Rangadó vár az FKC csapatára Siófokon
A 12. fordulót rendezik a kézilabda K&H női NB I-ben szerdán, az Alba Fehérvár a Balaton-parton vendégeskedik 19 órától.
A negyedik fogadja a hatodikat a hétközi játéknapon az élvonalbeli női kézilabda-bajnokságban. Az elmúlt időszakban nem termett sok babér a fehérváriak számára a somogyi városban, legtöbbször a házigazdák örülhettek a lefújás után. A vendégek, bár tisztában vannak az erőviszonyokkal, ezúttal azonban szeretnének meglepetést okozni.
Mindkét fél kifejezetten jó előjelekkel várja a mai derbit, a siófokiak hatalmas csatában, a horvát Adrea Kobetic kulcsfontosságú góljainak, valamint a világ- és Európa-bajnok Silje Solberg bravúros védéseinek köszönhetően győzelemmel kezdték az EHF-kupa csoportkörét. A rutinos, nagy csatákban edződött skandináv tréner, a nyáron a norvég élcsapattól, a Larviktól érkező Tod Odvar Moen lányai a hétvégén 25-21-re verték a dán Herning-Ikast gárdáját. Szombaton pedig Németországban kétmeccsesre duzzadhat a győzelmi szériájuk a nemzetközi porondon, amikor Metzingenben, a korábbi EHF-kupa döntős ellen lépnek majd pályára. Persze, ez még odébb van, addig akad még komoly feladatuk. Például a Fehérvárral szemben.
Az albások is jó passzban vannak: szombaton este komoly ütközetet nyertek remek játékkal, a hazai pontvadászat élmezőnyében tanyázó váciakat gyűrték le a Köfém Sportcsarnokban. A megérdemelt, 26-23-as győzelmet főként stabil védekezésüknek köszönhették Deli Rita tanítványai, erre szükségük lesz szerdán a magyar tengernél is. A mindig dobogóra hajtó hazaiak 7 győzelemmel, 1 döntetlennel és 3 vereséggel a hátuk mögött várják a találkozót, akik a nyáron tovább turbózták amúgy sem hétköznapi keretüket, nemzetközi klasszisok sorát igazolták. Tehát nem titkoltan éremre törnek az egyeduralkodónak számító Győr és Ferencváros mögött, valamint messzire kívánnak jutni az EHF-kupában is. A szezont pedig egyáltalán nem kezdték jól a balatoniak, de végül kiegyenesedtek, az utolsó négy forduló során azonban ismét akadtak váratlan eredmények. A szintén erős kerettel, rutinos idegenlégiósokkal rendelkező Kisvárda otthonában 27-22-es sikert arattak, majd az FTC ellen remekül tartották magukat, hogy aztán 31-28-as vereséget szenvedjenek hazai pályán. Az MTK elleni, hazai pályán elért 22-22-es döntetlen a nem várt meglepetés kategóriájába tartozott számukra, de a múlt héten javítottak, az újonc mosonmagyaróváriakat 32-16-ra kiütötték.
A koronázóvárosiak 6 győzelemmel, 1 döntetlennel és 4 vereséggel néznek elébe a csatának, így egy esetleges sikerrel beérnék a tabellán a riválist. A hét elején szerződtetett, 19 esztendős, utánpótlás- válogatott győri beállós, Varga Emőke papírjai megérkeztek, így nincs akadálya a szereplésének. Elképzelhető, hogy bemutatkozik kék-fehérben, ám az biztos, hogy kulcsszerepet még nem szán neki az edzője.
– Rendkívül erős ellenfélhez látogatunk, de felkészülten utazunk a Balaton-partra. A Siófok számít esélyesnek ugyan, de mindent megteszünk a sikeres szereplés érdekében – mondta az Alba Fehérvár mestere, Deli Rita.
forrás: feol.hu
hírek innen, onnan
12 órája maradt Iránnak, hogy befejezze a háborút - Mutatjuk, hogy reagál a forint
Nagyot erősödött a forint a tegnapi nap folyamán, az iráni háborúról érkező hírek hatására. Az euró jegyzése a 385 körüli...
Lassul az új megrendelések száma az USA-ban
A vártnál rosszabb lett az új megrendelések száma fenruárban, miközben az ADP heti felmérése alapján a foglalkoztatottságban egyelőre...
