Pünkösdi Fesztivált rendeznek Siófokon
Ünnepi nagyrendezvénnyel indul a siófoki nyári szezon. Az ingyenes Pünkösdi Fesztivál a Hajóállomáson várja látogatóit kulturális és gyerekprogramokkal, illetve koncertekkel. Fellép többek között a rocklegenda Janicsák István és a Compact Disco is.
Míg a korábbi években Pünkösdkor tartották a nyári szezon- és strandnyitót, idén a siófoki Nagystrand már az ünnep előtt, május közepén megnyílt és azóta várja a látogatókat. Természetesen azonban a már megszokott Pünkösdi rendezvény sem maradhat el, ezért Pünkösdi Fesztivál lesz a hosszúhétvégén Siófokon.
A fesztivál június 7-én, pénteken este kezdődik a Chameleon Zenekar és a Cascade Music Jam koncertjével. Június 8-án, szombaton pedig egész nap várják a programok a látogatókat. Fél 11-kor indul az ünnepi Pünkösdi menet a Fő térről a hajóállomásra, ahol Lengyel Róbert, Siófok város polgármestere tart köszöntőt és szimbolikusan átveszi a nyár fővárosának kulcsát Garamvölgyi László r. dandártábornoktól. Ezután a Balaton táncegyüttes műsora zárja a délelőtt programját. Délután helyi gyermek táncegyüttesek mutatkoznak be a színpadon, este pedig a veszprémi The Flashback, majd a Z’Zi Labor legendás énekese, Janicsák István és a B52 zenekar játszik.
Június 8-án, Pünkösd vasárnap a Belvárosi Betyárok gyerekzenekar kezdi a műsort délután, őket egy latinzenei formáció, a Latin Lounge követi. A nap fő fellépője az elektronikus popzenét játszó, országszerte népszerű Compact Disco lesz. Pünkösd hétfőn ugyanúgy a gyereket várják először a színpadhoz a Mintapinty gyerekzenekar koncertjére, az esti hangulatról pedig a siófoki The FreakEnd és a rock&rollt játszó Old Boys gondoskodik majd.
A Pünkösdi Fesztivál alatt gasztrokereskedők és kézművesek is kitelepülnek a Hajóállomásra, illetve további programok is lesznek a városban. Pénteken nyílik meg a Kálmán Imre Kulturális Központban a III. Balaton Szalon kiállítás a régió képzőművészeinek alkotásaiból. Szombaton pedig a hagyományoknak megfelelően átadják a Kálmán Imre Emlékplakettet is, amelyet idén Teremi Trixi operettszínésznőnek ítéltek oda.
A siófoki PLÁZS is nagyszabású koncertekkel köszönti a nyarat a hétvégén. Fellép a Belga&Krúbi, a Bikini, a Republic, emellett a PLÁZS új helyszíneként megnyílik a híres siófoki Palace diszkónak emléket állító Aréna is.
forrás: orientpress.hu
hírek innen, onnan
Nyilvánosságra került a polgármester állambiztonsági kartonja, Szita Károly azonnal reagált a vádakra
Megnyílt az állambiztonsági adatbázis és felbukkant a polgármester kartonja A rendszerváltás előtti állambiztonsági hálózat adatait...
Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat
Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...
Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?
Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.
A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból
Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.
Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere
Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...
Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra
Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.
Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint
Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt
Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...
Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel
Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...
Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni
A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...
Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...
Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


