Reális a magyar államcsőd veszélye - a piac hite kell az elkerüléséhez
„Reális veszély, hogy nem tudja hazánk visszafizetni a hitelállományát, tehát részben komolyan kell venni, a valóság azonban kicsit másként néz ki” – mondta el Mátyás László közgazdász a Klubrádióban reagálva Kenneth Rogoff nyilatkozatára.
A Közép-Európai Egyetem (CEU) tanára szerint az adós államoknak hatalmas visszafizetési kötelezettségeik lesznek. Van egyszer egy hitelállomány, a költségvetés és az államadósság aránya a GDP-hez képest 80 százalék fölött van Magyarországon. A közgazdász a Klubrádiónak elmondta, hazánk főleg külföldnek tartozik, nem pedig belföldi hitelezőknek, és ezt a piacról kellene megfinanszíroznunk, ami megtehető, ugyanakkor ehhez az kell, hogy a piac higgyen abban, hogy ezt vissza tudjuk fizetni.
A 80 százalékos államadósság arány például Japánban 200 százalék, ott viszont nem kérdőjelezik meg, hogy képes-e visszafizetni hiteleit. Ennek oka, hogy ott nem a külföldnek tartoznak, másrészt sokkal hitelesebbnek fogadja el a piac a japán gazdaságpolitikát.
Mátyás szerint fontos a gazdaságban a bizalom, melyet a gazdaság beáraz. Hazánk esetében hiába tapasztalható 1 vagy 1,5 százalékos gazdasági növekedés az a hiteleinken nem sokat segít, attól még az fizetendő hitel összege nem változik. Véleménye szerint a hitelek visszafizetése attól lesz könnyebb, ha a piac elhiszi, hogy Magyarország vissza tudja fizetni a hitelt.
Néhány kelet-európai ország csődbe mehet a következő 2-3 évben Kenneth Rogoff , a Harvard Egyetem professzora szerint. nem mindenki fogja túlélni a konszolidációt, Rogoff szerint a bedőlő jelöltek: Románia, Ukrajna és Magyarország, mely országok közül lehetetlen megjósolni, hogy melyik hanyatlása következik be.
Gaál Csaba, a Világgazdaság online vezetője viszont úgy véli, hogy kicsit ellentmondásos Rogoff álláspontja, tekintve, hogy egy évvel korábban még gazdasági élénkítést javasolt, nem törődve az államadósság elszállásával.
Forrás:vg.hu

- Február 24-ig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe
- Az Európai Unió három országában kevesebb lett a szívinfarktus
- Bravúros beavatkozás Debrecenben: "kihúzták" az agyi vérrögöt, jár a beteg
- Délen már esik a hó, északkeleten -20 fok alatt a hőmérséklet
- Mai névnapok és eredetük
- Hideg idő - Tizenegy megyében van elsőfokú figyelmeztetés
- HÖOK: országos figyelemfelkeltő akció indul február 8-án a keretszámok csökkentése és hallgatói szerződések ellen
- Művészeti mesterképzések a BKF-en, hiánypótló új szakkal
- Visszaszerzi javait a balatoni halgazdálkodási cég
- Kormányszóvivő: a békemenet nyomatékot ad a kormány mondandójának
- Siófok nyerte a pert Tab ellen – bejegyezték az új hulladékgazdálkodási társulást
- Nyert az Interbeton, Bíró Imre a legjobb kapus
- Hónapról hónapra bővül a szállodák vendégforgalma
- Eltűnt siófoki lányt keresnek
- Jó kedvvel, bőséggel
- „Nem csak a kasszát, de még a kulcsot is ellopták”
- Átadták az új könyvtárat Siófokon
- Továbbra is influenzamentes Somogy
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Itt mérnek a somogyi rendőrök (03.28-04.03.)
- Menetrendi változások a Siófok-Nagykanizsa vasútvonalon
- Trafipax információ( 04.04-04.10.)
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Friss trafipax informácók (04.11-04.17.)
- Bővül a siófoki egészségpénztár fogadóideje
- Trafipax információ Somogyban
- Trafipax információ (05.09-05.15.)
- Friss traffipax információ (05.16-05.22.)
- Traffipax információ (05.30-06.05.)
- Trafipax információ Somogyban
- Összefogás a dunakeszi családért