JD Vance: Bárkivel együttműködünk, aki megnyeri a magyarországi parlamenti választást
Együttműködünk bárkivel, aki megnyeri a választást, de biztos vagyok benne, hogy Orbán Viktor nyer – mondta JD Vance a Reuters...
Több magyar tiktokker is azt állítja, hogy pénzt ajánlottak nekik, hogy azt mondják: a Fideszre szavaznak
Állítólag emailben kereste meg őket valaki.
Teljesen új alkalmazás jön a Netflixtől
Kifejezetten a gyerekeknek készített új alkalmazást a Netflix, de ebben nem filmek és sorozatok, hanem játékok lesznek. Jó hír, hogy a...
Hat nappal a választások előtt egy fekete kampány csúcsosodott ki, állítja Nagy Dávid Az ebek uráról
Pártalapítók, egykori aktivisták, önkormányzati képviselők beszéltek többek között arról egy friss dokumentumfilmben, hogy szerintük...
Tóth Balázs szenzációs formában: a bravúrján ámul egész Anglia - videó
Az ötösről sem lehet neki gólt lőni.
Százezrek kapják meg a rezsistopos villanyszámlákat az MVM-től
Április második hetétől folyamatosan érkeznek a januári rezsistopban biztosított kedvezményt tartalmazó villanyszámlák is, a...
Rogán 50 milliós kedvezményes lakáskölcsönt vezetett be a titkosszolgálatok dolgozóinak
Épp Gundalf bejelentésével egyidőben jelent meg az állománynak kedvező rendelet.
Lövöldözés volt az izraeli főkonzulátusnál Isztambulban, az egyik támadó meghalt
A lövöldözés idején nem tartózkodtak izraeli diplomaták az épületben.
A szardínia a legújabb beauty-kaja őrület – de mit tesz a bőröddel?
A szardínia nem az első étel, ami eszünkbe jut a szép bőr kapcsán, de most mégis hódít a wellness trendekben. Vajon valóban segít a...
160-nal ütközött egy TGV-vonat egy teherautóval, meghalt a mozdonyvezető
Az észak-franciaországi balesetnek 13 sérültje van.
Sport
Kiviszik a bosnyákok a vb-re a 14 éves labdaszedőt, aki ellopta Donnarumma puskáját
Nemzeti hős lett a kölyökből.
Továbbra is kritikus az állapota, mesterséges kómában tartják a legendás futballedzőt
Folyamatos tájékoztatást ígérnek az állapotával kapcsolatosan.
A végén jött a dráma Görögországban, győzelemmel kezdett a magyar vízilabda-válogatott
A mieink kedden a hollandokkal, szerdán az olimpiai és Európa-bajnok szerbekkel találkoznak.
"Micsoda védés!" Angliában is ámulnak Tóth Balázs elképesztő bravúrján - videó
Egyetlen védés is elég volt, hogy Tóth Balázs ismét felhívja magára a figyelmet, miután kulcsfontosságú pillanatban hárított a West Brom ellen.
Ez várhat a magyar futballra a választások után - Csányi előre megmondta
A klubok büdzséjének meghatározó részét teszi ki az MLSZ által kiosztott úgynevezett központi költségvetési bevételek, melyekre a klubok jó ideje biztosan számíthatnak - egyelőre azonban nincsenek aláírt szerz
Sallai Roland érdekes csereüzlet részeként kerülhet a Liverpoolhoz - sajtóhír
A Galatasaray csereügylet keretében próbálhatja megszerezni a Liverpool két sztárját, Mohamed Salah-t és Virgil van Dijkot.
Az utolsó perc döntött a magyar válogatott fordulatokkal teli világkupa-rangadóján
Varga Zsolt együttese a házigazda ellen, négy újonccal is a keretben kezdte meg a világverseny csoportkörét.
Détári a Szoboszlai-lázról: "Ha valaki 150 centi magas, akkor ne írjuk azt, hogy 220!"
Détári megérti a Szoboszlai körüli felhajtást, de sokszor nem ért vele egyet. A korábbi klasszis arról is beszélt, kik vezették félre Mezeyt Mexikó előtt.
Előrehozott BL-döntő? Az idényét mentegető Real újra kiszúrna a csúcstartó Bayernnel
Gyökeres Viktor visszatéréséről a Sporting és az Arsenal vezetőedzője is megszólalt.
