Ezt olvasta már?

0

Pénzügyminiszter: növekedési pályán, stabil állapotban érte a járvány a magyar gazdaságot

A magyar gazdaság lendületes növekedéssel fordult rá az idei évre, azonban a koronavírus-járvány alapjaiban írta felül a gazdasági várakozásokat - jelentette ki Varga Mihály a KSH által péntek reggel közölt GDP-adatokat kommentálva.

A pénzügyminiszter elmondta: az első negyedévben éves összevetésben 2,2 százalékkal nőtt a magyar gazdaság, ezzel a teljesítménnyel közel 5 százalékponttal haladta meg az uniós átlagot. A válság áprilisban tetőzhet a magyar gazdaságban, azonban Magyarország történetének legnagyobb méretű, a GDP egyötödét kitevő gazdaságvédelmi intézkedéseinek hatására az év második felében már élénkülés következhet, így a 2020-as 3 százalékos visszaesés után 2021-ben már 4,8 százalék lehet a növekedés.

A járvány kitörését megelőzően a magyar gazdaság az Európai Unió egyik leggyorsabban növekvő gazdasága volt, amely egészséges szerkezetben, fegyelmezett költségvetési gazdálkodás és csökkenő államadósság mellett mutatott tartósan magas ütemű növekedést - hangsúlyozta Varga Mihály.

Mint mondta, a járvány elleni védekezés, az ellátási láncok szakadása és a kereslet visszaesése márciustól a legtöbb nemzetgazdasági ág termelésére kedvezőtlenül hatott. Az évet jól kezdő ipar termelése a gyárleállások következtében stagnálhatott, az építőipar kibocsátása szintén változatlan maradhatott, a turizmus, a szállítás, valamint a kultúra és szabadidős szolgáltatások teljesítménye azonban jelentősen visszaesett a járvány hatására.

A bruttó hazai termék növekedésének döntő részét a szolgáltatások adták, amelynek erősödésében a kiskereskedelmi forgalom átmeneti megugrása is szerepet játszott.

Varga Mihály hangsúlyozta: az áprilisi mélypont után megkezdődhet a gazdaság talpra állása. Ezt a várakozást erősíti, hogy számos uniós tagállam több lépésben elkezdte feloldani korlátozó intézkedéseit, emellett a magyarországi nagyobb járműgyártók is újraindították termelésüket. Ezzel párhuzamosan a kormány a tervszerű és célzott gazdaságvédelmi lépésekkel a munkahelyek védelmét, a vállalkozások megmaradását és a családok megélhetését kívánja támogatni. A gazdaságvédelmi intézkedések növekedési hozzájárulása elérheti a 3,7 százalékpontot, így a magyar gazdaság elkerülheti a 2008-2009-es pénzügyi válság során megélt mély recessziót - fejtette ki a miniszter.

Az uniós tagállamok GDP-je az első negyedévben átlagosan 2,7 százalékkal, míg az euróövezet gazdasága 3,3 százalékkal csökkent. Így a magyar gazdaság nemcsak megőrizte, hanem növelte is növekedési többletét, ezzel folytatódott Magyarország felzárkózása - állapította meg Varga Mihály.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Elfogy a gyanta, jön a halál: a rejtett folyamat, ami épp most törli el a magyar lucfenyőt

A klímaváltozás miatt a lucfenyő már nem bírja a hazai viszonyokat, helyét ellenállóbb fafajok veszik át. Ismerd meg, hogyan változik a...

Leáldozott a hűtőmágnesnek, ezt a szuvenírt viszik inkább haza a fiatalok

Úgy tűnik, a hűtőmágnesek és kulcstartók ideje lassan lejár. Egyre több utazó dönt úgy, hogy valami egészen mással őrzi meg a...

Ellepték az otthonodat a hangyák? Ez a 4 filléres trükk hamar végez velük

A tavasz beköszöntével a természet újjáéled, a fák rügyezni kezdenek, és a napsütéses órák száma is örömteli növekedésnek indul....

Mentőhelikopterrel szállították kórházba az autópályán történt karambol részvevőjét

Többször megpördült egy autó az autópályán, a mentők és a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a súlyos baleset helyszínére. A...

Carlos Alcaraz szörnyű hírt közölt a wimbledoni tenisztorna előtt

A spanyol klasszis tavasszal szenvedett csuklósérülést.

