Pénzügyi tippek szülőknek, ha osztálykirándulásra indul a gyerek
Itt az osztálykirándulások időszaka, a kisebbek egy, a nagyobbak akár 2-3 napos kirándulásokra indulnak a legnépszerűbb helyszínekre. A gyerekek élvezik az önállóságot, hogy kapnak egy kis költőpénzt, amit maguk oszthatnak be.
A szülőknek ekkor érdemes az új, mindennapi pénzügyi élethelyzetekre is felkészíteni a pénzhez jutó gyereket. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő különdíjasaiként több mint 400 szerencsi általános iskolás vehet részt egy budapesti osztálykiránduláson, ezért a szervezők összegyűjtötték, miről érdemes beszélgetnünk a kicsikkel az utazás előtt.
Az osztálykirandulas.hu internetes portál szerint 2017-ben a legnépszerűbb osztálykirándulás helyszín egyértelműen a Velencei-tó és a közvetlenül a partján fekvő települések lettek. Népszerűséget tekintve második helyen Balatonfüred, a dobogó legalsó fokán Esztergom végzett. Budapest is kedvelt célpont, a verseny pénzügyi osztálykirándulásának is ez a helyszíne, ide érkezik majd 400 gyerek, akik a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő különdíjáért versenghettek. A legtöbb csapatot nevező hátrányos helyzetű térségben működő iskola különdíját ugyanis a szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskola kapta, az ő nyereményük lett a budapesti, pénzügyi tematikára épülő osztálykirándulás.
A gyerekeknek valószínűleg teljesen mindegy hová mennek– a lényeg, hogy 1-2 napot szüleik nélkül, önállóan töltsenek és ez jó alkalmat ad arra is, hogy egyedül helyt álljanak a pénzügyekben. Élvezik, hogy beoszthatnak bizonyos mennyiségű pénzt, és nem a szüleik mondják meg, mit vegyenek. Ilyenkor azt is könnyebben belátják, hogy bizony nem telik mindenre, mivel nem a szülők feneketlennek gondolt pénztárcájából kell állni az édességeket és chipseket.
„Sok szituációra fel kell készíteni a gyereket, aki pénzt kap a kezébe. Szerencsére ekkor még viszonylag védett környezetben, kevés pénzről van szó. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő éppen abban segít, hogy a ma kicsiben hozott döntéseik, később felnőttkorukban is átgondoltak és okosak legyenek”- mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója, aki szerint a következőkről érdemes beszélgetniük a szülőknek a gyerekekkel az osztálykirándulások előtt: ne túl sokat!
Felesleges több ezer forinttal elindítani a gyereket egy egynapos kirándulásra – egy napra 1000 forint bőven elég lehet, ha több napos, akkor ezt lehet némileg növelni, hogy minden napra jusson egy fagyi és egy üdítő tanárral egyeztetve!
Alsóban mindenképp kérdezzünk rá, hogy vigyen-e, vihet-e pénzt, lehet, hogy senki más nem visz és elképzelhető, hogy nem is engedi a pedagógus, hogy vásároljanak – majd ő vesz nekik fagyit az osztálypénzből mi lesz a megspórolt pénzzel?
Érdemes tisztázni, mert ha kuporgatós gyerekünk van és tudja, hogy övé lesz a megspórolt pénz, inkább szomjazik egy napon át, de nem költ a kapott pénzből tudjon számolni!
Képes legyen kiszámolni, hogy 500 forintból mi jön ki, ne a pénztárnál derüljön ki, hogy nem elég a pénze – ez neki is kellemetlen volna. Hasznos, ha a visszajáró összeget is ki tudja számolni meghívja-e azt, aki nem visz pénzt? Nehéz kérdés, mert nyilván nem azért küldünk pénzt, hogy abból más egyen-igyon, de azért a jó barátot, aki máskor kisegített fordított helyzetben, vagy tudjuk megtenné ezt a gyerekünkért, meg lehet hívni egy csokira. Ha pénz van a gyereknél, arra is fel kell készíteni, hogy vannak, akik szívesen kihasználják ezt a helyzetet – figyeljen a boltban a visszajáróra és ne hagyja magát rábeszélni olyasmire, amit nem akart megvenni.
hírek innen, onnan
Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra
Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...
Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat
Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...
Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?
Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.
A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból
Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.
Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere
Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...
Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra
Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.
Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint
Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt
Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...
Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel
Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...
Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni
A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...
Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...
Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