Egy gól és egy gólpassz: Közel 335 milliót kasszírozott a ZTE-légiós korábbi klubja
Costa Rica-i sajtóhírek szerint Joseth Peraza eladásáért korábbi klubja mintegy 335 millió forintot kapott a játékos után.
Ismét a mezőny legjobbja a magyar válogatott kapusa, a szezon védésével
Tóth Balázs öt meccs óta nem kap gólt, menekül a kieséstől a csapata.
Détári Lajos ítéletet mondott Szoboszlai Dominikról
Az 1986-os világbajnokságon elkövetett legnagyobb hibájukról is beszélt.
Bulvár
„13-án keressél magadnak egy másik országot, baszd meg” – mondta a közműárokba bemászó tiszás háziorvosnak Pócs János
A felek kölcsönösen videózták egymást, és feljelentést is tettek.
Medián: A fideszesek közel fele a Tiszától, a teljes népesség viszont a Fidesztől számít választási csalásra
A megkérdezettek nagyobb része külföldi beavatkozást Moszkva irányából valószínűsít, nem Kijevből vagy az Európai Unióból.
Magyar Péter: Rogán már napok óta tudta, hogy megtámadják a vezetéket, ez Arany Málna-díj
Magyar Péter szerint Orbán Viktor hétfői szereplése politikai színjáték volt, amely egy előre ismert provokációra épült, és a hatalom megtartását szolgálja.
Csendes reflux: alattomos betegség meglepő tünetekkel
A savas reflux tünetei jól ismertek: savas ízű felböfögés, a mellkas középső részén, a szegycsont mögött érzett égő, szúró jellegű fájdalom vagy nyomásérzés, mely általában evés után vagy lefekvéskor j
Eddig a háborútól tartottak az arab államok, most már azt követelik, hogy vigyék végig
Ha a háború félbe marad, az amerikaiak hazamennek, ők meg ott maradnak egyedül Iránnal.
Rubint Réka után ő is bevallotta: gyógyíthatatlan betegséggel küzd az imádott hollywoodi sztár felesége
Megrázó őszintességel beszélt az állapotáról.
Fiala János: Miért fogadjuk papucsban az amerikai alelnököt?
J.D. Vance amerikai alelnök Budapestre érkezése miatt jelentős forgalomkorlátozásokra lehet számítani a fővárosban, és az internetes portálok hosszan sorolják a biztonsági intézkedéseket is, de az okok sorában egy
Kevesen ismerik a szabályt, pedig börtön jár érte: tilos húsvét után ezt tenni
A szakemberek szerint még mindig sokan vásárolnak nyulat húsvétra. Ha mégis úgy döntöttünk, hogy mi is hazaviszünk egyet, nem árt tudni, miként lehet felelősen gondoskodni róla. Elengedni tilos, állatkínzásnak mi
Valami nagyon nincs rendben? – Az EU betiltja, amit mindenki használ, bár részben joggal nyírják ki ezeket a csalós és kreált képeket
Az Európai Unió új irányelve értelmében a jövőben nem használhatók teljes egészében mesterséges intelligencia által generált képek és videók az uniós intézmények hivatalos kommunikációjában – erről besz
Szinte teljesen megszűnt az állami fogászati ellátás
Az állami fogászati alapellátás a statisztika szintjén stabilnak tűnik. Ez azonban egyáltalán nem jelent működési biztonságot. Az egész terület meglehetősen sok sebből vérzik. Például az asszisztens foglalkoztat
Újabb fideszes sztárt szedtek ízekre, minden egy Orbán Viktorról készült fotóval kezdődött
Tóth Gabinál is jobban alázzák a fideszes hírességet.
Olyan baki történt a Tisza országjárásán, hogy Magyar Péterbe azonnal belefagyott a szó
Teljesen lefagyott Magyar Péter, amikor ez megtörtént a beszéde közben.

- Csökkent a gázolaj ára
- Wizz Air-járat indult Eszékről - előnyben a Dél-Dunántúl
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Így közlekednek a távolsági buszok a hosszú hétvége alatt
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Elmarad a szombati Balaton-átúszás
- Szombattól sűrűbben járnak a balatoni hajók
- Nyolc új viharjelző állomást létesítenek a Balatonnál


