Ezt olvasta már?

0

Schanda: kerékpárosbarát címre pályázhatnak a munkahelyek és települések

Idén is meghirdetik a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely pályázatokat - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára a szaktárca szombati közleménye szerint.

Az államtitkár kiemelte: a kormány az elmúlt tíz évben is kiemelt figyelmet fordított a kerékpáros kultúra és infrastruktúra fejlesztésére.

"Fontosnak tartjuk a kerékpáros közlekedés támogatását, hiszen nemcsak környezetbarát, hanem az egészség megőrzéséhez is hozzájárulhat. A koronavírus-járvány pedig más előnyére is rámutatott: biciklin az ember kevésbé van kitéve a fertőzésveszélynek, könnyebb betartania a védőtávolságot. Sokan emiatt ültek kerékpárra az elmúlt hónapokban, és biztos, hogy sokan ki is tartanak majd új szokásuk mellett" - fejtette ki.

A pályázat részleteiről elmondta: négy kategóriában várják a munkahelyek és a települések jelentkezését is. A multik, a nagyvállalatok, a kkv-k és a közintézmények külön-külön versenyeznek, ahogyan a városok, a nagyközségek és a községek is, a megyei jogú városok és fővárosi kerületek azonban egy csoportot alkotnak. A megmérettetést 2020-ban is a KTI Közlekedéstudományi Intézet szervezi, a honlapjukon keddtől minden szükséges információ elérhető lesz a pályázatok benyújtásához - fejtette ki, hozzátéve, hogy 2020. július 15-éig lehet leadni a jelentkezéseket.

Az államtitkár kitért arra is, hogy bár a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely pályázat az előző évben elért eredmények elismeréséről szól, érdemes folyamatosan fejleszteni a bicikliseket támogató lehetőségeket.

"A világjárvány miatt arra számítunk, hogy sokan fognak a belföldi nyaralás mellett dönteni. A kerékpárosbarát fejlesztések nemcsak az ott élők kényelmét szolgálják, hanem a turisták számára is vonzóbbá tehetnek egy-egy települést" - fogalmazott Schanda Tamás.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

A 6-os lottót feladtad már? Kár volt… A kukába is dobhatod a szelvényt…

Néhány száz forint, hat bejelölt szám, majd kezdődhet az álmodozás: családi ház, világ körüli utazás, gondtalan nyugdíjasévek és...

A kormány a minősített iratokat is feloldja — a hatóságok ezt az utasítást kapták az ügynökakták kötelező átadására

D. Kovács Ildikó beszámolója szerint a csütörtöki Magyar Közlönyben hivatalosan is megjelent az az átfogó...

Megtorpant a lakásárak emelkedése: fordulat látszik a magyar ingatlanpiacon?

Úgy tűnik, új szakaszba lépett a magyar lakáspiac.

Megvan a második afrikai továbbjutó, Egyiptom tizenegyesekkel intézte el Ausztráliát

Az ausztrálok kapust cseréltek a büntetőpárbaj előtt, hiába, az egyiptomiak négyből négyet bevertek.

Magyar Péter hiába reménykedett, nincsenek már meg a régi megyetáblák

A Magyar Közút az RTL-nek mondta el, mi lett a 2023-ban a vármegyésítés miatt leszerelt táblákkal.

Ha így viszed haza a bevásárlást kánikulában, hamarabb megromolhat az étel, mint gondolnád

A nyári bevásárlásnál nemcsak az számít, mit teszünk a kosárba, hanem az is, mennyi idő alatt jut haza. Kánikulában a hús, a...

Ha ilyen lett a naptejed, ne kend magadra automatikusan: a hőség tönkreteheti

A naptej tipikusan az a nyári holmi, amely vándorol a strandtáska, az autó, az erkély és a fürdőszobapolc között. Csakhogy a hőség és...

Legyőzte Ausztráliát, nyolcaddöntőbe jutott az egyiptomi futballválogatott

Az egyiptomi labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlen után büntetőpárbajban 4-2-re legyőzte pénteken Ausztráliát Arlingtonban, ezzel...

Figyelem, november 30-a a határidő! Rengeteg autóst megbírságolnak utána

Több tízezer plug-in hibrid autósnak kell lecserélnie zöld rendszámát fehérre 2026. november 30-ig. Aki nem lép időben, decembertől...

Stratégiai jelentőségű város elfoglalását jelentette be Oroszország

A Kreml közlése szerint az orosz hadsereg elfoglalta a kelet-ukrajnai Kosztyantinivka városát, a kijevi erőknek a Donyec-medence még ukrán...

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását

A rendőrség továbbra is támogatja a szolgálati kutyák otthon tartását - közölték pénteken a Magyar Rendőrség Facebook-oldalán.

Kiderült Szilágyi Tibor halálának valódi oka, rosszul tudtuk eddig

Szilágyi Tibor, a hazai kulturális élet egyik legkiemelkedőbb alakja életének 83. évében, a családja körében...

0

Sport

Éjjel történt a foci-vb rangadóján: 94. perces góllal ejtették ki Ronaldóék a horvát válogatottat

A portugál válogatott nagy izgalmak után bejutott a foci-vb nyolcaddöntőjébe.

Lamine Yamal a Real Madrid új igazolásáról: „Élve felfalom!”

Harapós kedvében van a viccelődő spanyol zseni.

Óriási botrány a portugál meccs előtt, Ronaldo nővére elárulta a futballsztár terveit

Cristiano Ronaldo góllal jártul hozzá a horvátok kiejtéséhez, de a botrány nem ült el.

Vb-rekord a Tippmixen: 7 ezer forintból csinált 25 milliót egy fogadó

A hétvégén Messiék, a franciák és a brazilok mérkőzései kínálnak újabb izgalmakat.

25 éve, hogy Roger Federer legyőzte Wimbledon akkori királyát

A wimbledoni tenisztorna egyik legemlékezetesebb meccse volt.

Bulvár

Pontosan erre ment el a nyugdíjpénz

Hihetetlenül pontosan sikerült megbecsülnünk, hány tag mekkora összegben fordította nyugdíjmegtakarítását lakáscélra. Mostanra nem csak a végleges szám vált ismertté, még a felhasználás részleteit is megismerh

Bezár a népszerű üzletlánc Magyarországon – más néven nyit ki újra

Bezárnak a Hervis sportáruházak Magyarországon, de Sports Direct néven várhatóan még idén újranyitnak.

A pincérnővel akart keménykedni a katonafeleség, de a lehető legrosszabb emberbe kötött bele

Futótűzként terjed az interneten egy megdöbbentő történet, amely rávilágít arra, mi történik, ha valaki a férje pozíciója mögé bújva próbál megfélemlíteni másokat. A Redditen felbukkant beszámoló szerint e

A hentesek riadót fújtak: ilyen húsfajtákat ők sosem vesznek a szupermarketben

A hús nagyon kényes dolog, és a hentesek lerántották a leplet néhány húsfajtáról, amit nem szabadna szupermarketben megvenni.

0