Scherer Péter halála után Mucsi Zoltán azt írta, „nem fog a nap ugyan úgy sütni, mint eddig”

„Már hiányzol!” – írta az elhunyt színész állandó filmes partnere.

Súlyos figyelmeztetés a túlvilágról: Ha ezt kéri tőled az elhunyt az álmodban, azonnal cselekedj!

Gyakran előfordul, hogy heves szívveréssel, izzadtan ébredünk, mert egy rég elveszített hozzátartozónk arca jelent meg előttünk az...

Minden negyedik magyar túl szegény ahhoz, hogy nyaralni mehessen, derül ki egy friss felmérésből

A CIB Bank kutatása szerint a nyaralók fele is inkább belföldön marad. Minden hatodik nyaraló pedig a lehető legolcsóbb megoldásokat...

Nagyon aggódik a WHO főigazgatója az Ebola-járvány miatt, példátlan lépést tett

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója a Vészhelyzeti Bizottság összehívása előtt hirdetett nemzetközi vészhelyzetet az...

Fontos MÁV-vezető távozásáról döntött Vitézy Dávid

Felmentette a MÁV gazdasági vezérigazgató-helyettesét Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter – értesült a hvg.hu; Dányi...

0

Sport

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

Nincs kegyelem, beleálltak a legendák az elbukott válogatottba

A magyar kézilabda válságban van, hiszen így az olimpiai szereplés is messze került.

Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan

Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.

„Többet nem engedném Szalahot az Anfield közelébe”

Az egyiptomi szélső a búcsúmeccsére készül Liverpoolban.

Arne Slot takarít: 51-szeres válogatott klasszist küld el a Liverpool FC

A szélső a kevés játéklehetőség miatt új klubot keres, a Liverpool pedig nyitott az eladására a nyári átigazolási időszakban.

Az Arsenal megtette a magáét, Tóth Alexék dönthetik el a bajnoki cím sorsát

A már biztos kieső Burnley nem jelentett akadályt az Ágyúsoknak.

Robbie Keane megnyomta a vészcsengőt, elmenekülhetnek a Fradi-játékosok

A Ferencváros vezetőedzője aggódik a csapat jövője miatt. Összeszedtük, kikre gondolhatott.

Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon

Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.

Felrobbant az angol sajtó: Pep Guardiola mellett egy világsztár is otthagyja a Manchester Cityt

Josko Gvardiol jövője is bizonytalanná vált, a Bayern München érdeklődik iránta.

A magyar futball új sztárjának megható története: szülei a házukról is lemondtak karrierje miatt

Az ETO csapatkapitánya, Vitális Milán 24 évesen lett magyar bajnok a győriekkel.

Csapás a spanyoloknak, a Barcelona egyik legjobbja lemarad a vb-ről; olasz szövetségi kapitányt neveztek ki az ukránok - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Bulvár

Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?

Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.

Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek

A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.

Súlyos betegségeket okozhat: Óriási veszélynek teszed ki magad, ha alufóliát használsz a grillezéshez

A szabadtéri sütögetések elengedhetetlen kellékeként tekintünk az alufóliára és az alumínium tálcákra, ám a legfrissebb egészségügyi figyelmeztetések szerint ezzel a megszokott módszerrel komoly veszélybe sodor

Brutális időjárást hoz 2026 nyara: Magyarországnak a legrosszabb jut

Az El Niño-hatás kegyetlen nyarat hozhat Magyarországnak idén: a legszerencsétlenebb kombinációra kell felkészülnünk forrósággal, aszállyal együtt.

Laboratóriumi vizsgálatok is megerősítették, hogy hantavírussal fertőzött a magyar határ közelében érő bihari férfi

Lássuk, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai járványügyi és közegészségügyi hatóság (CDC) összegzései alapján mit érdemes tudni a a fertőzésről.

Bejelentés érkezett a Karmelitáról – minden magyart érint

Újabb hétvégén nyílik meg a látogatók előtt a Karmelita és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete, miután az első alkalommal rendkívül nagy érdeklődés övezte a programot.

Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja

Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.

A nap képe: nem gyalog indult Varsóba Magyar Péter

És természetesen nem is egyedül.

Bejelentették: kevesebbet fizet az állam a pénzünkre

Nagyot csökkennek a fix kamatozású lakossági állampapírok kamatai. Az Államadósság Kezelő Központ közleménye szerint péntektől egységesen 0,5 százalékponttal fizetnek kevesebbet ezek a megtakarítások. Addig azo

0