeresen biztosít pályázati lehetőséget civil szervezetek számára. A pályázati kiírásokban meghirdetett témakörök minden esetben illeszkednek egy-egy pénzügyi kultúra fejlesztésével vagy pénzügyi tudatosság elősegítésével kapcsolatos témához.

A pályázatok mellett a Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ nyitott a civil szervezetek egyéni kezdeményezésű, pénzügyi fogyasztóvédelemmel kapcsolatos programjainak támogatására is, melyre egész évben várja a kidolgozott projektkezdeményezéseket. Az egyedi támogatási kérelmek benyújtásához szükséges formanyomtatványt a kapcsolódó fájlok között találja meg.

A PÁLYÁZAT CÉLJAI ÉS TÉMAKÖREI
A támogatható projektek megvalósítása során a pályázók a pénzügyi fogyasztóvédelmet, a pénzügyi tudatosság és a pénzügyi kultúra fejlesztését szolgáló össztársadalmi értékeket hoznak létre. A pályázat során elnyert források kizárólag a pályázati kiírásban körülírt témakörökhöz kapcsolódó projektek megvalósítására fordíthatók. A pályázó lehetőséget ad arra, hogy az MNB – „Pénzügyek felsőfokon – Légy kreatív!” elnevezésű – ötletpályázatán döntős helyezést elérők közül kiválasztott egyetemi hallgatók (maximum 3 fő) , az alábbi témakörök mentén kidolgozott projekt megvalósításába bekapcsolódjanak. A kapcsolatfelvétel és a hallgatók kiválasztása az MNB-vel együttműködve történik.

1. Pénzügyi kultúra fejlesztő oktatási program a közfoglalkoztatottak számára
2. Pénzügyi tudatosságot növelő kommunikációs program elmaradott térség(ek)ben

Határidő: 2017. október 05.

Forrás: MNB







0
0
0

hírek innen, onnan

Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra

Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...

Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat

Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...

Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?

Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.

A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból

Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.

Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere

Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...

Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra

Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.

Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint

Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.

Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt

Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...

Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel

Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...

Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni

​A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...

Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal

Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...

Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból

A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

0
0